DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Motor

Túl veszélyes már a 360 km/h fölötti tempó a MotoGP-ben?

Zarco végsebességrekordja volt az egyik fő beszédtéma a Katari GP második napján, miközben az időmérőt követően egy Ducati–Yamaha párharc kezd el kirajzolódni. Így értékeltek a főszereplők szombaton.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Izgalmas kvalifikációval vette kezdetét a 2021-es MotoGP-szezon: Francesco Bagnaia új pályacsúccsal szerezte meg a rajtelsőséget a Katari Nagydíjra, így királykategóriás karrierje során először indulhat a pole-ból a ducatis. A gyári csapat új szerzeményét nem érte váratlanul, hogy befért 1:53 alá: „Pénteken már éreztem, hogy megérkezhetünk az 1:52-es tartományba, mert a legjobb körömben elkövettem néhány hibát, ezért gondoltam rá, úgyhogy elégedettnek kell lennünk az eredménnyel” – értékelt Bagnaia a Crash.net hasábjain.

bagnaia-ducati-katar



„Vasárnap lesz a verseny persze, és szerintem elég nagy csoport alakulhat ki, akik a legjobb helyezésekért harcolhatnak. A Yamaha nagyon erős a második és harmadik szektorban, de csökkenthetjük a távolságot a negyedikben a végsebességünkkel. Nagyon szoros a küzdelem, így izgalmas csata lesz, ez biztos. Ha megnézzük a tempót, a Yamaha, a Ducati és a Suzuki hasonló tempóra képes a győzelemért, az FP4-en pedig mindenki más is erősnek tűnt.”

Ismerve a Ducati korábbi losaili eredményét és a pálya karakterisztikáját a rendkívül hosszú célegyenesen, várható volt a bolognaiak erős szereplése az időmérőn, de talán a legtöbben inkább Jack Millertől várták a pole-pozíciót. Az ötödik rajthelyet szerző ausztrál azonban nem tűnt túl elkeseredettnek a szombati nap végén:

„Ez a ti várakozásotok volt, nekem rendben van az ötödik hely. Az első kanyarig már az első kettőben leszek a Ducati-rakétának köszönhetően. Elégedett vagyok a teljesítménnyel, a régi pályarekordon belül motoroztam, egyszerűen csak nem tudtam mindent összerakni a második szett gumin. Ez van, de a verseny vasárnap lesz, és jó pozícióban vagyunk, nincs mit hozzátenni ehhez. Persze ne értsetek félre, többet akarok, de nem is vagyok túl csalódott. Akkor lennék csalódott, ha a negyedik sorból indulnék vagy ilyesmi, de a második sorból fogok, ami nem annyira rossz. De egyértelműen úgy érzem, egy kicsit többre lettem volna képes, viszont ez még éhesebbé tesz holnapra.”

miller-katar-ducati

Miller a várható riválisok kapcsán elmondta: a Yamaháról eddig is tudták, hogy egy körön gyorsak, de majd kiderül, hogy a versenyen – ahol az utóbbi években többször is küszködtek – hogyan fognak teljesíteni. Az ausztrál ducatis arra is felhívta a figyelmet, hogy nem feltétlenül az a nyerő taktika, ha valaki a futam elején mindent belead, hiszen a legutóbbi két katari MotoGP-viadal győztese, Andrea Dovizioso is visszafogta magát a versenyek első szakaszában a Ducatival.

Természetesen a ducatisok kapcsán nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy Johann Zarco a negyedik szabadedzésen 362,4 km/h-val új abszolút végsebességrekordot állított fel. A Pramac Racing franciája jó versenyt vár magától, elsősorban a gumik megóvása lesz a célja, de nyilván a csúcsról is kérdezték a nap végi sajtótájékoztatóján: „Annak köszönhetően értem el a rekordot, hogy szélárnyékom volt, és nagyon későn fékeztem” – hangsúlyozta Zarco. „Sejtettük, hogy képesek lehetünk 360 km/h-ra, de 362-re nem számítottam. Örülünk, ez azért mégis csak valami különleges. Sosem volt még lehetőségem ilyen könnyedén a riválisok nyakán maradni.”

zarco-katar-dppi

Felmerült, hogy a 360 km/h fölötti tempó már túl veszélyes lehet egy 1000 köbcentis motoron ülve, ezt azonban az élmenők nem feltétlenül gondolták így. Bagnaia például a következőket mondta ennek kapcsán: „Ha már itt elérjük a 360 km/h-t, belegondolni is nehéz, mi lesz Mugellóban és a San Donatóban. Johann is azért szaladt szélesre utána, mert ekkora tempónál nehéz eltalálni, mikor kell fékezni. Nem hiszem viszont, hogy ez veszélyesebb lenne, hiszen futurisztikus motorokon ülünk, amelyen mindenből a legjobb van.”

„Szerintem a legnagyobb különbség, amikor 80-ról gyorsulsz 300 km/h-ra. Ha már 300-on vagy, onnan a 330 km/h nem jelent nagy különbséget” – vélekedett Fabio Quartararo, akinek a Yamahája közel sem képes ilyen végsebességre, míg a mezőny korelnöke, Valentino Rossi is hasonló gondolatokat fogalmazott meg: „Szerintem már a 330 km/h is elég veszélyes! 330 vagy 360, mindenképp hihetetlen a szám. Gondolom, minden motorsportrajongó izgatottak ezek a számok miatt, mert lenyűgözők, de nyilván veszélyesek.”

Rátérve a Yamahákra: egy körön egyértelműen ők tűntek a Ducatik fő ellenfeleinek. A második rajthelyet elcsípő Quartararo értékelésének legfontosabb eleme az volt, hogy el lehet felejteni, hogy a YZR-M1 egy könnyen motorozható versenygép lenne: „A 2020-as és a 2021-es motorral keményen kell húzni a gázt a jó köridőért. Nem igazán így szeretek motorozni, de így működik a motor. Szóval szerintem véget vethetünk annak az elméletnek, hogy a Yamaha könnyen motorozható. Úgy kell húznunk a gázt, mint a pokol” – fogalmazott a gyári csapat franciája a Motorsport.com hasábjain, hozzátéve, hogy az időmérőn és a versenyen teljesen másképp kell motorozni a Yamahával.

quartararo-yamaha-katar-day2

De vajon hogyan lehet esélyük a hangvillásoknak a brutális végtempójú Ducatik ellen? „A célom, hogy jól rajtoljak és jó első köröket teljesítsek, és az elejétől kezdve agresszív legyek. A teszten csináltam néhány elég jó előzést. Úgy vélem, rendkívül fontos lesz az első öt kör, aztán meglátjuk. Az első körök mindig agresszívek, de szerintem nekünk kell igazán keménynek lennünk és helyezéseket javítanunk” – nyilatkozta Quartararo, míg csapattársa, a szintén az első sorból induló Maverick Vinales a következőket mondta el a taktikáról: „Nagyon hosszú az itteni verseny, kétféleképp lehet gondolkodni a stratégián: vagy az első tíz kört nyomod meg, vagy az utolsó tízet. Az utolsó tíz kör mindig kritikus volt a gumik szempontjából, szóval okosnak kell lennünk, hogyan állunk a versenyhez. Csak két-három helyen tudunk előzni, és jó tapadásra van szükségünk, szóval úgy kell előzgetnünk, hogy közben nem használjuk el a gumikat.”

A Yamaha-armada meglepetését Valentino Rossi szolgáltatta azzal, hogy első petronasos időmérőjét az előkelő negyedik pozícióban zárta: „Nagyon boldog vagyok, nagyszerű ilyen időmérővel kezdeni az új szezont az új csapattal. A második szett gumin kényelmesen éreztem magam, nagyon jó volt a tapadás. Nagyszerűen sikerült a köröm, hibák nélkül tudtam keményen húzni a gázt. Sajnos nem volt elegendő az első sorhoz, de így sem vagyunk messze, a negyedik rajthely fontos a vasárnapi versenyre nézve.”

rossi-petronas-yamaha-katar

Persze hozzá kell tenni, hogy az olasz tanítványa, Bagnaia szélárnyékában érte el ezt a köridőt, de Rossi állítja, hogy nem beszéltek össze ducatis honfitársával: „Nem, nem volt megállapodásunk Peccóval, de úgy alakult, hogy először én mentem előtte, aztán ő én előttem. Gratulálok az első pole-pozíciójához, remekül motorozott, tökéletesen kezdte a szezont” – fogalmazott a 42 éves motoros, aki azt azért megjegyezte, hogy egy dolog az időmérős eredmény, a versenytempója viszont egyáltalán nem tűnt az igazinak az edzések során, különösen az e tekintetben legerősebbnek tűnő Vinaleshez képest.

