DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Pierre Gasly elégedetlen a csapatával

Abszolút nem értett egyet a csapata döntéseivel az AlphaTauri francia versenyzője. Gasly szerint a kommunikációjuk és a stratégia is érthetetlen volt a Szingapúri Nagydíjon.

Bizakodva várhatták a lámpák kialvását vasárnap az AlphaTauri csapatánál, miután Pierre Gasly a hetedik, Yuki Tsunoda pedig a 10. rajtkockát szerezte meg az időmérő edzésen. A futam végül egészen rosszul alakult számukra, hiszen a japán versenyző összetörte versenygépét, csapattársa pedig mindössze egy pontot tudott elhozni a Szingapúri Nagydíjról.

Gasly szerint erről főként a csapat tehet, mivel úgy érzi, túl korán álltak ki a bokszba, a taktika pedig számára teljességgel érthetetlen volt, így nagyon csalódottan távozhatott a helyszínről.



„Minden a kezünkben volt, de eldobtuk, mert túl korán döntöttünk a kerékcsere mellett. Nem volt kommunikáció, nem volt párbeszéd, amit igazából nem teljesen értek, ráadásul egy olyan pillanatban kockáztattunk, amikor erre nem lett volna szükség” – árulta el a MotorsportWeek kérdésére.

A faenzai istálló pilótája jó helyzetben volt, végül négy pozíciót is veszített, ezért meg kellett elégednie a 10. hellyel. „Daniel mögöttünk volt, sokkal lemaradt, így ha kint maradtunk volna a pályán, ahogyan kellett volna, akkor az ötödikként zárunk. Szóval igen, kilenc fontos pontot veszítettünk el, így egyszerűen szomorú vagyok és elégedetlen a teljesítményünkkel” – tette hozzá.

A 26 esztendős versenyzőt a hírek alapján hamarosan bejelentheti az Alpine istállója, helyére pedig Nyck de Vries érkezhet.    

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: