DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 23. kedd

Pro és kontra: Schumacher vagy Hamilton a nagyobb ász?

Lewis Hamilton októberben előbb utolérte, majd meg is döntötte Michael Schumacher futamgyőzelmi rekordját, ennek apropóján pedig az Autósport és Formula Magazin két szerzője, Balogh Tamás és Bognár Viktor érveket és ellenérveket sorakoztatott fel mindkét extraklasszis mellett és ellen annak kapcsán, hogy melyikük is tekinthető a (leg)jobbnak. Erről és még sok más érdekességről is olvashatsz magazinunk nemrég megjelent legfrissebb számában!

msc-ham-dppi

F2-es pilóta nevében telefonálgat egy csaló

Különös veszélyre hívta fel elsősorban a brit lakosok figyelmét a Carlin Formula-2-es versenyzője, Jehan Daruvala, valaki ugyanis őt megszemélyesítve hívogatja az embereket egy szigetországi telefonszámról.

„Helló srácok, kérlek, ne vegyétel fel a telefont, ha az alábbi számról hívnak. Ez az illető több barátom barátját is felhívta, és úgy adta elő magát, mintha én lennék. Kérem, ha bárkivel kapcsolatba próbált lépni ez a személy, azt jelezzétek felém. Az ügyet jelentettük az Egyesült Királyság rendőrségének” – írta Daruvala a közösségi oldalán.

A 21 éves indiai versenyző tavaly a harmadik helyen zárta az FIA Formula-3-as bajnokságát, idénre pedig fellépett a Formula-2-be, ahol viszont a két osztrák hétvége négy versenyén pont nélkül maradt. Érdemes azonban szemmel tartani Daruvala ténykedését, hiszen idén már a Red Bull támogatását élvezi, és általános vélemény a paddockban, hogy ő az első indiai versenyző, aki igazán nagy dolgokra lehet képes. Nem véletlen, hogy mi is beválogattuk azon tíz fiatal tehetség közé, akik hamarosan az F1-ben debütálhatnak – ezen listánkról írtunk az Autósport és Formula Magazin legújabb számában, valamint beszéltünk podcastunk 18. adásában.

03319007_041

Jósoltunk a Magyar Nagydíjra

Ki milyen eséllyel vág neki a 35. hungaroringi F1-es futamnak? Megfoghatja bárki a Mercedes párosát? Lesznek-e letartóztatások a szigorú kijárási korlátozások miatt? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ legutóbbi podcast-adásunkban, amelynek vonatkozó részlete, és természetesen az egész adás meghallgatható alább.

Videó: Négy párhuzamos onboard videón az őrült utolsó két kör

Lehet, hogy az élmezőnyben nem láthattunk túl nagy harcot a Stájer Nagydíjon, a középmezőny által produkált hajrá azonban mindenért kárpótolt minket – íme, Lando Norris, Sergio Perez, Lance Stroll és Daniel Ricciardo belső kamerájából az őrület (a videó átkattintás után indul!):

 

Fogynak a helyek a MotoGP-ben – így fest a 2021-es rajtrács

Franco Morbidelli hosszabbítása és a hondás bejelentésáradat után még több ülés kelt el a MotoGP jövő évi rajtrácsán, és még kevesebb az elérhető motor, ha figyelembe vesszük azokat a szerződéseket, amelyeknek megerősítése tulajdonképpen csak idő kérdése. Valentino Rossi például szinte biztosan érkezik a Petronas Yamahához, ahogy az is egyre valószínűbb, hogy Cal Crutchlow az Apriliánál köthet ki, a Ducatin belül azonban vannak még kérdőjelek. Így állunk tehát most – sima betűvel a már bejelentett, dőlttel a valószínűsített versenyzők, míg kérdőjelesen a pletyka szintjén felmerült igazolások:

Repsol Honda: Marc Marquez, Pol Espargaro

Ducati Corse: Jack Miller, Andrea Dovizioso (Jorge Lorenzo?)

Monster Yamaha: Maverick Vinales, Fabio Quartararo

Suzuki Ecstar: Alex Rins, Joan Mir

Red Bull KTM: Brad Binder, Miguel Oliveira

Aprilia Gresini: Aleix Espargaro, Cal Crutchlow/Bradley Smith/Andrea Iannone (?)

Petronas Yamaha: Franco Morbidelli, Valentino Rossi

Pramac Ducati: Jorge Martin, Francesco Bagnaia/Johann Zarco (?)

LCR Honda: Alex Marquez, Takaaki Nakagami

Tech3 KTM: Danilo Petrucci, Iker Lecuona

Avintia Ducati: Tito Rabat, Johann Zarco/Francesco Bagnaia (?)

motogp-mezony-dppi

Magyar pilóta indul az olasz Formula-4 egyik topcsapatánál

Újra szerepel magyar pilóta a Formula-1-hez vezető együléses piramis legalsó szintjén, a Formula-4-ben – adta hírül Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke. Az elmúlt évben Tóth László szerepelt a német sorozatban – ő idén már a Formula Renault Eurocup versenyzője lesz –, idén pedig Válint Bence indul a hasonlóan nívós olasz F4-ben. Ez a sorozat nevelte ki Lance Strollt és Mick Schumachert is.

A többszörös magyar gokartbajnok a Mücke Motorsporttal indul, amelynek neve jól cseng a formulaautózásban, és főszponzorának nevét és színeit is ismeri mindenki, aki az elmúlt években F1-es közvetítést látott. A bajnokság augusztus első hétvégéjén indul Misanóban, és hat fordulóból áll Olaszország pályáin és a Red Bull Ringen.

Ami az ellenfeleket illeti, szintén újoncként debütál Sebastian Montoya, az ex-F1-es Juan Pablo Montoya fia, valamint a mezőnyben lesz a Red Bull két juniorpilótája, Jak Crawford és Jony Edgar.

Madarat fejelő Norris, ütköző Ferrarik, nagyot előző Perez – így szólt a rádió a Stájer Nagydíjon

A szezon második versenyhétvégéje után is megérkezett az F1 szokásos összeállítása (a videó átkattintás után indul!):

 

Amikor a játékban barátnője ütötte ki Vettelt, Leclerc még rosszallóan nézett

"Neee, kiütötte Sebet! Ezt nem csinálhatjuk" - méltatlankodott Charles Leclerc saját online streamcsatornáján, amikor az elmúlt hónapok versenyhiányos időszakában egy alkalommal barátnőjének adta át szimulátora kormányát, ő pedig hátulról megtorpedózta és kiütötte Sebastian Vettel Ferrarijának virtuális mását. 

Hogy mire volt jó az a temérdek élő bejelentkezés, amit a Formula-1-es mezőny bizonyos tagjai produkáltak saját csatornájukon a leállás három hónapja alatt? Hát arra, hogy most jól felhasználhatóak ellenük vicces tartalomként! Valakinek sikerült előbányásznia ezt a videót arról, amikor Leclerc rosszallóan csóválta a fejét Charlotte figyelmetlen megmozdulására, ezt pedig különösen ironikus visszanézni most, mindössze pár nappal azt követően, hogy a Stájer Nagydíjon a valóságban is megtörtént egy Leclerc-Vettel ütközés. 

 

 

Sőt, már készült egy olyan verzió is, amelyben a hétvégi ütközés lett ráeszkábálva a képernyőre: 

Megtalálod a képen elrejtett ismerős személyeket?

Egy kedves játékra invitál minket a Racing Point. A közeledő Magyar Nagydíj alkalmából a csapat készített egy digitális rajzot a pálya egy részletéről és a BWT Water Parkra önkényesen átkeresztelt mogyoródi Aquarénáról, majd elrejtett a képen néhány F1-ből ismerős személyt. Te megtalálod őket? Keresés előtt érdemes lementeni a képet.

Bottas a korlátozások közepette a Magyar Nagydíj előtt is hazautazik

Valtteri Bottas elárulta, hogy az utazással járó kockázat ellenére a Stájer és a Magyar Nagydíj közötti néhány napot ismét monacói otthonában kívánja eltölteni.

"Nincs értelme titkolózni. Ismét hazautazok, és nyilván azokkal az emberekkel maradok, akikkel itt is együtt vagyok: a barátnőmmel és az edzőmmel. Nekem jót tesz egy-két napra kikapcsolni, mielőtt folytatnánk a virtuális megbeszéléseket, amik manapság olyan népszerűek" - idézte őt a Racefans.

A Mercedes pilótája múlt héten is hazautazott, de mivel minden előírást betartott, így az nem is járt semmilyen következménnyel. Nem úgy Charles Leclerc esete, aki a versenyhétvége előtt szintén Monacóba látogatott, csakhogy ő egy születésnapi bulira is elment, amiről a közösségi médiában is felbukkantak fényképek. A pilóta az FIA-tól részesült figyelmeztetésben. Hogy Magyarországon mi vár a mezőnyre járványügyi szempontból, arról legutóbbi podcast-adásunkban beszélgettünk.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Outdoor gym ☀️

A Ferrari hétvégéjének egyetlen pozitív mozzanata Leclerc bocsánatkérése volt...

Régen volt ekkora slamasztikában a Ferrari Formula-1-es csapata, mint idén, és egyelőre nem látszik fény az alagút végén. Az ezredik nagydíjrajtjára készülő istálló autója finoman szólva sem működik jól, a csapatfőnök térdei remegnek a pozícióval járó teher alatt, ráadásul a Stájer Nagydíjon Charles Leclerc és Sebastian Vettel is nullázott, miután az első körben összeütközött egymással. Lehet ennél lejjebb? Erről beszélgettünk legutóbbi podcast-adásunkban.

Vászonról az aszfaltra: Michael Fassbender egy Porschéval versenyez, Le Mans-ba készül

Több példát is láttunk már arra, hogy a filmsztárok körében átlagon felüli népszerűségnek örvend az autóversenyzés, mint másodállás: ennek legnevesebb hírvivője Patrick Dempsey, aki a Le Mans-i 24 óráson is többször rajthoz állt, és kategóriadobogót is szerzett 2015-ben.

Valami hasonló célt tűzött ki maga elé az ír-német származású Michael Fassbender is. A 43 éves hollywoodi sztár, aki többek között a Becstelen brigantyk, az Alien: Covenant, az X-Men és a 12 év rabszolgaság című filmekből ismert, pár évvel ezelőtt kezdte kóstolgatni az autóversenyzést: A Ferrari és a Porsche pilótaképző programjában is részt vett, két évig versenyzett a Ferrari Challenge-ben, idén pedig megadatott számára a lehetőség a szintlépésre. A Proton Competition színeiben egy Porsche 911 RSR-t vezetve debütálhat az európai Le Mans-sorozatban (ELMS), ahol Richard Lietzzel és Felipe Fernandez Laserrel osztoznak majd az autón az LMGTE kategóriában. Az öt darab négyórás versenyből álló szezon az előttünk álló hétvégén kezdődik a Paul Ricardon.

Érdekes hasonlóság, hogy korábban színésztársa, Dempsey is a Proton pilótája volt, velük érte el Le Mans-i eredményeit, és Fassbender is hasonló álmokat dédelget: egy napon szeretne ott lenni a legendás 24 órás verseny nevezői között.

fassbender

Az megvan, amikor Ricciardo a rajongókkal pacsizott Spielbergben?

No nem valami szabálysértésről van szó, csak Daniel Ricciardo éppen Daniel Ricciardót játszott, amikor szombaton úgy lépett be a Red Bull Ring paddockjába, mint egy teljesen normális hétvégén, amikor viszonozza a rá váró rajongók szeretetét: csak ezúttal nem voltak rajongók, így a pacsikat a levegő kapta. Egyébként a szervezők is humoruknál voltak, hiszen rajongókat ábrázoló panelekkel díszítették a versenyzők által használt sétányt.

És nem is Ricciardo volt az egyetlen Spielbergben, aki egy csipetnyi iróniát próbált csempészni az F1 szomorú, nézőtlen helyzetébe: Valtteri Bottas a szezonnyitón megszerzett pole-ja után mutatott be egy olyan mozdulatot, mintha a lelátóról érkező nézői ovációt fülelné.

EcFmJ9NXgAAupwa  

 

De erre a helyzetre játszott rá sajátos értelmezésében a Red Bull is, amikor az alábbi fotóhoz a következő szöveget írta: "Max végül becsavarodott az izolációtól, és elkezdett a virágokhoz beszélni." 

EctxYdiX0AAbQNM

A legújabb magyar WTCR-pilóta is az AFM stúdiójában járt

Az Autósport és Formula Magazin hétfői stúdiófelvételén két izgalmas vendéggel beszélgettünk: egyikük Boldizs Bence, a túraautó-világkupára visszatérő Zengő Motorsport idei versenyzője, aki karrierjéről és élete nagy lehetőségéről beszélt velünk.

Másik vendégünk Schindler Attila volt, aki a ralikrossz-ob legújabb kategóriája, a Hybrid Swift RX Cup szervezője: az egész világon egyedülálló ralikrossz-géposztály megszületéséről és múlt hétvégi első versenyéről beszélt.

A beszélgetések az Autósport és Formula Magazin műsoraiban lesznek láthatók a következő hónap folyamán a FIX és Spíler csatornákon, valamint a YouTube-on. A FIX-re vasárnap 13 órakor kapcsoljatok a Motorsporthíradó premieradásáért.

Fogadjunk, hogy így még sosem gondoltál a ralira!

Kezünkbe akadt az Idegen szavak és kifejezések szótára (második, átdolgozott kiadás), és egészen véletlenül belebotlottunk a rali szócikkbe. Ez a kifejezés bármely autósportrajongó számára alapfogalom, felesleges magyarázni, ha viszont egy laikus Bakos Ferenc szótárát üti fel, hogy megértse, mit jelent, a következőt olvashatja:

„rali ang, sport motoros/autós csillagtúra, bizonyos előre megszabott teljesítményekkel”

Egyébként egy bekezdéssel lejjebb a ralikrosszt is definiálja az Idegen szavak szótára:

„ralikrossz ang, sport a rali és az autocross [e: autokrossz] néhány elemének egyesítéséből kialakult autós gyorsasági terepverseny”

 

Kisvaszartól Monacóig: Visszanézhető a júliusi AFM

A műsor tartalmából:

- Csapatváltásáról beszéltünk Kiss Norbert Európa-bajnokkal.

- Lélegeztetőgépek gyártására álltak át a Formula-1-es csapatok.

- A szezon első hazai ralifutamai Kisvaszaron és Domaházán.

- A Ferrari monacói filmje Charles Leclerc és Albert herceg főszereplésével.

Már Mogyoródon Lawrence Stroll exkluzív „trónja”

Igazi nagyágyú a Racing Point tulajdonosa, Lawrence Stroll, de hogy mennyire? Annyira, hogy a különítmény exkluzív „uralkodói” székeket szállít számára versenyről versenyre. Mutatjuk, egyenesen a Hungaroringről!

Régóta tudjuk, hogy Lawrence Stroll a legnagyobbak egyike, 2018 óta pedig saját istállója is van az F1-ben. A tavaly óta Racing Point néven futó különítmény az idei évre épített RP20-assal (amely ellen épp vasárnap este nyújtott be fellebbezést a Renault csapata) komoly meglepetést szeretne okozni, a nagyfőnök pedig a lehető legkényelmesebb pozícióban ülve szeretné élvezni autói és fia, Lance szereplését.

A hungaroringi paddockban zajló rendezkedés során az is kiderült, hogy a idősebb Stroll „trónjait” minden mástól elszeparálva szállítják futamról futamra. A rejtélyes ülőalkalmatosság(ok) már Mogyoródon vannak, kérdés, hogy birtokosának lesz-e oka ezekben ücsörögve örvendezni vasárnap délután, a 35. Magyar Nagydíj leintését követően.

20200713_153214

20200713_153231

Tiszta vizet a pohárba: tényleg tömlöcbe vetik Hamiltont Budapesten?

A hétvégén mi is írtunk arról, hogy a brit szaksajtóban aggodalmak merültek fel a magyar korlátozások miatt, amelyek akár börtönbüntetéssel is fenyegetik a renitens F1-eseket. Természetesen erről szó sincs, a Stájer GP-t kielemző podcastunkban azt is elmondjuk, miért:

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

 

A koronavírus legnagyobb F1-es áldozata: Jenson Button esküvője

"Ezen a napon kellett volna összeházasodnom ezzel a csodálatos hölggyel a családjaink és barátaink társaságában egy gyönyörű olaszországi környezetben, de a vírus miatt el kellett halasztanunk. Szeretlek, és már alig várom, hogy te is Button legyél" - emlékezett meg Twitteren az elmaradt jeles napról és párjáról, Brittny Wardról Jenson Button a Stájer Nagydíj péntekjén. A romantikus pillanatok helyett azonban így a brit a Red Bull Ringen tartózkodott, ahol a Sky Sports szakértőjeként ténykedett mindkét F1-es futamhétvégén.

A 2009-es Formula-1-es világbajnoknak ez lesz a második házassága, amikor végre nyélbe tudják majd ütni: 2014-ben már feleségül vette a japán modellt, Jeccisa Michibatát, kapcsolatuk azonban egy évvel később válásba torkollott. Buttonnak és a vele jegyben járó Wardnak már van egy közös gyermekük, Hendrix, a pilóta pedig egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy már a második utódot is várják, aki kislány lesz. 

 

Ilyen egy kerékcsere-gyakorlat a hazai raliban

Az ORB élmezőnyéhez tartozó Csomós Miklós és Nagy Attila gyakorolta, hogy milyen az, amikor a szakasz közben defektet kapnak és ki kell cserélni a kereket - összehangolt és gyors munkáról van szó a két versenyző részéről...

 

F1-es karórák akciós áron csak a Formulán!

Rendkívül ajánlat a Formula.hu webshopjában: három limitált kiadású Casio Edifice karóra vált elérhetővé, amelyek ráadásul F1-es, egész pontosan Toro Rosso- és Honda-tematikájúak. Ha pedig mindez nem lenne elég, az órákat most 30 százalékos kedvezménnyel vásárolhatod meg – csak nálunk!

A három Casio Edifice karórát egyaránt fokozottan karcálló zafír kristályüveg és karbonszálas számlap jellemzi, és SLIM (szuper vékony, elegáns) tok jár hozzá. A részletes műszaki adatok ITTITT és ITT érhetők el az egyes típusokról.

Az ajánlat tehát egyszeri és kihagyhatatlan: vásárold meg az egyik limitált kiadású, F1-es tematikájú Casio Edifice karórát a Formula.hu webshopjában (KATTINTS IDE A RENDELÉSHEZ!).

casio-f1-karora-1