DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 22. hétfő

Sebestyén Peti is segített fát ültetni Kiss Norbi Macskaárvaházában

A Supersport-világbajnokságon egyedüli magyarként induló, az Oxxo Yamaha Hungary-Toth Team színeit erősítő Sebestyén Péter is ellátogatott Kápolnára, ahol az a Macskaárvaház Alapítvány működik, amelynek kuratóriumi tagja Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző is. A fiatal magyar motoros faültetésben segédkezett Norbi azon kezdeményezése okán, hogy minden győzelme után elültet a Macskaárvaház területén egy fát, hogy az állatok mellett a természetet is védjük:

 

Hangolódjunk a bakui hétvégére Bottas 2019-es pályacsúcsával!

2016 óta látogat el a mezőny az azeri utcai pályára, az eddigi legjobb köridő pedig Valtteri Bottas nevéhez fűződik, aki az utolsó, 2019-es ottani nagydíj kvalifikációján futott 1:40,495-öt, amellyel természetesen a pole-t is megszerezte – íme, a szóban forgó kör fedélzeti kamerából (a videó átkattintás után indul!):

Hamilton kiállt a mentális problémák és a sajtótájékoztatók kihagyása miatt visszalépő teniszezőnő mellett

Vasárnap rajtolt el a teniszezők egyik Grand Slam-versenye, a Roland Garros, ahol eddig az egyik legfontosabb történés a női világranglistán második helyen álló Naomi Osaka visszalépése. A négy GS-címmel büszkélkedő japán sportoló már a verseny kezdete előtt bejelentette, hogy kihagyja a mérkőzések utáni sajtótájékoztatókat, hogy ezzel hívja fel a figyelmet a mentális nehézségekkel küzdőkre (amelyben elmondása szerint szerepet játszanak az újságírók által a vesztes meccsek után feltett kérdések is). Sokan egyetértettek vele, de több teniszezőtársa is úgy vélte, hogy az is a munkájuk része, hogy a média rendelkezésére álljanak a tornák során.

osaka-garros-dppi-1

Osaka aztán az első körös győzelme után valóban nem jelent meg a sajtótájékoztatón, amelyért pénzbüntetést kapott, majd a négy Grand Slam-torna közös közleményben jelezte, hogy ha a továbbiakban is folytatja ezt a gyakorlatot, kizárhatják a versenyről és akár jövőbeni tornákról is. A japán ezek után jelentette be hétfőn, hogy visszalép a Garrostól: mint írta, nem akarta, hogy idáig jussanak a dolgok, de ő maga is többször szenvedett depressziótól a US Open 2018-as megnyerése óta.

Minderre reagált aztán a hétszeres Formula-1-es világbajnok Lewis Hamilton (aki tavaly egy pólóra írt üzenettel is hasonló véleményre helyezkedett, mint a teniszsztár), aki Instagram-sztoriban közzétett posztban állt ki Osaka mellett: „Mind emberek vagyunk. A mentális egészség nem vicc, nagyon is valós és komoly probléma. Nagy bátorságot igényel ezt megtenni. Biztosítsuk mindannyian arról Naomit, hogy nincs egyedül. A mai nap egy jó alkalom arra, hogy megkérdezzétek a barátaitokat és szeretteiteket, hogy hogyan vannak, és tudassátok velük, hogy nincsenek egyedül. Egy egyszerű üzenet is sokat jelenthet.”

hamilton-osaka-instagram-1

Nyitókép: DPPI

Nyolc év szünet után megjött a McLaren-nagyfőnök kedve a GT-versenyzéshez

A McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown nem csupán sikeres üzletember, hanem tipikusan az úrvezető kategóriába eső autóversenyzői pályafutás is áll mögötte: utoljára 2013-ban szerepelt a brit GT-bajnokságban Alvaro Parente társaként egy McLarennel, azóta csak historic futamokon indult, elősorban vállalkozásaira koncentrált.

Nyolc év elteltével azonban újra GT-autóval fog versenyezni: a GT4 European Series zandvoorti versenyén áll rajthoz saját csapata, a United Autosports színeiben, társtulajdonosával, Richard Deannel. A 49 éves Brown néhányszor már tesztelte a csapat autóját – természetesen egy McLarent, egy 570S GT4-et –, ekkor jött meg a kedve a versenyzéshez is. A hétvége időpontja június 18-20., azaz a Francia Nagydíjat is kihagyja a visszatérés kedvéért.

A páros a csapat extra, harmadik autójával indul a holland versenyen, a szokásos két egység, Bailey Voisin és Charlie Fagg, valamint Gus Bowers és Dean Mcdonald mellett. A népes, 37 állandó indulót számláló GT4-es bajnokságban két fordulót teljesítettek Monzában és Paul Ricardon két-két futammal, melyek alapján a Voisin–Fagg duó második a pontversenyben, a United Autosports pedig vezeti a csapatértékelést a Silver kategóriában.

A Holland Nagydíjat már teltház előtt tartanák meg

A szeptember 5-én esedékes zandvoorti Formula-1-es nagydíjat napi 105 ezer néző előtt rendeznék meg, azaz a pálya teljes kapacitását kihasználva. Hollandiában is lecsengett a vírus harmadik hulláma, a halálesetek száma pár napja 10 alatt van, az átoltottság 15 %-os. Hétvégén feloldják a lezárásokat, a közösségi távolságtartást és a maszkhasználatot pedig várhatóan szeptembertől szüntetik meg.

Erre alapoznak a zandvoorti szervezők is: a nagydíj sportigazgatója, a korábbi F1-es versenyző, Jan Lammers elmondta, a törölt 2020-as versenyre vásárolt jegyek – amelyeket mind elkapkodtak a nagydíj lefújása előtt – érvényesek maradnak, a teltház megvalósításához viszont arra van szükség, hogy a várható szeptemberi enyhítések megtörténjenek. Hozzátette, a jelenlegi Formula-1-es helyzet álomszerű az 1985 óta első Holland Nagydíj számára: egy holland versenyző futamokat nyer és vezeti a világbajnokságot.

Bagnaia és Marquez bukásától Quartararo győzelméig: a mugellói MotoGP-futam legfontosabb pillanatai

Megérkezett a szokásos top 5-ös válogatás a MotoGP legutóbbi versenyéről: szerepel benne Enea Bastianini rajt előtti szokatlan hibája, Marc Marquez és Francesco Bagnaia futam eleji bukása, a Suzukik felemás versenye, a KTM-ek új váznak tulajdonítható támadása, valamint a győzelmét a 19 évesen halálos balesetet szenvedő Jason Dupasquier-nek ajánló Fabio Quartararo újabb sikere (a videó átkattintás után indul!).

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Grosjean Gaslyt is „magával vitte” egy amerikai túrára

Nagyjából ezzel a szöveggel posztolt egy képet egy repülőről Romain Grosjean, de persze nem arról van szó, hogy az IndyCarban szereplő franciával együtt utazott volna az AlphaTauri F1-es pilótája. Grosjean csupán a szabad fordításban A nagyszerű Gasly című könyvet vitte magával, amely elsősorban Pierre Gasly tavalyi monzai győzelmére és az odáig vezető útra fókuszál – úgy tűnik, a versenyző jó olvasmánynak találta a honfitársa sikeréről írt művet a hosszú repülőútra.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés

Íme, Michelisz Norberték 2021-es autófestése

A hétvégén a Nordschleifén rajtol el a Túraautó-világkupa 2021-es szezonja, a mezőnyben összesen hat magyar érdekeltségű autóval. Köztük lesz Michelisz Norbert is, aki továbbra is a BRC Racingnél fog versenyezni, viszont immár a Hyundai új típusával, az Elantra N TCR-rel. A hivatalosan BRC Hyundai N LUKOIL Squadra Corse névre hallgató istálló be is mutatta az idei autófestést, amely nagyrészt megegyezik azzal a dizájnnal és színvilággal, amelyet már az előző évben is megszokhattunk:

brc-hyundai-michelisz

Videó: Mi történt a MotoGP-rajt előtt Bastianini és Zarco között?

Már a startot megelőzően is furcsa jelenetek játszódtak le a MotoGP Olasz Nagydíján: a felvezető kör végén, a rajtrácsra visszaérve Enea Bastianini Johann Zarco mögött hatalmasat fékezve orral előre bukott a Ducatijával, eltalálva a francia márkatárs motorjának hátulját is. Az olasz újonc így el sem tudott rajtolni, a verseny után pedig Jason Dupasquier halálhíre miatti koncentrációzavarral és Zarco kemény fékezésével magyarázta a lenti videón látható történéseket:

„Nehéz nap ez számomra, de szerintem minden versenyzőnek is, mert Dupasquier halálhíre után nem hiszem, hogy igazán a versenyre koncentráltunk. Utána a rajtrácsra visszaérve Zarco nagyon furcsán és nagyon keményen fékezett, képtelenség volt elkerülni, hogy nekimenjek. Őrült jelenet volt, csak ennyit tudok mondani” – idézi Bastianinit a Motorsport.com, míg a végül negyedikként befutó Zarco így összegzett:

„Rengeteg dolog történt. Már a rajt előtt eltalált engem Bastianini. Mindannyian kigyorsítva és fékezve jövünk ki az utolsó kanyarból, hogy melegen tartsuk a gumikat és felkészüljünk a rajtra. A legfontosabb, hogy nem sérült meg. De azt gondoltam, ahogy eltalált, hogy a motorom megsérült a versenyre. Ránéztem az ülésemre, láttam, hogy az rendben van, úgyhogy elrajtoltam. Nem sikerült a legjobban a start, de megtartottam a pozíciómat.”

