DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Motor

Vinales nyitott az élen az Apriliával Misanóban

Második hétvégéjét teljesíti új csapatával a spanyol, de az első edzésen máris a leggyorsabb volt a megérkező eső előtt. A Suzukik és a Ducatik mögötte, a visszatérő Dovizioso a mezőny végén.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Alig néhány nappal az Aragóniai GP után immár Misanóban, a San Marinó-i Nagydíj első szabadedzésén gurult pályára a MotoGP mezőnye. Amelyben több változás is volt, hiszen visszatért a térdműtétje után Franco Morbidelli, méghozzá egyből a gyári Yamahán, ahol 2023 végéig fog versenyezni, míg az ő helyét a Petronas SRT-nél a „szabadságról” beugró Andrea Dovizioso foglalta el. A rutinos olasz 2022 végéig kötött szerződést a hangvillásokkal a szatellit csapatban való indulásról: mint azt Dovizioso elmondta, ez egy olyan lehetőség volt, amelyre nem tudott nemet mondani. Emellett az indulók között volt két szabadkártyás is: Michele Pirro a Ducati, Stefan Bradl a Honda színeiben szerepel beugróként a hétvégén.

vinales-dppi



Az FP1 első körei után a két Aprilia és Marc Marquez váltotta egymást az élen, azaz megfordult az első pozícióban a noalei gyártó színeiben második hétvégéjét teljesítő Maverick Vinales. Marquez kapcsán pedig fontos megemlíteni, hogy a csütörtöki médianapon elmondta: bár folyamatosan próbálkozik és javul is az állapota, a fájdalmak miatt néhány kör után nem élvezi a motorozást pillanatnyilag.

Negyed óra elteltével a Ducatik ragadták magukhoz a kezdeményezést a múlt héten első királykategóriás sikerét szerző Francesco Bagnaia vezetésével. Rövid időre aztán Joan Mir is feltűnt az első helyen, aztán viszont Vinales keveredett ismét az élre. Bő tíz perccel a vége előtt aztán az addig is sötéten fenyegető felhőkből megérkezett az eső, így mindenki a bokszba kényszerült – igaz, a végén azért néhányan kihajtottak esőgumikon, hiszen az előrejelzések alapján van esély esőre a hétvége további részében is.

Ez azt is jelentette, hogy Vinales húzta be az edzéselsőséget az Apriliával, megelőzve Mirt, a két gyári ducatist és a másik Suzukin ülő Alex Rinst. Az első tízbe befért még három hondás Pol Espargaro, Marc Marquez és Bradl révén, a hetedik időt motorozó vb-éllovas Fabio Quartararo, valamint Vinales csapattársa, Aleix Espargaro. A visszatérők közül Morbidelli 16. hellyel indított a gyári Yamahán, míg Dovizioso két és fél másodperces lemaradással nyitott a Petronas SRT-nél Valentino Rossi társaként – de érdemes hozzátenni, hogy az olasz mindenféle teszt nélkül ült fel a régebbi specifikációjú Yamahára.

Az 1. szabadedzés végeredménye:

1. Maverick VIÑALES SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'32.666  
2. Joan MIR SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'32.746 0.080 / 0.080
3. Francesco BAGNAIA ITA Ducati Lenovo Team Ducati 1'32.801 0.135 / 0.055
4. Jack MILLER AUS Ducati Lenovo Team Ducati 1'32.859 0.193 / 0.058
5. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'32.885 0.219 / 0.026
6. Pol ESPARGARO SPA Repsol Honda Team Honda 1'33.019 0.353 / 0.134
7. Fabio QUARTARARO FRA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'33.024 0.358 / 0.005
8. Stefan BRADL GER Repsol Honda Team Honda 1'33.047 0.381 / 0.023
9. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'33.100 0.434 / 0.053
10. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'33.102 0.436 / 0.002
11. Johann ZARCO FRA Pramac Racing Ducati 1'33.143 0.477 / 0.041
12. Enea BASTIANINI ITA Avintia Esponsorama Ducati 1'33.314 0.648 / 0.171
13. Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda 1'33.409 0.743 / 0.095
14. Jorge MARTIN SPA Pramac Racing Ducati 1'33.451 0.785 / 0.042
15. Michele PIRRO ITA Ducati Lenovo Team Ducati 1'33.482 0.816 / 0.031
16. Franco MORBIDELLI ITA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'33.570 0.904 / 0.088
17. Iker LECUONA SPA Tech 3 KTM Factory Racing KTM 1'33.710 1.044 / 0.140
18. Alex MARQUEZ SPA LCR Honda CASTROL Honda 1'33.766 1.100 / 0.056
19. Valentino ROSSI ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'33.791 1.125 / 0.025
20. Danilo PETRUCCI ITA Tech 3 KTM Factory Racing KTM 1'33.950 1.284 / 0.159
21. Brad BINDER RSA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'34.022 1.356 / 0.072
22. Miguel OLIVEIRA POR Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'34.026 1.360 / 0.004
23. Luca MARINI ITA SKY VR46 Avintia Ducati 1'34.037 1.371 / 0.011
24. Andrea DOVIZIOSO ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'35.211 2.545 / 1.174
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: