Komoly ételkölteménnyel fogadták Massát malajziai szállodájában
https://formula.hu/parc-ferme/11525
Utoljára utazott Malajziába az F1-es mezőny tagjaként az év végén visszavonuló Felipe Massa, a szokásos szálláshelyén pedig olyan édességgel fogadták, amit kár megenni, sőt még a padlóra is üzenetet írtak neki!
Visszatér a Red Bull Crohn-beteg juniorja!
https://formula.hu/parc-ferme/34383
Jonny Edgar 2021-ben mutatkozott be a Formula-3-ban a Carlin csapatával, az idei évet pedig a Tridentnél kezdte még, ám Crohn-betgséget diagnosztizáltak nála, így hamar véget ért számára a 2022-es szezon. Jövőre azonban új lehetőséget kap a 18 éves pilóta, aki az MP Motorsport színeiben fog rajthoz állni a Formula-3-ban.
Új szabályt hozott az FIA, csak Jean Todtot érinti
https://formula.hu/parc-ferme/34382
A Nemzetközi Sportkódex 9.17-es cikkelye az FIA-tól távozó vezető személyek jogaival foglalkozik. A szabályzat ezen részének frissítése után mostantól nem vállalhat munkát egyetlen Formula-1-es csapatban sem olyan szakember, aki addig az FIA vezető beosztású alkalmazottjaként dolgozott addig, amíg hat hónap el nem telik a távozását követően. Ez egészen pontosan a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökére és annak helyettesére vonatkozik. Jean Todt 2021 végén mondott le elnöki posztjáról, miután 12 évig szolgálta az FIA-t, jelenleg ő az egyetlen élő személy, akire vonatkozhat ez a regula.
Ezt megelőzően Jean Todt 16 éven át volt a Ferrari csapatfőnöke, majd időközben vezérigazgatója. Az ő ideje alatt összesen 14 trófeát nyert az olasz istálló: 5 vb-címet Michael Schumacherrel, egyet Kimi Raikkönennel, emellett pedig nyolcszor hódították el a konstruktőri elsőséget is. A Scuderia egyébként épp nem sokkal ezelőtt jelentette be, mikor rántják le a leplet 2023-as autójukról.
Szintlépés: Rossi a BMW gyári pilótája lett
https://formula.hu/parc-ferme/34379
Valentino Rossi 26 világbajnoki szezon után, 2021 végén intett búcsút a MotoGP-nek. A versenypályáktól azonban nem távolodott el, csak kettőről négy kerékre váltott: idén a GT World Challenge Europe versenyein állt rajthoz a Team WRT Audijával. 2023-ban is ugyanitt és ugyanennél a csapatnál fog szerepelni a 43 éves versenyző, csak immár az istálló márkaváltása révén egy BMW M4 GT3-as volánjánál – nemrég a festést is leleplezték –, emellett olyan legendás viadalon is rajthoz áll majd Maxime Martin és Augusto Farfus társaságában, mint a Bathursti 12 órás.
A BMW pedig szemlátomást bízik Rossiban, ugyanis bejelentették, hogy az olasz legenda mostantól a gyári versenyzőjük lesz. Ez egyértelmű szintlépést jelent a Doktor számára, aki így tehát gyári szerződéssel fog rendelkezni. Nem mellesleg ezzel megnőtt az esélye arra, hogy egy erős szereplés esetén – márpedig az eddigi tesztek alapján Rossi bizakodó – a BMW LMDh-modelljét is kipróbálhassa, s akár azzal a legendás Le Mans-i 24 óráson is rajthoz állhasson, amikor a bajorok 2024-ben visszatérnek az Endurance-világbajnokság csúcskategóriájába.