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Verstappen hungaroringi porschézéssel hangolt a bakui hétvégére

A Formula-1-es világbajnoki éllovas Instagramjára feltöltött videó tanúsága szerint a holland nemrég Magyarországon járt, a Hungaroringen vezetett ugyanis egy GT-s Porschét személyi edzője, Mark Cox társaságában. Nem először jár „suttyomban” hazánkban a Red Bull pilótája: néhány éve hasonló okokból látogatott el a mogyoródi pályára.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés

Két verseny között kiugrott egy repülőből Hamilton: Egyre bonyolultabb mutatványokat hajt végre zuhanás közben

A hétszeres világbajnok Instagramjának legújabb termése egy videó ejtőernyőzés, egészen pontosan szabadesés közben: a videó alapján valahol Dubaj felett ugró Lewis Hamilton egyre komplexebb mozdulatokat hajt végre a zuhanás alatt, bár egyelőre elégedetlen képességeivel, mivel nem tudott sikerült tökéletesen háttal lefelé zuhannia.

„Már pár éve tanulom a szabadesést. Ez az egyik kedvenc szabadidős elfogaltságom. Itt éppen először próbálok a hátamon repülni, amiben elég haszontalan voltam. A mostani után a szélcsatornában fogok gyakorolni, és majd posztolom legközelebb, hogyan fejlődtem” – írta a bejegyzés mellé Hamilton, a közeljövőben újabb szabadesős videót ígérve követőinek.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

Rossi csapatát látogatta meg Mugellóban Toto Wolff

A két Formula-1-es nagydíj közti szünetet kihasználva a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff, valamint felesége, Susie Wolff – aki a Venturi Formula-E-istálló vezetője – a MotoGP Olasz Nagydíjának helyszínén jártak, a Petronas SRT vendégeiként. A csapat két versenyzőjét a rajtrácson is felkeresték: a kilencszeres világbajnok Valentino Rossit, valamint a tavalyi vb-ezüstérmes Franco Morbidellit. A közös kapocs a Petronas, a yamahás csapat és a Mercedes főszponzora. 

Tömött lelátók mellett zajlott az idei Indy 500

Nagyságrendileg 135 ezer helyszínen tartózkodó néző előtt rendezték az év egyik legnagyobb autós eseményeként számon tartott Indianapolis 500-at. A Helio Castrovenes sikerével zárult viadal szöveges beszámolója itt olvasható, alább pedig egy hétperces összefoglaló látható.

Szupercsapattal és elektromos autóval készül az Audi a 2022-es Dakarra

Az Audi ütős felállással csatlakozik a Dakar Ralihoz: a csapatot alkotja a verseny két veterán sztárja, a 14-szeres rekordgyőztes Stephane Peterhansel, aki a 2021-es kiadást is megnyerte, valamint a háromszoros nyertes és kétszeres WRC-bajnok Carlos Sainz. Hozzájuk csatlakozik az Audihoz két évtizede lojális Mattias Ekström, a DTM kétszeres bajnoka és ralikrossz 2016-os világbajnoka. A két rutinos csapattárssal ellentétben ő a szaúd-arábiai versenyen idén indult először a T3 kategóriában, de a hetedik szakaszon kiesett. Peterhansel, Sainz és Ekström navigátorai Edouard Boulanger, Lucas Cruz és Emil Bergkvist lesznek.

A csapat mellett az autó is különleges: a Q Motorsporttal közösen fejlesztett 4x4-es prototípus, amely elektromos hajtású, de az akkumulátor töltését az Audi korábbi belsőégésű DTM-motorja végzi. A versenyzőhármas fogja tesztelni a jelenleg egy éve tervezés alatt álló autót, melyet júliusban a Goodwood Fesztiválon mutatnak be, első éles bevetése pedig a 2022-es Dakaron várható, amennyiben a fejlesztési ütem és a járvány alakulása megengedi.

Legutóbb Bakuban: Vettel dobogóra állt, Ricciardo tolatott

Hétvégén következik az idei Formula-1-es szezon hatodik versenyhétvégéje, az Azerbajdzsáni Nagydíj, ahol utoljára 2019-ben járt a mezőny. Emlékeztetésképp nézzük, mik voltak az akkori futam legizgalmasabb eseményei.

Sokat tudsz az F1-ről? Teszteld tudásod legújabb kvízünkkel!