Rossi csapattársát, Franco Morbidellit sokan a szezon egyik esélyesének tartják, sőt Miller pénteken még őt nevezte meg a Katari Nagydíj favoritjának is, a szombati időmérőn viszont csak hetedik lett. A tavalyi vb-ezüstérmes saját bevallása szerint már a negyedik szabadedzésen érezte, hogy nem lesz az igazi az időmérője, ráadásul érzése szerint nappali körülmények között igazán erős, a hűvösebb éjszakai időben már kevésbé teljesít erősen. Rossi teljesítményét viszont ő is méltatta: „Valentino nagyszerű volt ma: megmutatta, hogy sosem lehet őt leírni, és mindig képes meglepetést okozni. Gyakorlatilag a teszteken és a hétvégén is előtte voltam, de amikor számított, ő volt a gyorsabb. Pecco szélárnyéka nyilván segített neki, de attól még meg kellett csinálnia azt a kört.”

A Ducatik és a Yamahák mögött meglepő módon az Aprilia volt a harmadik legjobb gyártó az év első kvalifikációján – ami persze a tesztek után már csak mérsékelt módon váratlan. A nyolcadik rajthelyet szerző Aleix Espargaro érdekes versenyt vár Losailban, de abban korántsem biztos, hogy akkora boly marad együtt az élen, mint azt sokan várják: „Kíváncsi vagyok. Mindenki azt mondja, hogy egy nagy boly fog kialakulni, de én nem vagyok olyan biztos benne. Láthattuk a különbségeket a versenyzők között a negyedik szabadedzésen: láthattuk, hogy néhány yamahás nagyon erős, de az biztos, hogy a futam elején a Ducatik lesznek elöl, mert képtelenség előttük maradni, amikor ilyen motorerővel rendelkeznek.”

aleix-espargaro-katar-dppi

„Szóval mókás verseny lesz, de nem vagyok benne biztos, hogy még a közepén is nyolc-kilenc motoros lesz együtt. Látnunk kell majd a tempókat, de szerintem néhányaknak már a futam közepére vissza fog esni. Ma 1:53 eleji köröket láttunk, de vasárnap 1:56-os köridők lesznek, ami három másodperces különbség. Akik jobban kezelik az abroncsaikat, azok lehetnek előnyben. Én a lágy gumikat fogom választani. Teli tankkal kissé nehezen fékezem meg a motort a verseny első felében, ellentétben a gumifogyasztással, ami szerintem viszont a Ducati fő problémája lehet. A Yamahák talán a futam elején fognak küszködni azzal, hogy a Ducatikkal maradjanak. Szóval mindenkinek meglehetnek a maguk problémái, aztán meglátjuk, ki hogyan rakja össze a dolgokat.”

Saját teljesítménye kapcsán Espargaro elmondta: a hűvösebb időben nem tudott jobb kanyartempót motorozni, mert folyamatosan el akart menni az RS-GP eleje, viszont az, hogy ezt kontrollálni tudta, arra utal, hogy jó összhangban van az új Apriliával. De vajon mi lehet a reális cél a futamon? „Ez lesz az új motor első versenye, szóval nehéz megjósolni, mire lehetünk képesek, de az FP4-en sok kört tudtam 1:54 végi időkkel futni. Igen, Maverick gyorsabb volt, de a többiek nem voltak sokkal előttem. Szóval szerintem az első hat reális lehet holnap. Ha pedig együtt marad a boly, és meg tudjuk óvni a gumikat, akkor ki tudja? Ez a célom, a lehető legjobban megkímélni az abroncsokat, aztán reménykedjünk az utolsó öt körben.”

mir-suzuki-katar-day2

Míg a Ducati, a Yamaha és az Aprilia elégedett lehet a szezonnyitó második napja után, a Suzukiról ez nem mondható el, hiszen Alex Rins és Joan Mir csak a kilencedik és tizedik helyeken zárt. A vb-címvédő Mir nem is titkolta csalódottságát, viszont hozzátette, hogy a futamon azért erősek lehetnek, ahogy azt már tavaly is többször láthattuk: „Nem vagyok elégedett az időmérővel. Még mindig sok hiányzik, és hiába próbálkoztam kőkeményen, ez van. Nem vagyok boldog, de magabiztos vagyok azzal kapcsolatban, hogy vasárnap erős futamot teljesíthetünk, szerintem indultunk már rosszabb pozíciókból is. Szóval pillanatnyilag nem örülök, de várom a holnapot. Egész hétvégén szenvedtem a motor megfékezésével, nagyon a határon vagyok a féktávokon és a kanyarok bemenetén. Szerintem elsőként ezt kell megoldanunk.”

„Ha pedig az időket nézzük: nem voltam konstans, mert egy szektor jól sikerült, aztán a másik nem, mert túlerőltettem. Talán kissé túl agresszív voltam, és ez mindent még rosszabbá tett. Az ideális köridőm jóval jobb ennél, szóval ez talán nem a valós kép, de még így is hiányzik néhány tized. Tudjuk, hogy a Ducatik hihetetlenek az egyenesben, egy kvalifikációs körön három-négy tizedet is jelenthet ez nekik” – fogalmazott Mir, aki egyébként kapott egy 1000 eurós bírságot is a kvalifikációt követően, mivel még a bokszutca végi lámpa zöldre váltása előtt kihajtott a pályára a Q1-ben.

pol-espargaro-katar-repsol-day2

A Honda sem lehet túl jó hangulatban, hiszen legjobbjuk az LCR-es Takaaki Nakagami a 11. rajtkockában, míg a Repsol új igazolása, Pol Espargaro egy hellyel mögötte zárt. A spanyol úgy érzi, túl keményen húzta a gázt, túlgondolta a dolgokat szombaton, de még így is lehet esély egy erős vasárnapi szereplésre tőle. „Kulcsfontosságú lesz a bemelegítő edzés: ha minden jól megy, jó versenyem lehet. Ma az volt a probléma, hogy túl keményen húztam a gázt, és nem így kell gyorsnak lenni. Nyugodtabbnak kell lennem, és teli tankos köröket teljesítenem, hogy megnézzük a tempómat olyan körülmények között” – idézi Espargarót a GPOne.com szakportál.

A gyártók közül egyelőre egyértelműen a KTM muzsikál a legrosszabbul Katarban: Miguel Oliveira a 15., Brad Binder a 19. helyen zárt az időmérőn. A dél-afrikai elmondta: ők elsősorban abban bízhatnak, hogy a hétvége legrosszabb időjárásával lesz dolguk a vasárnapi futamon, mert csak az kínálhat nekik esélyt. „Remélem, fújni fog a szél, én pedig motoron tudok maradni” – mondta Binder. A szél kapcsán egyébként még pénteken azt jelezték előre, hogy akár 65 km/h-s széllökések is előfordulhatnak, ami a sivatagi homokkal együtt lehetetlenné teheti a futam megrendezését, de egyelőre nincs napirenden a futam elhalasztása hétfőre. Visszatérve Binderre: nincsenek túl nagy várakozásai a Katari GP előtt: „Ha be tudnánk férni a top 10-be, az már bámulatos lenne, és ebbe rossz belegondolni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy egyszerűen a dohai aszfaltcsík nem fekszik a motorjuknak, amely egyébként érzésre jól működik. Binder azt is hangsúlyozta, hogy a teljesítményükre nincs hatással az, hogy a 2020-as győzelmeik révén immár nem rendelkeznek kedvezményekkel, így például kevesebb motorblokkot használhatnak és kevesebb tesztnappal rendelkeznek.

A MotoGP évadnyitó Katari Nagydíja itthoni idő szerint vasárnap 19 órakor rajtol, a Moto3-asok (16:00) és a Moto2-esek (17:20) után – az Aréna4 mindhárom versenyt élőben közvetíti.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: