DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 25. péntek

Csendben áthelyezték az Aston Martin technikai alapemberét

Andrew Green a legismertebb technikai szakemberek közé tartozik a Formula-1-ben. Már 1991-ben, a Jordan legelső autóján is dolgozott, majd egy BAR-Hondánál és a Red Bullnál tett kitérő után 2010-ben tért vissza az akkor már Force India névre hallgató alakulathoz. Onnantól kezdve technikai igazgatóként tevékenykedett a csapatnál, amely idő közben több átalakuláson is átesett (futott Racing Point, majd 2021-től Aston Martin néven), mígnem két éve júniusban hivatalosan a technikai vezetői pozíció lett az övé, miközben Lawrence Stroll csapata folyamatosan vette fel az újabb szakembereket. Köztük volt Dan Fallows is, aki a Red Bulltól érkezett, s aki a felmondási ideje lejárta után, némi vitát követően 2022 áprilisában átvette a technikai igazgatói posztot. Azóta a legtöbbször ő szólal meg az F1-es istálló és autó műszaki kérdéseivel kapcsolatban, a hétfői bemutatón is ő beszélt, miközben Green szép lassan eltűnt a nyilvánosság elől.

Mint kiderült, ez nem véletlen: az ismert szakembert az Aston Martin áthelyezte az F1-es csapattól az Aston Martin Performance Technologies, azaz a technológiai részlegre. A váltás csak nemrég történt meg Mike Krack csapatfőnök szerint, így Green az AMR23-as fejlesztésében még részt vett: „Növekszik a vállalatunk, és szükségünk volt egy komoly technikai tapasztalattal rendelkező szakemberre, aki felügyeli a projekteket, amiket csinálni akarunk. Logikus döntés volt, ilyen tekintetben szerencsések voltunk, hogy egy olyan ember állt rendelkezésünkre, mint Andrew” – magyarázta a Motorsport.com által idézett Krack a lépést. „Még eléggé érintett volt az AMR23-as fejlesztésében, csak nemrég történt a váltás. Meglátjuk, mindez hogyan alakul, de úgy éreztük, szerencsések vagyunk, hogy velünk van az üzletünk szélesítése kapcsán, legyen szó akár versenyzéssel vagy nem azzal kapcsolatos projektekről.”

f1-andrew-green-aston-2022

Vogel Adrienn, TOP 50 és Szilveszter Rali: jön friss tv-műsorunk!

Érdemes lesz ma 13 órakor a FIX TV-re kapcsolni, hiszen érkezik a Motorsporthíradó újabb adása, amelyben többek között megszólal Vogel Adrienn, a szerkesztőségünk által legjobbnak ítélt női versenyző, ismertetjük a TOP 50 Magyar Autóversenyző ranglistájának élmezőnyét, valamint szó esik a Szilveszter Raliról és a Ralikrossz-világbajnokság 2021-es idényéről, de a műsorban még a Mercedestől búcsúzó Valtteri Bottas is feltűnik.

vogel-tv-musor

Az F1 már nagyon várja a visszatérő helyszíneket

A koronavírus jelentősen átírta a versenynaptárat 2020-ban, de egy évvel később sem alakult minden az eredeti tervek szerint. A mezőny Ausztráliába, Szingapúrba, Japánba és Kanadába is 2019-ben látogatott el utoljára, így sokan érthetően izgatottak a visszatérésük miatt, az F1 hivatalos Instagram oldalán egy képes összeállítás került ezekről a helyszínekről, valamint az idén bemutatkozó Miamiról.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Loeb szerint a maximumot nyújtották a Dakaron

Továbbra sem sikerül megnyernie a Dakar-ralit Sebastian Loebnek. A franciák legendás pilótája idén is jó versenyt futott, végül a második helyen értek célba új navigátorával Fabian Lurquinnal. Bár végül nem jött össze a győzelem a BRX versenyzője úgy érzi, nincs miért szégyenkezniük.

