DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Motor

Aranyifjú kékben – interjú Joan Mirrel

Mindössze második királykategóriás idényében vb-címet nyert, idén viszont valamelyest haloványabban teljesít a Suzuki spanyolja. A tavalyi sikeréről és az idei problémákról, az F1-ről és a leendő magyar MotoGP-pályáról is beszélgettünk a címvédővel.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Joan Mir 2016 óta állandó tagja a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnyének, második évében pedig rögtön lehengerlő teljesítménnyel lett világbajnok a Moto3-ban. Egy dobogós helyezésekkel tarkított szezont a Moto2-ben is lehúzott, majd 2019-ben bemutatkozhatott a legnagyobbak között a Suzukinál, ahol a hírek szerint többek között az ötszörös vb-első Jorge Lorenzo helyett szavaztak az ifjú spanyolra. A második szezonban pedig ki is fizetődött a bizalom, hiszen Mir roppant kiegyensúlyozott teljesítménnyel – jóllehet, Marc Marquez sérülés miatti távollétében – feljutott a MotoGP csúcsára. A regnáló világbajnokkal a Katalán Nagydíj előtt volt lehetőségünk beszélgetni a Formula Podcast különkiadásának keretein belül.

Joan, először is: jártál-e már Magyarországon, vagy tudsz-e bármit az országunkról?

Nem sokat tudok róla. A jövőben szeretnék ellátogatni oda, de egyelőre nem szerepel ottani versenypálya a naptárunkban. Remélhetőleg a jövőben fog, és így az országotokat is jobban felfedezhetjük. Már várom.

mir-interju-1



Reméljük, két-három éven belül versenyezni is láthatunk téged nálunk, hiszen talán hallottál a hírről, hogy új MotoGP-pályát építenek hazánkban, és a terv az, hogy 2023-ban már MotoGP-futamot is rendeznek rajta.

Igen, hallottam róla. Láttam is valamennyit a pálya terveiből, jól néz ki.

Milyen tanácsot adnál a pálya tervezőinek: milyen kanyarok vagy pályakarakterisztika szükséges a jó MotoGP-versenyekhez?

A legfontosabb dolog természetesen a biztonság, hogy a pálya egyszerre legyen jó és biztonságos is. Azt mondanám, hogy olyan pályát szeretnék, ahol nincs hosszú egyenes, vannak viszont hosszú kanyarok, ahol a Suzuki mindig jól működik. Úgy vélem, jó lesz ez a pálya.

Beszéljünk röviden a mugellói tragikus eseményekről. Néhány versenyző úgy gondolja, le kellett volna fújni a futamot azok után, ami Jasonnel történt. Te hogy látod ezt?

Ez egy nagyon nehéz helyzet volt. Tény, hogy nehéz volt felvenni a bukósisakot ezek után, hiszen emberek vagyunk. Utáljuk az ilyen helyzetet, nehéz elfogadni, de ez a munkánk, profiknak kell lennünk, és ha a szervezők úgy döntenek, hogy versenyeznünk kell, akkor versenyeznünk kell.

Néhányan azt is kritizálták, hogy a közvetítésben megismételték a balesetet, utána pedig élőképeket mutattak a pályaszéli ápolásról. Szerinted is elfogadhatatlan volt ez, ahogy Jack Miller fogalmazott?

Igen, nem szeretem az ilyet. Túl sokszor ismételték a képeket a helikopterrel és a többivel. Nem kell nekünk ezt látnunk.

Beszéljünk a pályafutásodról! Az első királykategóriás éved nem volt épp problémamentes, szezon közben volt egy sérülésed is, és nem tudtál dobogóra állni. A tavalyi év már nyilván sokkal jobban alakult – melyik volt az a pont, amikor érezted, hogy lehet esélyed a világbajnoki címre? Változtattál a versenyekhez való hozzáállásodon utána?

Amikor a szezon elkezdődött, nem gondoltam arra, hogy ott lehetek a világbajnoki esélyesek között. De amint elkezdtem szinte az összes futamon dobogóra állni, nagyon kiegyensúlyozottá váltam, és rengeteg pontot ledolgoztam a hátrányomból az élen állóhoz képest. Akkoriban úgy éreztem, hogy így kell folytatnom, és akkor talán a világbajnoki cím is elérhető lehet.

Sokáig nem nyertél versenyt, sőt vezetted is a vb-tabellát úgy, hogy nem volt futamgyőzelmed. Rögeszméddé vált, hogy nyerj végre egy nagydíjat vagy akkor már a vb-címre koncentráltál?

Nem akartam úgy megnyerni a világbajnokságot, hogy nem nyerek futamot. De amint megláttam a lehetőséget a győzelemre, le is csaptam rá, és ez nagyon fontos volt.

mir-interju-3

Lehetett olvasni egy vicces történetet a valenciai győzelmedről, miszerint Cal Crutchlow és Jack Miller betörtek a motorhome-odba másnap hajnalban, hogy gratuláljanak neked. Igaz ez?

Igaz, de nem voltam ott. Csak azért tudom, hogy így történt, mert elmesélték, előtte nem tudtam róla.

Hogyan ünnepeltél, miután megnyerted a vb-címet?

Nem volt sok lehetőségünk komolyan ünnepelni, hiszen akkoriban elég szigorúak voltak a koronavírus-járvány miatti korlátozások. Elmentünk a családdal vacsorázni, hogy kiélvezzük a pillanatot, de nem volt szó nagy partiról. Akkor kell majd ezt pótolnunk, amikor vége lesz ennek a járványnak.

Talán mondhatjuk, hogy az idei év valamelyest nehezebb számodra és összességében a Suzuki számára is. Mi változott? A riválisok lettek erősebbek?

Ami változott, hogy a többiek többet fejlődtek, mint mi. Emellett úgy gondolom, a szezon első futamai sem voltak épp a legkedvezőbbek a Suzuki számára. Szerintem mostantól többször láthatjuk majd az élmezőnyben a motorunkat, és én is a legjobbamat igyekszem majd nyújtani ehhez.

A fő gyengeségetek pillanatnyilag az időmérő, az egykörös tempó, akárcsak tavaly. Minek köszönhető, hogy szombatonként nem vagytok annyira jók, vasárnap viszont általában erősen szerepeltek? És mit lehet tenni azért, hogy ez változzon?

Dolgozunk rajta. Hogy őszinte legyek, nem tudom, mi az igazi probléma, de tény, hogy ezen javítanunk kell. Teljes mértékben arra koncentrálunk, hogy előrelépjünk ezen a téren, mert tudjuk, hogy sok olyan futam van, ahol ha az első sorból indultunk volna, nyerhettünk volna. Próbálkozunk.

A másik terület, ahol nem vagytok a legjobbak között, az a végsebesség. Egyértelműen a Ducatik a legerősebbek ilyen téren, idén megdöntötték a végsebességrekordot is. Szerinted túl gyorsak már a MotoGP-motorok ezekkel a 360 km/h fölötti végsebességértékekkel?

Igen, a 360 kilométer per óra már elég sok. Nem tudom, hogy limitálnunk kellene-e ezt, mert folyamatosan egyre gyorsabbá válunk, a pályák viszont ugyanazok maradnak. Szóval javítanunk kell a biztonságon vagy csinálnunk kell valamit: dolgoznunk kell azon, hogy találjunk egy jó megoldást erre.

mir-interju-2

A legfőbb ellenfeleitek mind rendelkeznek szatellit csapatokkal is. Gondolod, hogy hátrányt jelent a Suzukinak, hogy nektek nincs? Várható-e ezen a téren változás a közeljövőben?

Úgy vélem, a Suzuki mindent belead abba, hogy legyen egy gyári csapata két jó versenyzővel, jó technikai szakemberekkel és mindennel. Mindent erre raknak fel, ezért lehet, hogy nincs lehetőségük szatellit csapatot indítani. Tény, hogy néhány tekintetben jobb, ha van szatellit istálló is, hiszen ez több információt jelent, végső soron pedig jobb teljesítményt eredményez. De úgy gondolom, akkor is javulhatunk, ha még egy kicsit többet fordítanak a gyári csapatra.

Az utóbbi idők egyik fő fejlesztési területe az úgynevezett ’holeshot device’, amely a rajtoknál „ülteti le” a motort. Van-e a Suzukinak elöl és hátul is, és hogyan működik ez az eszköz nálatok?

Nálunk csak elöl van ez az eszköz, amit a rajtoknál használunk. Nem használjuk a kör közben, ami egyébként előrelépést jelentene végsebességben és a kigyorsításon. De már dolgoznak rajta.

Kiket tartasz a fő esélyeseknek az idei vb-címre?

A favoritok között van [Francesco] Bagnaia, Fabio [Quartararo], és szerintem [Johann] Zarco is nagyszerűen teljesít. [Jack] Miller is erős. Mindkét gyári Ducati és gyári Yamaha jó, plusz Zarco és jómagam. Úgy gondolom, ha nem változik semmi, akkor a jelenlegi első hat lehet a fő esélyes.

A szezon elején távozott a csapatmenedzseretek, Davide Brivio. Szerinted volt ennek hatása az idei teljesítményetekre?

Nem. Nem gondolom, hogy változtat bármin is, hogy Davide itt van vagy sem. A Suzuki remek munkát végzett abban, hogy elkerüljünk mindenféle problémát, amit Davide távozása okozhatna. Örülök ennek, különösen a japánok végeznek nagyszerű munkát ezen a téren.

Davide az Alpine F1-es csapata miatt hagyta el a Suzukit. Követed az ottani ténykedését és az eredményeit, illetve összességében a Formula–1-et?

Valamennyire igen. Követem valamelyest a Formula–1-et, de nem annyira, mint azt szeretném, hiszen rengeteget utazom, ezért nincs túl sok időm. De igyekszem követni, hogyan teljesít ott.

Van kedvenc pilótád vagy csapatod a Formula–1-ben?

[kis gondolkodás után] A Ferrari az mindig is Ferrari marad.

A MotoGP-paddockban van valaki, akit a barátodnak tartasz? Kivel a legjobb a kapcsolatod?

Az egyik legjobb barátom Tito Rabat, aki most nincs itt a paddockban [jelenleg a Superbike-világbajnokságon szerepel – a szerk.]. De nincs túl sok barátom a paddockban: vannak, akiket jól ismerek, akikkel a legtöbb időt töltöm itt. Viszont a versenyzők között nincs túl sok barátom.

Az interjú eredetileg a Formula Podcast júniusi MotoGP-s különkiadásában hangzott el, ahol Mir mellett Talmácsi Gáborral is beszélgettünk, valamint számos aktuális témakört is érintettünk:

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: