DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 27. hétfő

F3: Barbadosi győztes, még szorosabb lett a tabella

A szombati sprintfutamon még nagy balesetével került be a hírekbe Zane Maloney, akinek autója többször megfordult a tengelye körül a Blanchimont kanyarban az Oliver Goethével történt ütközés után. A vasárnapi főversenyen viszont már első Formula-3-as győzelmét szerezte a 18 éves barbadosi.

Caio Collet kezdte pole-pozícióból a versenyt, de már a rajtnál helycsere történt, a mindössze negyedik F3-as futamát teljesítő Goethe vette át a vezetést – a Le Combes-ban mindketten elhagyták a pályát, veszélyes visszatérésért pedig 5 másodperces időbüntetéssel sújtották a brazilt. Collet egyszer még visszavette a vezetést, Maloney a 11. körben előzte meg az első helyért. A tridentes a szezon 11. különböző futamgyőzteseként állt a dobogó tetejére, a további pozíciókért zajló csatából csapattársa, Roman Stanek jött ki nyertesen. A szombati első helyezett Oliver Bearman lett a harmadik, Goethe éppen lemaradt a dobogóról, a Stanek mögött befutó Collet pedig a büntetéssel együtt csak hatodikkal zárt.

A versenyen kétszer is bejött a biztonsági autó, először a második körben a bajnokesélyes Victor Martins balesete miatt. Két másik főszereplő, Isack Hadjar és Arthur Leclerc csak a mezőny hátsó részében értek célba, ami azt jelenti, hogy a tabellán átrendeződtek a frontvonalak. A hétvégén csupán egy pontot gyűjtő Hadjar továbbra is vezeti az összetettet 106 ponttal, de kettős dobogójával a Oliver Bearman 105 ponttal rendelkezik, Martin 104, Leclerc pedig 101 egységen áll Spát követően, mindössze két fordulóval és két héttel szezon vége előtt.

Az F3-as főfutam eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Zane Maloney Trident 45:33.153
2 Roman Staněk Trident 1.046
3 Ollie Bearman Prema Racing 5.684
4 Oliver Goethe Campos Racing 6.737
5 Jonny Edgar Trident 7.433
6 Caio Collet MP Motorsport 9.297
7 David Vidales Campos Racing 10.831
8 William Alatalo Jenzer Motorsport 10.879
9 A.Smolyar MP Motorsport 11.665
10 Reece Ushijima Van Amersfoort Racing 13.360
11 Arthur Leclerc Prema Racing 13.608
12 Franco Colapinto Van Amersfoort Racing 14.855
13 Zak O'Sullivan Carlin 15.784
14 Isack Hadjar Hitech Grand Prix 16.423
15 J.M.Correa ART Grand Prix 16.909
16 Kaylen Frederick Hitech Grand Prix 17.952
17 Jak Crawford Prema Racing 18.311
18 Brad Benavides Carlin 20.101
19 R.Villagómez Van Amersfoort Racing 20.610
20 Nazim Azman Hitech Grand Prix 20.940
21 Francesco Pizzi Charouz Racing System 21.568
22 Pepe Martí Campos Racing 23.753
23 C.Mansell Charouz Racing System 24.691
24 Enzo Trulli Carlin 24.908
25 László Tóth Charouz Racing System 25.404
26 F.Malvestiti Jenzer Motorsport 1:13.968
  Grégoire Saucy ART Grand Prix  
  Ido Cohen Jenzer Motorsport  
  Victor Martins ART Grand Prix  
  Kush Maini MP Motorsport  

FIA: A fehér vonalak között kell versenyezni

Az FIA nem változtat a szigorúságán, a Francia Nagydíjon is árgus szemekkel fogják figyelni a versenypálya határait jelentő fehér vonalak átlépését. Legutóbb Ausztriában széles körben váltott ki értetlenséget a pilóták között az ellenőrzés határozottsága.

Az Osztrák Nagydíjon összesen 43 kört töröltek az értékelésből, Lando Norrist például többször is büntették és külön figyelmeztették is. A helyzetről így vélekedett az angol pilóta: „Nem lehet látni a fehér vonalakat az autóban ülve. Találgatni kell, hogy hol a határ és én nem vagyok jó a találgatásban.” Max Verstappen szimplán egy rossz viccnek nevezte az esetet, míg csapatfőnöke, Christian Horner arra figyelmeztetett, hogy a Paul Ricard versenypályán még rosszabb lesz a helyzet: „Több hektárnyi aszfalt van a pálya mellett, ez mindenki arra késztett, hogy vonalvezetésen kívül is próbálkozzon.”

Az FIA viszont senkinek sem javasolja a fehér vonalakon kívüli versenyzést. Az irányító testület világossá tette, hogy itt is a fehér vonalak határozzák meg a pálya szélét. A versenyigazgató által kiadott feljegyzésben olvasható továbbá, hogy „fokozottan kerül vizsgálat alá a 10-es kanyar kijárata, a kvalifikáción azonnal törlődik az elért köridő a pálya elhagyása esetén, a versenyen pedig a szabálykönyv szerint járnak el a figyelmeztetésekkel.”

A kiadott anyag további határozott és pontos utasításokat tartalmaz:

  • a 2. kanyarban elhelyezett élénk színű jelzéseket a pálya oldaláról kell megkerülni, ellenkező esetben az összes itt elhelyezett elem mindegyikét kívülről kell kerülni és csak utánuk lehet visszatérni a pályára,
  • a 4. kanyarban szintén elhelyezésre került egy élénk színű elem, amit, ha nem sikerül szabályosan megkerülni, akkor a versenyzőnek kötelező az 5-ös kanyar előtti bukótérben található megjelölt blokkokat megkerülni a visszatérés előtt,
  • a 8-as kanyarban, ha a féktáv után a versenyző egyenesen kifut a pályáról, akkor a bukótérben lévő 4db blokk között kell közlekednie, majd utánuk térhet vissza a pályára.

Az utasítások betartását elmulasztó pilótákat a felügyelő testület fogja vizsgálni és szükség esetén szankcionálni.

Fotó: DPPI

Az F1 fellép a trófeavadász nézőkkel szemben

Az Osztrák Nagydíjon egyébként is bőven volt gond a nézőtéren, ami azóta is témát szolgáltat a Formula-1-ben, de a hétvége lezárásaként még rátettek egy lapáttal a szurkolók: rengetegen bemásztak a pályára és a létesítmény különböző elemeit mintegy szuvenírként, trófeaként eltulajdonították. A sportág ezt természetesen nem tolerálhatja, így most felhívták a figyelmet, hogy a Francia Nagydíjon a kamerarendszerrel erősen figyelni fogják a nézőteret és bárki, aki a tiltott területre lép, azt a hatóságokkal azonnal elő fogják állítani.

-00122028_031

fotó: dppi

Eldőlt: rajtbüntetést kap Carlos Sainz

Az FIA hivatalos dokumentumaiban tűnt fel, hogy Carlos Sainznál vezérlőelektronikát cserélt a Ferrari, ami rajtbüntetést von maga után, mivel ezzel már a harmadik ilyen alkatrészt kapja meg a spanyol. Az egyelőre nem eldöntött, hogy több elemet is kicserél-e a csapat és ezzel a rajtrács végére száműzik-e a pilótát. Egyébként Max Verstappen és Lando Norris új kipufogórendszert, Lewis Hamilton pedig új turbót, új MGU-H-t, akkumulátort és (George Russell-lel együtt) új vezérlőelektronikát is kap, de mindegyik esetben még a határokon belül mozognak az érintettek, így nem jár ezért büntetés.

sainz_2

fotó: dppi

Nagy Dániel kihagyja Vallelungát, egy autót indít a Zengő Motorsport

Eggyel kevesebb magyar résztvevővel rendezik meg a Túraautó-világkupa hétvégi vallelungai fordulóját, Nagy Dániel ugyanis nem áll rajthoz Olaszországban. Ennek egyik oka, hogy a versenyző keze megsérült a Vila Real-i második futamon történt balesetben, ám ennél is nagyobb probléma, hogy a Cupra karosszériája pedig olyan mértékű törést szenvedett el, hogy azt ki kellett cserélni, ez azonban sem a Zengő Motorsport műhelyében, sem a spanyol márkánál nem állt rendelkezésre. A részletekről Zengő Zoltán csapatfőnök beszélt egy videóban, amelyet IDE KATTINTVA lehet megtekinteni.