„Már az elején sok időt veszítettünk, a műszaki problémánkkal, majd a navigációs hibánkkal, 50 perc hátrányban voltunk, és onnantól kezdve csak megpróbálhattunk keményen dolgozni, hogy behozzuk a lemaradásunkat. Onnantól kezdve nagyszerű versenyünk volt, nem hibáztunk, végig keményen vezettünk, visszahoztunk némi időt, de ez egy olyan rali volt, ahol soha nem alakultak ki túl nagy különbségek. Nasser kiválóan ment, így nem hiszem, hogy többet tehettünk volna ezért. Nem kell szégyenkeznünk” – idézte Loeb szavait a Dakar hivatalos oldala.  

Már az első teszten is túl van a Porsche Hypercar-autója

Már az előző év végén lehetett látni pár fotót a német gyártó legújabb versenygépéről, mellyel visszatérnek a WEC mezőnyébe a Hypercar kategóriában, pénteken pedig a Porsche weissachi tesztpályáján tették meg az első métereket az újdonsággal. Erről több felvétel is megjelent az interneten, az autót a gyári pilótájuk, Frederic Makowiecki vezethette, aki elárult pár dolgot az eddigi munkájukról.

„Nagyon pozitív kilátásaink vannak. Megtettünk néhány kört és felfedeztük, hogy az autó a várakozásoknak megfelelően működik. Így már jó kiindulópontunk van a továbblépéshez, az első gondolatom pedig mindazokhoz az emberekhez szólt, akik hosszú hónapokig dolgoztak azon, hogy a Porsche Hypercar-autója pályára gurulhasson. Elérzékenyültem attól, hogy őket képviselhetem” – idézte Makowiecki szavait a Motorsport.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

World Endurance Championship (@fiawec_official) által megosztott bejegyzés

Vettelt ajánlja Hamilton helyére Ralf Schumacher

A 2022-es mezőnyben lesz-e Lewis Hamilton? Az ezt övező bizonytalanság már oda vezetett, hogy egyre sűrűbben találgatják a brit lehetséges utódját: Valtteri Bottas, Esteban Ocon és Nyck de Vries neve merül fel gyakran, Ralf Schumacher azonban tovább kavarta az állóvizet saját jelöltjével: Sebastian Vettellel.

„Sebastian rendelkezik a kellő tapasztalattal és még mindig megvan a sebessége. Mindenekfelett ismeri a Mercedes autóját vagy a motorját… Mert szerintem az Aston Martin koncepciója elég közel áll a Mercedeséhez” – fejtegette a német Skynak. Ralf Schumacher az istálló csapatfőnökváltását is bevonta az egyenletbe: a négyszeres bajnokkal jó kapcsolatot ápoló Otmar Szafnauer távozott az istállótól, a helyét Mike Krack veszi át. „Ezzel a lehetőséggel is számolni kell, különösen, hogy történt egy személyzeti változás az Aston Martinnál, ami talán közel sem ideális Sebastian számára. Szerintem Otmar Szafnauerrel jó csapatot alkottak.”

Két hét 10 percben: Erről szól a Dakar Rali

Felkerült a Dakar YouTube-csatornájára az összefoglaló, amely azonban nem a verseny alakulását és az első helyért vívott harcot mutatja be, hanem a szélsőséges érzelmeket, melyek egy ilyen különleges maratoni küzdelem velejárói. Drámai borulások, eltévedések, a végeláthatatlan sivatag az egyik oldalon, bajtársiasság és felszabadult öröm a másikon.

A verseny médiásai egy másik videót is feltöltöttek, ebben onboard felvételeket válogattak össze a Dakar hőseiről:

Három és fél évvel a baleset után újra versenyez Robert Wickens

2018 augusztusában, a poconói IndyCar-futamon durva baleset történt, amely következtében a széria újonca, Robert Wickens súlyosan megsérült, lába-, kar- és bordatörései mellett gerince is károsodott. A kerekesszékbe kényszerült kanadai versenyző heroikus küzdelmét a felépülésért a közösségi médián keresztül követte az autósport közössége, egy emberként bizakodva, hogy Wickens teljesíti célját, és újra járni – és természetesen versenyezni – tud.

Wickens már egy évvel a baleset után kézi irányítású autóval teljesített tiszteletkört a torontói IndyCar-versenyen. A pandémia alatt számos e-sport-futamon vett részt, 2021 májusában pedig először tesztelt versenyautót, egy különlegesen átalakított Hyundai Veloster N TCR-t.

Következő lépésként pedig visszatér a versenyekre. Ugyancsak egy Hyundai TCR-modellel, egy Elantra N-nel fog versenyezni az amerikai Michelin Pilot Challenge sorozatban. Az autót a Bryan Herta Autosport alakította át kézi irányításúra – a csapat technikai igazgatója, a korábbi Williams-versenymérnök David Brown irányításával. A szabályok értelmében Wickens osztozik az autón, a kanadai Mark Wilkins lesz váltótársa a sorozat versenyein, köztük a 4 órás daytonai szezonnyitón, amelyre már január 27-30-án sor kerül.

Wickens egyidejűleg folytatni fogja rehabilitációját – miközben nem tagadja, sikerre éhesen száll újra versenybe. „Azért vagyok itt, hogy versenyeket és bajnokságokat nyerjek a Bryan Herta Autosport és a Hyundai számára!” – mondta.

F2: A helyek kétharmada már elkelt

Igazi bejelentéscunami volt pénteken a Formula-2-ben, sorban érkeztek a hírek arról, melyik csapatnál ki versenyez a 2022-es szezonban. A tavalyi bajnokság első és második helyét megszerző Prema új párost igazolt, az F3-as bajnok Dennis Hauger és Jehan Daruvala érkezik a csapathoz. Jüri Vips a Hitech GP-nél marad, volt csapattársa, Liam Lawson viszont a Carlinhoz igazol, míg a DAMS a Red Bull és Honda juniorját, Ayumu Iwasát szerződteti az F3-ból.

Ez azt jelenti, hogy már csak hét ülés maradt a mezőnyben: a Van Amersfoort Racing két helye, valamint egy-egy pozíció a Hitech, ART, Campos, Trident és Charouz csapatoknál. Így néz ki most az F2 mezőnye:

Nasser Al-Attiyah korábban sosem nyert Szaúd-Arábiában

Pályafutása negyedik győzelmét aratta a Dakar-ralin Nasser Al-Attiyah, aki 2019 után diadalmaskodott ismét a legendás viadalon. Korábban a Volkswagen a Mini és a Toyota színeiben is csak egyszer tudott nyerni, ám a japánok versenygépével ez másodjára is sikerült.  A katari pilóta érthetően boldog volt a záró szakasz után.

„Ez egy hihetetlen Dakar volt számunkra. Elégedettek vagyunk az új szabályokkal, hiszen három alakulat is esélyes volt a győzelemre. A csapat és mi is mindannyian jó munkát végeztünk, amióta két éve Szaúd-Arábiába jöttünk minden alkalommal a második helyen végeztünk, de most végre elértük a célunkat szóval nagyon boldogok vagyunk. A Toyota Gazoo Racing fantasztikusan dolgozott, sokáig készültünk, most pedig egy kiváló autónk van, amivel mindent megteszünk majd a világbajnoki címért. Szerintem egy hét vagy tíz nap múlva már a következő Dakaron fogunk gondolkodni, szerencsések vagyunk, hogy ezen a helyszínen versenyezhetünk” idézte Al-Attiyah szavait a Dakar hivatalos oldala.

Csak borozgatnak vagy dolgoznak is? Versenyzőapukák az F1-ben

Számos versenyzőt elkísér az édesapja az F1-es hétvégékre, az már más kérdés, hogy ki az, aki tényleges szakmai munkát végez, és ki megy csupán jól érezni magát ezekre az eseményekre. A versenyzőapukákról is szót ejtettünk az F1-es pilóták stábját bemutató adásunkban, melynek e szakaszát 04:49-től hallhatod.

 

 

 A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Különleges bemutatóra készül a Red Bull Racing

Az Aston Martin nemrég tette közzé az idei versenygépük bemutatójának időpontját, most pedig az energiaitalosok is elárultak pár dolgot a saját eseményükről. Ugyan a dátumról egyelőre még nem számoltak be, azt viszont igyekeztek mindenkivel tudatni, hogy az idei show igazán egyedi lesz.

„Innovatív technológiát fogunk alkalmazni, mellyel az RB18-as bemutatójának saját, személyre szabott verzióját élőben közvetítheted a saját közösségi csatornádon keresztül. Egyszerűen, biztonságosan és könnyen lehetsz részese a barátaiddal, családtagjaiddal és követőiddel együtt. Testre szabhatod a streamedet, kiválasztva, hogy melyik versenyzőt szeretnéd bemutatni, melyik csapatvezetőt szeretnéd hallgatni, és milyen nyelven akarod hallani a fő tartalmat” – állt a közleményben.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

Új szponzorral gazdagodott az Alpine csapata

Egy sajtóközleményben jelentette be a francia istálló, hogy az ismert sportruházati márka a Kappa, valamint a K-Way is csatlakozott hozzájuk partnerként. Mindkettő az olasz BasicNet csoportjához tartozik, mellyel hosszú távú szerződést kötöttek. A bejelentés szerint az egyességük gyakorlatilag az összes területre kiterjed, így az esport és utánpótlás csapatokra, valamint az operatív és technikai munkatársakra is. Számukra is ruházatot biztosítanak majd, miután a cég több új kollekcióval is megjelenik a partneri kapcsolat időtartama alatt, így több az Alpine nevével fémjelzett szurkolói termék, cipő és egyéb kiegészítő érkezik a jövőben.

„Nagy örömmel üdvözöljük a Kappát a csapataink és versenyzőink hivatalos ruházati beszállítójaként. Ugyanúgy a teljesítményre és a stílusra törekszünk, miközben a történelmünkből merítünk ihletet. A Kappa mindig is a piac előtt járt a dizájn és a technológia terén. Örülünk továbbá, hogy együttműködhetünk az ikonikus és elegáns K-Way márkájával, amely tükrözi az Alpine szerves értékeit. Alig várjuk, hogy együtt dolgozhassunk a következő években” – idézte a közlemény Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatójának szavait.

 

Schumacher szerint Vettel menjen a Mercedesbe Hamilton helyére

Érdekes véleményt fogalmazott meg az utóbbi egy évben a véleményformálás terén Jacques Villeneuve magasságába emelkedő Ralf Schumacher: szerinte ha Lewis Hamilton valóban nem tér vissza erre a szezonra és visszavonul az F1-től, akkor a Mercedesnek Sebastian Vettelt kellene leigazolni a helyére. Mint mondta, Vettel német, rutinos, még mindig gyors, ráadásul most már ismeri a motort és az Aston Martinon keresztül a Mercedes alapvető koncepcióját is. 

00121043_095

fotó: dppi

A korábbi F1-es pilóta szerint Michael Masi totálisan rossz döntést hozott és nem bírja a nyomást

Még mindig nem csökken a "tűz", ami Michael Masit éri az F1-es szezonzárón történtek miatt, most éppen a korábbi F1-es pilóta, a Sky Sportsnál szakértőként foglalkoztatott Johnny Herbert mondta el a véleményét. Szerinte az tény, hogy Masi óriási nyomás alatt volt, de hát ez a munkája, ez ezzel jár, Charlie Whitingnál például sosem merült fel, hogy nem bírná a nyomást. Azt is hozzátette, hogy amikor Masi a "versenyezni akartunk" érvvel védte magát, annak semmi alapja nem volt - szerinte Lewis Hamilton szenzációs futamot teljesített, majd Masi ezt az egészet elvette tőle és odaadta Max Verstappennek úgy, hogy minden létező dolgot "elkövetett" a szabályokkal. 

Kiemelte, hogy nem lehet kiforgatni a szabályokat valami miatt, ami Michael Masi szerint éppen jót tenne az F1-nek és az egész történettel az a baj, hogy totálisan rossz döntés született a végén.

miki_1

fotó: dppi

IndyCar: Egymillió dolláros különdíj annak, aki a három típusú pályán nyerni tud

Különleges különdíjat osztanak ki az IndyCarban 2022-ben: a PeopleReady Force for Good Challenge győztese az lesz, aki elsőként tud futamot nyerni a három különböző típusú pályán, azaz utcai, épített és oválpályán. Az egymillió dolláros jutalomból félmilliót kap a versenyző, félmilliót pedig az általa megjelölt jótékonysági szervezet.