Hivatalos: Eldőlt, mikor érkezik a 2023-as F1-es Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/34380
Korábban csak híresztelésként számolhattunk be arról az olasz sajtó értesülései alapján, hogy mikorra tervezi a jövő évi Formula-1-es autója bemutatóját a Ferrari, most azonban maga a Scuderia erősítette meg a pletykákat. Naptárakat tehát előkapni: a jeles dátum február 14-e, azaz Valentin-nap – nem véletlen, hogy a vörösök „Készen állsz, hogy szerelembe ess?” felütéssel osztották meg az erről szóló posztot a közösségi médiában. Pontos időpontot és helyszínt egyelőre nem árultak el, de ha ebben is igaza lesz az olasz sajtónak, akkor ezúttal szokatlan módon Imolában rántják majd le a leplet az egyelőre 675-ös kódjel alatt futó versenygépről, amelyet rögtön a prezentáció után pályára is vihet Charles Leclerc és Carlos Sainz egy filmforgatási nap keretében.
A Ferrari lett ezzel a második alakulat, amely előállt a jövő évi autója bemutatójának időpontjával: az Aston Martin 2023-as masinája egy nappal korábban, február 13-án érkezik majd.
SAVE THE DATE: are you ready to fall in love? pic.twitter.com/kqO11NUEGO
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) December 22, 2022
Olvasónk hurkapálcából épített F1-es Ferrarit és Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/34378
Varga János küldte szerkesztőségünknek az alábbi képeket: hurkapálcákból építette meg az F1-es Ferrarit és Red Bullt úgy, hogy a dizájnt, a szponzorokat is saját kezűleg festette rájuk.
Ducati: Ez a vb-cím még édesebb, mint volt Stonerrel
https://formula.hu/parc-ferme/34377
Francesco Bagnaia elképesztő fordítása – a szezon felénél 91 pont, azaz több mint három és fél futamgyőzelemnyi volt a lemaradása Fabio Quartararóval szemben – révén 15 év után nyert újra ducatis versenyző világbajnoki címet a MotoGP-ben. Eddig Casey Stoner 2007-es diadala volt az egyetlen sikere a bolognai márkának a királykategóriában, ám épp az említett felzárkózás még édesebbé teszi a mostani diadalt az olaszok számára Claudio Domenicali vezérigazgató szerint:
„Felejthetetlen szezon volt. Még sosem értünk el ilyen eredményt, így hihetetlen büszkeséggel tölt el minket. Más ez, mint 2007-ben, amikor Casey Stonerrel nyertük meg a világbajnokságot: akkor már az utolsó verseny előtt összejött ez. Ez a győzelem Peccóval rendkívül kemény volt. Ez a nagy üldözés és felzárkózás még jobbá tette” – idézi szavait a Crash.net szakoldal.
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Szokatlan helyszínen ránthatják le a leplet a 2023-as F1-es Ferrariról
https://formula.hu/parc-ferme/34376
Elsőként – és eddig egyedüliként – az Aston Martin jelentette be, hogy mikor leplezik le a 2023-as Formula-1-es versenygépüket: ők február 13-át jelölték ki dátumként. Mivel a bahreini tesztre február 23-tól 25-ig kerül sor, várhatóan a többi csapat is a 13-19-i héten ejti meg a maga prezentációját. Ebbe a sorba illeszkedhet a Ferrari is, amely a Formu1a.uno olasz lap értesülései szerint egy nappal az Aston után, február 14-én, azaz Valentin-napon tarthatja a bemutatóját. Ami viszont igazán érdekes, az a helyszín, ugyanis a lap úgy tudja, hogy a megszokottól eltérően nem Maranellóban rántják le a leplet az egyelőre 675-ös kódnév alatt futó autóról, hanem Imolában: az Emilia-Romagna-i Nagydíjnak otthont adó helyszínen Charles Leclerc és Carlos Sainz a bemutató után egyből be is járatná az új autót.
Bár még heteket kell várnunk arra, hogy megpillanthassuk a Scuderia 2023-as F1-esét, az első információk már így is kiszivárogtak arról, milyen változtatásokkal próbálnák meg letaszítani a trónról a Red Bullt a vörösök a jórészt még a távozó csapatvezető, Mattia Binotto felügyelete alatt fejlesztett autóval – minderről itt írtunk bővebben.
Így élték meg a Red Bullnál a rendkívül sikeres 2022-es szezont
https://formula.hu/parc-ferme/34370
Max Verstappen, Sergio Perez és a csapatfőnök Christian Horner idézték fel a legkellemesebb és sorsfordító pillanatokat, Volt miből szemezgetni, hiszen a Red Bull 17 győzelmet aratott az idei szezonban, s mind az egyéni, mind a csapatvilágbajnoki címet magabiztosan húzták be.
F1-es kört teljesít a Red Bull Bathurstben
https://formula.hu/parc-ferme/34375
Részt vesz az Intercontinental GT Challenge szezonnyitóján, a legendás Bathurtben a Red Bull F1-es csapata. A Mount Panorama nevű klasszikus pályán bemutató köröket teljesít majd a csapat a 2011-es RB7-essel, és bár azt még hivatalosan nem jelentették be, hogy ki fogja vezetni, de jó esély van rá, hogy a helyiek egyik kedvence, Daniel Ricciardo ül majd be, hiszen az ő tartalékos posztja alkalmas erre, és a szerződésében is benne van a reklámtevékenység.
Ricciardo korábban már kétszer vezetett is F1-es autót különböző ausztrál eseményeken, de annak idején Mark Webber is kapott ilyen lehetőséget.
Bathurstben Jenson Button tartja a pályacúcsot egy McLaren MP4-23-mal még 2011-ből. A jövő évi bathursti 12 órás futamra február első hétvégéjén kerül sor.
Jules Bianchi előtt tiszteleg rajtszámával egykori barátja
https://formula.hu/parc-ferme/34374
Miután Jules Bianchi életét veszítette kilenc hónappal a 2014-es Japán Nagydíjon elszenvedett balesete után, az FIA úgy döntött, visszavonultatja az F1-ben a francia tehetség által használt 17-es rajtszámot. Más szériákban azokban lehet azt használni, így a Formula-E-ben is: eddig például Nyck de Vries autóján szerepelt az (az F1-ben jövőre a 21-es lesz az övé). Mivel a holland 2023-ban már nem lesz az elektromos széria versenyzője, a 17-esre Norman Nato csapott le, aki francia pilótaként egykor szoros barátságot ápolt Bianchival.
„Örülök és büszke vagyok, hogy a 17-es számmal versenyezhetek a Formula-E-ben. Sokat jelent számomra ez a szám, ezzel kezdtem el gokartozni és ezzel nyertem bajnokságokat. Jules is ezzel versenyzett az F1-ben, ami még különlegesebbé teszi számomra. Alig várom!” – jelentette be Instagram-posztban a Nissan pilótája. Nato döntését egyébként Bianchi apja, Phillipe Bianchi is örömmel vette: három szívemojit kommentelt a poszt alá.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Megtiltja volt elnökeinek az FIA, hogy egyből F1-es csapatokhoz igazoljanak
https://formula.hu/parc-ferme/34372
Nem csak a versenyzők politikai és vallási állásfoglalásai kapcsán jelent meg változás a Nemzetközi Sportkódex legfrissebb változatában. A Nemzetközi Automobil Szövetség ugyanis mostantól megtiltják, hogy egykori elnökeik és alelnökeik fél évnél hamarabb bármilyen minőségben – legyen szó csapatfőnöki vagy akár csak tanácsadói szerepkörről – leigazoljanak egy Formula-1-es vagy bármilyen más sorozatban szereplő istállóhoz. Ezzel az FIA annak szeretné elejét venni, hogy olyan bizalmas információhoz jusson hozzá az adott alakulat, amely esetleg a korábbi tisztségviselő birtokába juthatott a pozíciójából adódóan. Jean Todt egyébként az egyedüli élő korábbi FIA-elnök – igaz, futólag az ő neve is felröppent kevésbé komolyan vehető pletyka szintjén a Ferrari csapatfőnöki posztja kapcsán.
Egy másik változtatás a Sportkódexben, hogy az istállóknak újabb két F1-es csapattagot kell regisztrálniuk az FIA felé. Eddig többek között a csapatfőnökökkel, versenymérnökökkel, technikai és sportigazgatókkal kellett ezt megtenniük, de mostantól ebbe a körbe tartozik a vezérigazgató és a pénzügyi igazgató is – utóbbi nyilvánvalóan a költséglimit fontossága okán.
Michael Masi lehet az Ausztrál Nagydíj új főnöke
https://formula.hu/parc-ferme/34371
Két hír is érkezett Ausztráliából az elmúlt napokban: egyrészt a melbourne-i verseny szerződését 2037-ig meghosszabbították, másrészt bejelentette távozását az Ausztrál Nagydíj szervezőbizottságának ügyvezető igazgatója, Andrew Westacott. A 2023-as versenyhétvégét még levezényli, aztán júniusban távozik a pozícióból, miután 12 évig szervezte az Albert Parkban tartott versenyt.
A megüresedett pozícióba, az ausztrál motorsportélet egyik legfontosabb állásába Michael Masit, az F1 egykori versenyigazgatóját szemelték ki. Miután Masi a 2021-es évadzáró botrányát követően elhagyta a pozíciót és az FIA-t is, szülőhazájában halmozott tisztségeket. Jelenleg ő a Supercars Bizottság elnöke és a Dél-ausztrál Motorsport-tanács tagja, januárban pedig az Ausztrál Gokartszövetség igazgatótanácsába is beszáll. A Speedcafének nem kommentálta a nagydíjjal kapcsolatos értesülést.
Bár Masi az elsődleges esélyes, van egy másik jelölt is a pozícióra, aki szintén ismerősen csengő név: Eric Boullier, a Lotus és McLaren egykori csapatvezetője. Boullier legutóbb a Francia Nagydíj ügyvezető igazgatója volt – a verseny viszont kikerült a naptárból, így a francia szabaddá vált.
Ismét összeáll a Vettel–Schumacher páros a Bajnokok Tornáján
https://formula.hu/parc-ferme/34373
Újabb névvel bővült a résztvevők sora a január végi Race of Championsre, amelyet második alkalommal rendeznek a svédországi havas-jeges pályán: Mick Schumacher a 2023-as kiíráson is jelen lesz. Az immár a Mercedes F1-es teszt- és tartalékversenyzője szokás szerint nemcsak egyéniben indul, hanem a Nemzetek Kupáján is részt vesz, méghozzá újfent a már korábban bejelentett Sebastian Vettel oldalán. A páros 2019-ben szerepelt először együtt a Bajnokok Tornáján, ezúttal pedig ez lesz az első „versenye” mindkét pilótának, miután távoztak a Formula-1-es mezőnyből. Vettel Mick édesapjával, a hétszeres világbajnok Michael Schumacherrel korábban hatszor is megnyerte a csapatversenyt a RoC-on, az ifjabb kollégájával 2019-ben döntőig meneteltek.
Schumacher és Vettel mellett olyan versenyzők részvétele biztos már a január végi eseményen, mint Valtteri Bottas, a korábbi kétszeres világbajnok Mika Hakkinen, a szintén ex-F1-es David Coulthard, a Nemzetek Kupájában címvédő Petter és Oliver Solberg, a ralikrosszt utaló Johan Kristoffersson, a háromszoros W Series-bajnok Jamie Chadwick, a Le Mans-legenda Tom Kristensen, a friss F2-es győztes Felipe Drugovich, a WRC-menő Thierry Neuville és a McLaren IndyCar-versenyzője, Felix Rosenqvist.
Itt a 2022-es szezon összefoglalója Miniéktől
https://formula.hu/parc-ferme/34369
Megérkezett a 2022-es szezon történéseit sajátos módon - gokartokkal - feldolgozó Mini for Speed a MiniDrivers készítőjétől. Akik szeretik az animátor munkásságát, azok számára jó hírünk van, hiszen lesz még folytatás, ez ugyanis csak az első rész!
Újabb Ferrari-pilóta debütál az IndyCarban
https://formula.hu/parc-ferme/34368
A Ferrari fejlesztési pilótája, Robert Svarcman a Chip Ganassi Racing színeiben fogja megejteni tengerentúli bemutatkozását. A Racer információi szerint a csapat és Svarcman már mindenben megegyeztek egy 2023 januári tesztet illetően, ahol a csapat 2024-es lehetőségeit kezdi el felmérni.
2023-ra már minden pozíciót betöltöttek már a Ganassinál, azonban a 2021-es bajnok Alex Palou a következő szezont követően a McLarennél folytatja pályafutását, így legalább egy hely mindenképp felszabadul majd a csapatnál. Svarcman ezzel örökébe léphet a Ferrari-akadémia azon tagjainak, akik az IndyCarban is kipróbálták magukat, hiszen korábban már Callum Illott, Christian Lundgaard és Marcus Armstrong is lehetőséget kapott valamilyen szinten a tengerentúlon.
Melyik volt Hamilton legjobb sisakja idén?
https://formula.hu/parc-ferme/34367
Idén is megszámlálhatatlan mennyiségű sisakfestést használt Lewis Hamilton, de vajon melyik volt a legszebb? Nektek melyik nyerte el leginkább a tetszéseteket?
LH treated us to some beauties in 2022. Which one was your favourite... pic.twitter.com/0pGlJecltc
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) December 20, 2022
Lerombolják az egykori Jordan-bázist az Aston Martin új főhadiszállása miatt
https://formula.hu/parc-ferme/34365
Épül az Aston Martin csapat új központja Silverstone-ban: a 200 millió dollár értékű komplexum 2024-re készül el teljesen. A Building One nevű épület már elkészült, a csapat át is költözött – ezzel pedig az eddigi gyár, amelyet 1991-től használt az akkori Jordan csapat, majd utódjai, a Midland, Spyker, Force India, Racing Point és az Aston, használaton kívülivé vált. A régi épületet nyáron lerombolják, a helyére egy új létesítmény kerül, amelyben többek között a szélcsatorna kap helyet.
Az új komplexum összesen három épületből áll majd, egyik végétől a másikig 400 métert kell majd sétálni. A képen jobb oldalon az új Building One, a mellette levő, kisebb épület a régi gyár:
Négy évvel a tragédia után újra állandó F2-es versenyző lesz Juan Manuel Correa
https://formula.hu/parc-ferme/34364
A 23 éves amerikai visszatér oda, ahol pályafutása megtört 2019-ben, a tragikus spái versenyhétvégén, amely Anthoine Hubert életét követelte. A szörnyű balesetet túlélő, súlyos lábtörést szenvedett Correa egy kihagyott szezont követően 2021-ben egy szintet visszalépve, a Formula-3-ban kezdte újra formulaautós pályafutását. Második szezonjában dobogót is szerzett a kategóriában, az évadzáró versenyen pedig újra a Formula-2-ben indult, a Van Amersfoort Racing színeiben helyettesként. Ezzel a csapattal írt alá a teljes 2023-as szezonra.
„Újra állandóként az F2-ben lenni többet jelent számomra, mint amit a legtöbben el tudnak képzelni. Nem csupán egy bravúr, hogy ezen a rajtrácson lehetek, hanem annak a célnak a megvalósulása, amely az erőfeszítéseim középpontjában volt az elmúlt három évben: tehát egy nagyon érzelmes bravúr. Nagyon éhes és nagyon motivált vagyok, valamint a csapatot is ismerem már” – mondta el a bejelentésről Correa.
A holland Van Amersfoort Racing első F2-es szezonja 2022-ben szerényebb eredményekkel zárult, a bajnokságban utolsó előttiként végző csapat legjobb eredménye negyedik pozíció volt – egy dobogós helyezést elvettek az istállótól. 2023-ban az idén futamot nyerő Richard Verschoor lesz Correa csapattársa.