Ez tehát azt jelenti, hogy csak Rob Huff képviseli a magyar alakulatot Vallelungában, ő azonban portugáliai győzelmének is köszönhetően az összetett tabella negyedik helyéről várja a versenyeket.

nagy-daniel-zengo-vilareal

Videón Vettel és a Green Pea

Az Aston Martin ezen a hétvégén ünnepli 100. születésnapját, ennek alkalmából pedig Sebastian Vettel pályára gurult a csapat 1922-es versenyautójával, a Green Pea-nek is becézett Aston Martin TT1-gyel. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Russell a pálya színeihez öltözött csütörtökön

Kék-fehér csíkos ingben jelent meg a csütörtöki napon George Russell. A Mercedes pilótájának laza öltözékét a csapata is kiemelte hivatalos Twitter-oldalán, ám a német márkánál úgy vélik, a brit pilóta ruházata erősen emlékeztet a Paul Ricard pálya jellegzetes kék sávokkal tarkított bukóterére.

Vettel már pályára vitte a legendás Aston Martint

Ismételten bemutató köröket futhat a közönség előtt Sebastian Vettel, ezúttal az Aston Martin TT1 nyergében, mellyel a márka először vett részt egy Grand Prix versenyen. A hatalmas múlttal rendelkező versenygépet már volt szerencséje kipróbálni a négyszeres világbajnoknak, valamint több fotót is készítettek róla korabeli ruhákban.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés

Kezdődik a hétvége, ne maradj le semmiről pénteken!

Az F1-es Francia Nagydíj mellett több széria versenyhétvégéje is megkezdődik, mutatjuk a pénteki programot.

Péntek, július 21.

10:40-11:10 W Series, szabadedzés

11:35-12:20 Formula-2, szabadedzés

13:30-18:00 ETCR, első-negyedik szabadedzés

14:00-15:00 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)

17:00-18:00 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)

18:30-19:00 Formula-2, időmérő (M4 Sport)

19:25-19:55 W Series, időmérő

22:30-01:00 IndyCar, szabadedzés

A teljes hétvégi menetrend itt megtekinthető!

pr_1

fotó: dppi

Russell szerint a sportolók is emberi lények

Komoly kritikát fogalmazott meg a rajongók Ausztriában mutatott viselkedésével kapcsolatban George Russell. A Mercedes pilótája a legutóbbi versenyhétvégén történtett incidensekről úgy gondolja, sokan elfelejtik, hogy a sportolók is igazi emberek. „Azt hiszem, amikor a korlát túloldalán állsz, legyen szó akár a futballról, akár a motorsportról, az emberek néha elfelejtik, hogy egy ember van benne. Semmi sem indokolja, hogy bárkit bármilyen okból kifütyüljünk vagy kigúnyoljunk valakit, amikor mindannyian az életünket kockáztatjuk itt. Nemrég még tudtuk, hogy milyen veszélyekkel jár a motorsport” – mondta Russell.

Másik pályára vinné a Francia Nagydíjat Vettel

A Paul Ricard pályán rendezett verseny jövőjét jelenleg kérdőjelek övezik. Sebastian Vettel megtartaná a Francia Nagydíjat, de másik pályán.

„Talán átköltözhetnénk máshova Franciaországban. Vannak izgalmas pályák… Magny-Cours-ban jobb, mint itt, de még régebbi pályákra is szép lenne visszamenni, ezalatt Dijonra gondolok” – mondta a Formula.hu részvételével zajló sajtótájékoztatón Vettel.

Magny-Cours 1991 és 2007 között, Dijon 1974 és 1984 között öt évben volt a Francia Nagydíj otthona. (Plusz egyszer Svájci Nagydíjat tartottak a pályán.)

Új kuplungot fejlesztett a Ferrari – egy csapat biztosan használni fogja

Az Alfa Romeo idei fő gyengeségét a rajtok jelentik, ami a kuplungra vezethető vissza: az alkatrész vibrációja miatt a nyomaték nem egyenletes a hátsó kerekeken. Nem ennyire drasztikus mértékben, de a gyári Ferrari rajtjai sem kifogástalanok 2022-ben.

A problémára válaszil Maranellóban új kuplungot terveztek, melyet a Francia Nagydíjon vetnek be. Egyelőre kérdéses, hogy a Ferrari és a Haas használja-e az alkatrészt, az viszont biztos, hogy az Alfa Romeóban már az új kuplung fog dolgozni a szabadedzésen – ezt a csütörtöki médianapon Valtteri Bottas erősítette meg a Paul Ricard pályán.

Ezért védte meg Toto Wolff Hamiltont

A Square Mile-nak adott interjújában Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elárulta, hogy miért érezte fontosnak az Azerbajdzsáni Nagydíj után, hogy nyilvánosan, a csapatrádióban kérjen bocsánatot Lewis Hamiltontól a rossz autóért és az iszonyatosan fájdalmas pattogásért.

„Meg kellett őt védenem, mert az emberek elkezdték támadni, ami nagyon nem helyes. Teljességgel nonszensz: ő az F1 történetének legjobb pilóta. Az autó csak átlag alatti. George (Russell) talán egy kicsit kevésbé szenvedett néha vele, mert hozzászokott a mezőny végén a nehezen vezethető autókhoz, de Lewis balszerencsés is volt. Kettővel több dobogója lehetne és akkor rögtön fordulna a kocka. Szóval a bocsánatkérés azért volt nyilvános, hogy mindenki lássa: az autó a rossz és nem a pilóta” – mondta Wolff.

-00122018_1424

fotó: dppi

Feltűnő újítást kapott a Mercedes orrkúpja

A konstruktőri címvédő istálló – amelynek a várakozások alapján kedvezhet a Paul Ricard vonalvezetése – a Brit Nagydíj után a francia versenyhétvégére is jelentős fejlesztési csomagot hoz.

A csomag első eleméről, az új orrkúpról már csütörtökön napvilágot láttak az első fotók. Az új orr profilja eltér az előző, laposabb verziótól, és elvékonyodó része is kidolgozottabb. A legfeltűnőbb azonban a csúcson található két hosszúkás szellőzőnyílás, melyek mérete drasztikusan megnőtt a korábbi két pontszerű lyukhoz képest.

A Motorsport.com szakmai cikke szerint a Mercedes elsősorban az egyenesbeli sebesség javításán dolgozik, az orr új formájának célja pedig a légellenállás csökkentése. A szellőzőnyílások a versenyző hűtését szolgálják, és a várható magas hétvégi hőmérséklet miatt nagyobbíthatták meg őket.

Perez újra beszállna a bajnoki küzdelembe

Sergio Perez arra törekszik, hogy a Francia Nagydíjon ismét beszálljon a bajnoki küzdelembe, miután az elmúlt három futamból kettőt is feladott. A mexikói a Red Bull műszaki hibája miatt kiesett Kanadában, mielőtt második lett a Brit Nagydíjon, majd Ausztriában a Mercedes pilótájával, George Russell-lel az első körben ütközve újra kiállni kényszerült. Mindezek miatt Perez 57 ponttal lemaradva harmadik csapattársa, Max Verstappen mögött a pilóták rangsorában, miközben Charles Leclerc a második helyre jött fel. „Egy nehéz ausztriai hétvége után nagyszerű lesz újra versenyezni, és van esélyem helyreállítani a dolgokat” – mondta Perez. Két versenyt nem fejeztem be az elmúlt háromból, ezt nem engedhetjük meg magunknak a bajnokságban, ezért ezen a hétvégén szeretnék változtatni. Még mindig versenyben vagyok a pilóták bajnokságáért, így személy szerint is fontos, hogy ne veszítsek több pontot.”

Perez a hétvége előzetesében  így nyilatkozott: „Tavaly második dobogómat szereztem a csapattal Franciaországban, és nagyon várom, hogy ezt megismételhessem. A Paul Ricard egy kihívásokkal teli pálya, mert különböző kanyaríveket lehet használni, és nem könnyű eldönteni, melyik a legjobb." A hétvégén a levegő hőmérséklete 35 Celsius-fok fölé is emelkedhet, ami a csapatok és a versenyzők számára is kihívásokkal jár. „A magas hőmérsékletet is figyelembe kell venni ezen a hétvégén, ezért fizikálisan úgy tűnik, hogy nagyon megerőltető verseny lesz, és figyelnünk kell a nagyobb gumikopásra is."

 

 

Hamilton -110 Celsius-fokban készül a hőségre

„A legjobb módszer a hőhullám legyőzésére” – írta ehhez a videóhoz Lewis Hamilton, aki állítása szerint -110 Celsius-fokon mozog éppen.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

 

A mezőny mindkét franciája különleges sisakkal készült a hazai versenyre

Pierre Gasly és Esteban Ocon fejvédője is egyedi dizájnt kap a Paul Ricardon. Mindkettő sisakon feltűnik a francia trikolór kékje, fehérje és vöröse – melyek Ocon esetében az Alpine színeit is képviselik. Ezt az AlphaTauri pilótája a „Szabadság, egyenlőség, testvériség” szlogenjével, Ocon pedig szülővárosa, Évreux címerével spékeli meg. Az alpine-os sisakját egy kis rajongója, William tervezte.

Így száguldott Mugellóban Robert Svarcman

Jelenleg a Ferrari tesztpilótájaként tevékenykedik Robert Svarcman, aki az orosz versenyzőkre vonatkozó szankciók miatt izraeli zászló alatt körözhetett az olaszok által szervezett teszten a múlt héten, melyről a csapat egy rövidke videót is közzétett a Twitteren. A pilótával kapcsolatban tervben van, hogy már idén lehetőséghez juthat valamelyik F1-es versenyhétvége pénteki szabadedzésén, vélhetőleg az Alfa Romeónál vagy a Haasnál. 

Egy 1922-es Aston Martint vezethet a hétvégén Sebastian Vettel

Újabb különleges járművet vezethet vasárnap a négyszeres világbajnok. Az esemény apropója, hogy az Aston Martin éppen száz esztendővel ezelőtt indult először Grand Prix versenyen a TT1-es modellel, melyet a futamot megelőzően a Paul Ricard pálya közönsége is megcsodálhat majd. A hétvégén látható versenygépét annak idején Louis Zborowski vezethette a Strasbourgban rendezett Francia Nagydíjon, 1922. július 15-én, míg a hétvégén Vettel tarthat bemutatót a zöld borsónak is becézett járművel. „Szenvedélyesen szeretem a sportág történelmét, így igazán különleges lesz vezetni az Aston Martin egyik eredeti, 1922-es Grand Prix-autóját ezen a hétvégén” – idézte Vettelt a GPFans. A német versenyzőnek nem ez lesz az első ilyen bemutatója idén, Silverstone-ban Nigel Mansell egykori világbajnok autóját, az 1992-es Williams FW14B-t vezethette.

A Haas már a jövő évi autóra koncentrálna

Bár a szezon eddigi szakaszában nem jöttek a fejlesztések, a Haas csapata nem esett vissza jelentősen a mezőnyben, az utóbbi hetekben pedig igazán biztató formát mutattak. Természetesen az ígért frissítések nem maradnak el, de több újdonsággal már nem számolnak az amerikai istállónál, inkább a 2023-as szezonra szeretnének figyelni. „Magyarországra új fejlesztéseket hozunk, aztán vége. Úgy gondoljuk, hogy ott fejezzük be, mert el kell kezdenünk a jövő évre koncentrálni. Abból sokkal több hasznunk származik, mintha tovább erőltetnénk, pénzt fektetve az idei évbe” – idézte a csapatfőnök, Günther Steiner szavait a Racefans.

Kubica is szerepet kap a Francia Nagydíj szabadedzésén

Nyck de Vries mellett – aki a Mercedesnél Lewis Hamilton autóját veszi át – egy másik vendégszereplője is az első szabadedzésnek Le Castellet-ben: Robert Kubica, az Alfa Romeo hivatalos tartalékpilótája, aki idén másodszor kap edzéslehetőséget. Spanyolországban Guanyu Zhou autóját vezette az első 60 percben, Franciaországban Valtteri Bottas C42-esét veszi kölcsön. Kubica különleges szerződésében szerepelnek a pénteki szabadedzés-részvételek, az elmúlt három évet tekintve ez lesz a tizedik alkalom, hogy Kubicát kifejezetten FP1-en vetik be.

A szabályok alapján 2022-ben minden csapat köteles két első szabadedzést átengedni újonc minősítésű pilótának. De Vries ezen kritérium alapján kap lehetőséget a Mercedesnél, akárcsak korábban, Barcelonában a Williamsnél, de a 99 nagydíjindulással rendelkező Kubica nem minősülhet újoncnak, így az Alfa Romeónak a későbbiekben két nagydíjon alkalmaznia kell még fiatal versenyzőket.