Jó esély van rá, hogy valaki megnyeri a különdíjat: bár 2021-ben senki sem győzött a három különböző pályatípuson, az ezt megelőző években sikerült a bravúr egy-egy versenyzőnek. 2020-ban Josef Newgarden, 2019-ben Simon Pagenaud, 2018-ban Alexander Rossi nyerte volna az egymillió dollárt.

WTCR: Csapatot vált Tassi Attila

Változás történik a Túraautó-világkupa csapatstruktúrájában: a Team Engstler, amely az előző két évben a Hyundai partnere volt, idén már két JAS Motorsport által épített Honda Civicet készít fel. A csapat két versenyzője Tiago Monteiro és Tassi Attila lesz, akik továbbra is a Hondával állnak szerződésben.

A pénteki bejelentés során az Engstler csapattal induló együttműködés mellett mind a négy WTCR-pilótáját megnevezte a Honda: a kvartett sorban a negyedik szezonban lesz változatlan, Monteiro és Tassi mellett Esteban Guerrieri és Nestor Girolami alkotják. Amiről nem adtak hírt, hogy a két argentin melyik csapatban versenyez, de minden valószínűség szerint a Münnich Motorsport kötelékében folytatják, amely az előző két évben mind a négy Hondát felkészítette.

Kitűzték az első 2022-es autóbemutató időpontját!

Az Aston Martin az első F1-es istálló, amely nyilvánosságra hozta 2022-es modellje bemutatásának időpontját: pénteken rajongóknak küldtek ki egy hírlevelet arról, hogy az AMR22 február 10-én érkezik meg, a márka főhadiszállásán, Gaydonban tartott bemutató keretében.

Ez az első konkrét időpont: a Ferrari részéről eddig annyit közöltek, hogy február 16. és 18. közt valamelyik nap érkezik a 2022-es autó. A hivatalos barcelonai tesztelés február 23-án kezdődik, eddig kell a tíz csapatnak bemutatnia új modelljét.

Miért követi egy sajtós árnyékként az F1-es pilótákat?

Ha egy F1-es pilóta a paddockban jár-kel, folyamatosan a nyomában van egy médiamunkás, diktafonnal a kezében – rendszerint a csapat egyenruhájában. Ennek az embernek nagyon határozott feladata van, hogy pontosan micsoda, azt meg is beszéltük az F1-es pilóták stábját bemutató adásunkban, melynek e szakaszát 01:03:04-től hallhatod.

 

 A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

A legnagyobb NASCAR-versenyre próbál meg kvalifikálni Jacques Villeneuve

Az 1997-es F1-es világbajnok újra Amerikában fog versenyezni. A kanadai királykategóriából való kiszállása óta, 2007 és 2015 között indult különböző tengerentúli NASCAR-szériákban, beleértve az elsőosztályt, de mindig csak szórványos futamrészvételekkel. Az elmúlt három szezonban nagyobb sűrűséggel a többek között Spanyolországban, Belgiumban vagy épp Horvátországban szereplő európai NASCAR-sorozatban indult, a PRO kategóriában, és két futamgyőzelmet is megszerzett a 2021-es szezonzárón, Vallelungában.

Az 50 esztendős Villeneuve most sok év után visszatér az amerikai kontinensre, ahol a Team Hezeberg egyik Fordjának versenyzőjeként a Daytona 500-on való részvételt tűzi ki célul. Első körben ugyanis kvalifikálnia kell a február 20-i futam rajtrácsára, időmérős köridővel vagy kvalifikációs futamokon keresztül. Mikor Villeneuve az eddigi egyetlen alkalommal, 2008-ban próbálkozott, nem sikerült a rajtrácsra jutnia.

Mit csinál tulajdonképpen egy versenymérnök?

Kevés fontosabb szereplő van egy F1-es pilóta életében a versenymérnöknél, akivel ideális esetben éveken át együtt dolgoznak a lehető legjobb eredmények eléréséért. De pontosan mi a feladatuk, és rajtuk kívül milyen más mérnöknek van kulcsszerepe a pilóták csúcsra járatásában? Többek között erről is beszélgettünk az F1-es pilóták stábját bemutató adásunkban, melynek e szakaszát 22:38-tól hallhatod.

 

 A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict