DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 22. hétfő

„A kib*szott bokszba bevezető körön történt!” – Steiner Schumacher 700 ezer dolláros autótöréséről

Rövidesen megjelenik a Haas Formula-1-es csapatfőnökének, Günther Steinernek az új könyve, amely angolul a Surviving to Drive (szabad fordításban: Túlélni a vezetésért) címet viseli, utalva és játszva a Netflix dokumentumfilm-sorozatának címével. Ebben a 2022-es évad nehézségeit és örömeit részletezi a tőle megszokott stílusban Steiner, aki a The Times szemléje szerint igencsak kifakadva írt Mick Schumacher suzukai szabadedzés végén történt autótöréséről:

„A kib*szott bokszba bevezető körön történt! A bevezető körön! Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki más nem írt le úgy autót, hogy visszafelé tartott a bokszba. Öt perc után elveszítettünk egy autót, most pedig egy újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akinél nem vagyok biztos benne, hogy biztonságosan körbe tudja vinni az autót egy lassú körön. Ez egyszerűen kib*szott nevetséges. Hány embert tudnánk foglalkoztatni 700 ezer dollárból? És most elő kell kerítenem ezt a pénzt” – írta Steiner. A Haas-vezér szerint egyébként összesen 2 millió dollárba kerültek a csapatnak tavaly Schumacher balesetei, ez is közrejátszott abban, hogy az idény végén nem volt maradása az amerikai istállónál a németnek.

f1-schumacher-suzuka-crash-2022

fotó: DPPI

Tíz éve: Alonsónak kezdett eldurrani az agya

A spanyol nehezen viselte, hogy nem tudja megelőzni Lewis Hamilton a 2007-es USA Nagydíjon.

A McLaren F3-as tehetsége elmehetne GPS-hangnak

Az ezen a hétvégén Hungaroringen szereplő brit pilóta ugyanis kanyarról kanyarra leírta, merre kell fordulni a Hungaroringen - az angolul kevésbé értők kedvéért a right jobbot, a left pedig balt jelent.

DTM: A szárnyaló újonc pole-ban a Hungaroringen

A német túraautósok hazai versenyhétvégéjének két szabadedzését uralta az Audi: pénteken az első kettő, szombaton a legjobb öt helyezést sajátították ki, így nem okozott meglepetést, hogy a forma folytatódott a 20 perces déli kvalifikáción is, mely a 14:45-kor rajtoló első verseny rajtsorrendjéről döntött.

Jamie Green állt élen a kvalifikáció többségében, a végén azonban 1:34.742-es körével maga mögé tudta őt René Rast: a sorozat újonca, aki már két leggyorsabb körrel és egy dobogós hellyel rendelkezik – valamint hetedik a bajnokságban – Magyarországon begyűjtötte első pole-pozícióját.

Az Audi ismét besöpörte az első két és fél sort: Green második helyet szerzett, őt Ekström, Müller és Rockenfeller követi. A négycsillagos autók armadáját Augusto Farfus követi BMW-vel. A bajnokság éllovasa, Lucas Auer nyolcadik lett a Mercedes legjobbjaként.

  Versenyző Autó Köridő Hátrány
1  René Rast  Audi RS5 DTM  1:34.742  
2  Jamie Green  Audi RS5 DTM  1:34.818  00.076
3  Mattias Ekström  Audi RS5 DTM  1:35.192  00.450
4  Nico Müller  Audi RS5 DTM  1:35.226  00.484
5  Mike Rockenfeller  Audi RS5 DTM  1:35.244  00.502
6  Augusto Farfus  BMW M4 DTM  1:35.275  00.533
7  Loic Duval  Audi RS 5 DTM  1:35.378  00.636
8  Lucas Auer  Mercedes-AMG C 63 DTM  1:35.454  00.712
9  Gary Paffett  Mercedes-AMG C 63 DTM  1:35.457  00.715
10  Tom Blomqvist  BMW M4 DTM  1:35.466  00.724
11  Robert Wickens  Mercedes-AMG C 63 DTM  1:35.506  00.764
12  Maxime Martin  BMW M4 DTM  1:35.539  00.797
13  Paul Di Resta  Mercedes-AMG C 63 DTM  1:35.575  00.833
14  Timo Glock  BMW M4 DTM  1:35.577  00.835
15  Marco Wittmann  BMW M4 DTM  1:35.815  01.073
16  Edoardo Mortara  Mercedes-AMG C 63 DTM  1:36.039  01.297
17  Bruno Spengler  BMW M4 DTM  1:36.154  01.412
18  Maro Engel  Mercedes-AMG C 63 DTM  1:36.484  01.742

 

Legendás sisakfestések F1-es autókon! Észbontó!

Mika Hakkinen, Nigel Mansell, Ayrton Senna, valamint James Hunt klasszikus fejvédőinek mintázatát vitte fel modern F1-es gépekre Tim Holmes dizájner.

Nem múlt el baleset nélkül az F3 első versenye a Hungaroringen

Az élmenők szempontjából nyugalmasan alakult az F3-as Európa-bajnokság első versenye a Hungaroringen: ugyanaz a hármas végzett ugyanis az első három helyen, akik az időmérőn is kisajítították a rajtrács elejét. Maximilian Günther több mint 5,8 másodperccel múlta felül Jake Hughes-t, akit viszont csak hat tizeddel követett Jehan Daruvala a célban. Mick Schumacher nagy csatában szerezte meg a kilencedik helyet Joel Erikssonnal szemben. 

A verseny elején Ralf Aron és Pedro Piquet nem bírt egymással: az észt pilóta a sikánnnál ugratót vett brazil társán, és a kavicságyban fejezte be versenyét.

Barrichello, Dixon, Kanaan és a nutellás palacsinta

Három rutinos sztárversenyző, akiknek viszont a Le Mans-i 24 óráson minimális tapasztalatuk van: Barrichello és Kanaan újoncok a mezőnyben, és Dixon is csak tavaly állt rajthoz először. Vajon izgulnak a nagy bevetés előtt? A legkevésbé sem! Az alábbi videóban például közösen asztalhoz ültek néhány francia palacsinta (crêpe), egy üveg Nutella és pár doboz kóla társaságában, és egy kicsit élcelődtek egymással a kamera előtt.

Elkészült! Mindenki Ficza Kiájának csodájára jár a hungaroringi paddockban

A Zengő Motorsport magyar TCR-hétvégére nevezett négy versenyzője nem vett részt a pénteki első szabadedzésen: a hírek szerint György Anett és Tóth Csaba autói a bokszban maradtak, míg Nagy Dani SEAT-ja és Ficza Ferenc frissen elkészült Kiája még úton volt a pálya felé.

Szombat délelőtt neonzöld autó tűnt fel a Hungaroringen, amely rögtön az érdeklődés középpontjába került: a Kiáról még hiányzott a rajtszám és névmatrica, a lényeg azonban, hogy a várakozás véget ért, Ficza pedig már azzal az autóval vehet részt hazai versenyén, amelyet eleve az idei szezonra szántak. Kevesebb rivaldafényt kapott, de a tréleren egy SEAT-ot is szállítottak, minden bizonnyal Nagy autóját. A 12:15-kor kezdődő második szabadedzésen így várhatóan a M1RA három autója mellett már a négy zengős is jelen lesz.

A Le Mans-i bemelegítés is Toyota-fölényt hozott

Ám ezúttal nem a pole-pozíciót megszerző #7-es alakulat, hanem Kazuki Nakajima 3:18,308-as idejének köszönhetően a #8-as egység végzett az élen, 353 ezreddel Kamui Kobayashiék előtt. A harmadik helyre az #1-es Porsche ért oda Andre Lottererrel, megelőzve a harmadik Toyotát és saját márkatársaikat. Az LMP2-ben a #26-os G-Drive, a GTE Próban a Scott Dixonnal felálló #69-es Ford, míg az amatőröknél a #83-as DH Racing AF Corse Ferrari bizonyult a leggyorsabbnak.

nakajima-lemans-wup

Kiss Norbert értékelte nekünk szezonkezdetét – már ő is várja a kamion-Eb magyar futamát

A teljes műsor itt tekinthető meg.

 

Azt hittétek, csak vicc-evezős verseny zajlott Montrealban?

A McLaren egymásnak eresztette a 2008-as pekingi olimpián ezüstérmet szerző Tom Stallardot és Stoffel Vandoorne-t, immár igazi csónakokkal. 

A jövő évi Le Mans-t nézd saját rajongói pólódban

Webshopunkban a Le Mans alkalmából több Aston Martin-termék is komoly kedvezménnyel érhető el, köztük az alábbi sportosan elegáns orosz galléros póló, melynek árából most 8000 forintot elengedünk!

Részletek ide vagy a képre kattintva!

pf-ws-aston2

Hova tűnt Adrian Newey "varázsereje"?

Ezt, vagyis a Red Bull visszaesését is fejtegettük az Autósport és Formula Magazin legújabb számában, amely már elérhető azújságárusoknál.

tvpylu3qpjycw2u5n5lu_lg

Őrült dolgokat művel ma az F1-es pilóta

Kevin Magnussen ugyanis Twitteren világgá kürtölte, legénybúcsún vesz részt legjobb barátja esküvője előtt. Reméljük, további képeket is kapunk majd! 

Hogyan nézd szakszerűen a 24 órás futamot?

A legfontosabb információkat ide kattintva találod meg a versenyről.

Az összes csapat, autó és pilóta bemutatását itt találod.

A résztvevő ex-F1-esekről itt írtunk bővebben.

Innen pedig érdemes letölteni a Dunlop hivatalos spotter guide-ját!

És ami a legfontosabb: szombaton 14:30-kor, fél órával a rajt előtt keresd a Formulán élő közvetítésünket a 85. Le Mans-i 24 órásról - töltsük együtt ezt a napot!

9-toyota

Ismerd meg a magyar rali fiatal titánját!

Vincze Ferenc idén robbant be az országos bajnokság élmezőnyébe: négy versenyen már háromszor állt dobogóra Skodájával. Az Autósport és Formula Magazin - Ralihíradó stúdiójában a fiatal pilóta vendégeskedett júniusban.

Billy Monger újra szimulátorozik – csak a kezét használja

Három hónappal szörnyű balesete és két lábának amputálása után Billy Monger újra szimulátorba ült, hogy megkezdje felkészülését versenyzői visszatéréséhez. Az alábbi videót a Carlin Racing szimulátorában készítette egyik csapattársa: Billy kizárólag kezeivel irányítja a szimulátort, de így is leggyorsabb szektoridőket futott.

Le Mans: a túlélés csodái

WTCC: Jön a harmadik Lada!

A tavaly az ETCC Vila Real-i fordulóján futamot nyerő 41 esztendős Manuel Fernandes a jövő hétvégén megejtheti WTCC-bemutatkozását a francia RC Motorsport színeiben, akik idén először egy harmadik ex-gyári Lada Vestát is csatasorba állítanak. Fernandes csak erre a hétvégére kapta meg a lehetőséget, arról nincs hír, hogy a továbbiakban akár ő, akár más vezetheti-e majd a harmadik Ladát.

ehrlacher-2017-morocco

Le Mans-i akció webshopunkban!

Az Aston Martinnak szurkolsz? Szerezd meg féláron ezt a rajongói pólót!

Részletek a webshopban ide vagy a képre kattintva!

pf-ws-aston1

Vettel-torpedó, manöken-Toro Rosso és más érdekességek Kanadából

Hogy hol? Természetesen a MiniDriversnél!