Új megakvízünkben több tucatnyi kérdés vár rád legendás pilótákról, versenyekről és helyszínekről. Melyik istállót próbálta megvásárolni a nigériai herceg? Hol versenyzett a mezőny újév napján? Ki nyert Magyar Nagydíjat a legroszabb helyről rajtolva? Ezekre is választ kaphatsz ezen a linken!

retro_1_1

Túl sok a hiba? Tsunodát Olaszországba költözteti a Red Bull

Óriási lendülettel kezdte élete első F1-es szezonját Yuki Tsunoda, aki az előszezoni teszten a leggyorsabb kört teljesítette, a szezonnyitón pedig a pontszerző kilencedik helyre hozta be autóját. Innentől azonban lejtmenet következett számára, amiből azóta sem sikerült kijönnie. A tempója visszaesett, és több komoly hibát is vétett, így a csapat tanácsadója, Helmut Marko úgy döntött, ideje közelebb költöztetni a japánt az AlphaTauri központjához.

"Úgy döntöttünk, Olaszországba költöztetjük. Meg kell tanulnia, hogy az F1 a világ legkeményebb autósportja, így a hozzáállásának ehhez alkalmazkodnia kell. Franz [Tost, csapatfőnök] fogja felügyelni és szervezni a mindennapjait. Sok edzés, gokartozás és munka vár rá a csapatánál" - idézte a Motorsport-Total Markót, aki reméli, hogy így helyreáll a fiatal japán önbizalma.

ExRAMCfWgAEh7VX

Extreme-E: ütközés, piros zászló, Rosberg-siker

A Lac Rose melletti tengerparton került megrendezésre az Extreme-E fennállásának második versenyhétvégéje, amelyen négy csapat került a döntőbe: a Lewis Hamilton tulajdonában lévő X44, a Jenson Button által alapított JBXE, a Nico Rosberg-féle Rosberg X Racing és a Jean-Eric Vergne-hez köthető Veloce Racing. A négyautós összecsapás azonbanhamar véget ért, miután az X44 színeiben versenyző Cristina Gutiérrez és a Rosberg X-et képviselő Molly Taylor összeütközött. Előbbi felfüggesztése megsérült, így fel kellett adnia a futamot. Ugyanebben a kanyarban esett ki a JBXE-t képviselő Mikaela Ahlin-Kottulinsky is, akinek egy dűne tövében megsérült az egyik kereke. A versenyt piros zászlóval megszakították.

Az újraindítás állórajttal, cserepilótákkal zajlott. Rosberg csapatánál Johann Kristofferson, a Veloce-nál pedig Jamie Chadwick ült a volánhoz. Az indítást előbbi kapta el jobban, Chadwick már nem tudott vele mit kezdeni, így a siker Rosberg csapatáé lett. Eddig két hétvége alapján százszázalékos mutatónál járnak.

Kik voltak a Monacói Nagydíj modernkori győztesei?

Monacóban nyerni minden F1-es pilóta számára óriási élmény és eredmény. Max Verstappen múlt hétvégén szerezte meg első győzelmét a hercegség utcáin, aminek alkalmából az F1 összegyűjtötte azt az utolsó tíz versenyzőt, aki hasonló sikert ért el a legendás helyszínen. Megnézhetjük többek között Kimi Raikkönen, Fernando Alonso és Lewis Hamilton sikerét.

TCR Europe: Testvérpár kaszált a franciaországi hétvégén

Vasárnap kora délután lezajlott a TCR Europe franciaországi hétvégéjének második futama, ami ismét a Clairet család sikerét hozta. A szombati verseny Teddy Clairet futamgyőzelmével zárult, vasárnap pedig testvére, Jimmy állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A francia pilóta a negyedik helyről rajtolva már az első két kanyart követően átvette a vezetést, és a leintésig meg is tartotta azt. A futamgyőztes Peugeot-t Mikel Azcona követte árnyékként, de megelőzni nem tudta azt. A harmadik helyen Sami Taoufikot intették le. A verseny felvétele itt visszanézhető:

Az F1 nyomán saját dokumentumsorozatot kaphat az IndyCar

A McLaren vezérigazgatója szeretné, ha az IndyCar a Netflix-féle Drive to Survive-hoz hasonló sorozattal rendelkezne. Zak Brown már felkereste az ötlettel Mark Miles vezérigazgatót, akinek úgy tűnik, tetszik az ötlet.

"Érdeklődik az IndyCar" - árulta el Brown. "Nagyszerű hatással lenne a sportra, a Drive to Survive is fantasztikus az F1 számára. Ami a legfontosabb, hogy új nézőket vonzott a sorozathoz. Szerintem az IndyCar esetén is hasonló hatással számolhatunk. A Drive To Survive nagyszerűen közvetítette a háttérben zajló eseményeket, amiből az IndyCarban sincs hiány. Minél több rajongót engedünk be a kulisszák mögé, annál izgalmasabb."

indy2016

Fotó: DPPI