Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
A pole-ból induló Marco Bezzecchi a szombati sprinttel ellentétben meg tudta őrizni a vezetést a start után, mögötte Alex Marquez jött, Fabio di Giannantoniót viszont az első körökben átlépte Raul Fernandez és Pedro Acosta.
A nagyobb drámák hátrébb történtek: Franco Morbidelli még a rajtrácsra felállva (!) ment neki Aleix Espargarónak és esett el, míg Francesco Bagnaia rémálomszerű idényét Johann Zarco tette teljessé azzal, hogy egy felelőtlen manőverrel a sóderágyba szorította, ahol a ducatis bukott – azaz a Japán GP-n aratott győzelme után egyetlen vasárnapi versenyen sem ért célba az olasz. A manőverért természetesen megbüntették Zarcót.

Az élen Alex Marquez csak a táv harmadáig tudta üldözni Bezzecchit – sőt, inkább Fernandez érkezett meg a gresinisre, akit aztán meg is előzött a Trackhouse spanyolja: ezzel két apriliás haladt az első két helyen! Ráadásul az ifjabb Marquez ezután sem dőlhetett hátra, Acosta ugyanis utolérte, majd a táv utolsó harmadára fordulva át is hámozta magát rajta – sőt, hamarosan Di Giannantonio is követte a példáját.
Mindeközben Bezzecchi győzelmét semmi nem fenyegette, zsinórban a második, idén pedig összességében a harmadik sikerét aratta. Az Aprilia Fernandez révén kettős diadalnak örülhetett: a spanyol a hajrában eléggé meg is közelítette a győztest, de támadni nem tudta. A dobogó alsó fokáért már kiélezettebb volt a csata, Di Giannantonio az utolsó előtti körben ki is csavarta azt Acosta kezéből – aki az összetettben is negyedik lett.
Alex Marquezt még a csapattárs Fermin Aldeguer is elkapta, Luca Marini hetedik helyének pedig azért van jelentősége, mert ezzel épp elegendő pontot szerzett ahhoz, hogy 2026-ra a Honda átkerüljön a kedvezményrendszer eggyel fentebbi, C kategóriájába. Brad Binder, Jack Miller és Enea Bastianini fért még a top 10-be. Fabio Quartararo bukott, Jorge Martin, Maverick Vinales és Aleix Espargaro pedig a bokszba kiállva zárta az idényt.
A futam végeredménye:
| 1. | Marco Bezzecchi | Aprilia | |
| 2. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 0.686 |
| 3. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 3.765 |
| 4. | Pedro Acosta | KTM | 4.749 |
| 5. | Fermín Aldeguer | Gresini Ducati | 8.048 |
| 6. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 8.166 |
| 7. | Luca Marini | Honda | 12.644 |
| 8. | Brad Binder | KTM | 14.582 |
| 9. | Jack Miller | Pramac Yamaha | 15.497 |
| 10. | Enea Bastianini | Tech3 KTM | 17.460 |
| 11. | Miguel Oliveira | Pramac Yamaha | 19.304 |
| 12. | Johann Zarco | LCR Honda | 21.286 |
| 13. | Joan Mir | Honda | 22.079 |
| 14. | Alex Rins | Yamaha | 23.255 |
| 15. | Nicolò Bulega | Ducati | 26.144 |
| 16. | Augusto Fernández | Yamaha | 36.854 |
| 17. | Somkiat Chantra | LCR Honda | 39.136 |
| Aleix Espargaró | Honda | ||
| Fabio Quartararo | Yamaha | ||
| Maverick Viñales | Tech3 KTM | ||
| Jorge Martín | Aprilia | ||
| Ai Ogura | Trackhouse Aprilia | ||
| Franco Morbidelli | VR46 Ducati | ||
| Francesco Bagnaia | Ducati |