DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Motor

Vinales vezetésével Yamaha-uralom pénteken

Mindkét szabadedzésen a hangvillások spanyolja volt a leggyorsabb a két petronasos márkatárs előtt. Erősnek tűnnek egyelőre a Suzukik és némi meglepetésre a Hondák is, a Ducatik viszont tízen kívül.

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Egy héttel Le Mans után már a Motorland Aragon versenypályán gyülekezett a MotoGP mezőnye, amelyre két háromnegyed órás szabadedzés várt pénteken. Az indulók sora azonban nem volt teljes, hiszen Valentino Rossi pozitív koronavírustesztet produkált (ahogy azóta az is kiderült, hogy jó barátja, ’Uccio’ is), ráadásul enyhe tüneteket is mutat.

A Yamaha úgy döntött, hogy ezen a hétvégén semmiképp, de vélhetően a következő, ugyanitt sorra kerülő Terueli Nagydíjon sem helyettesíti az olaszt. Ha Valenciáig sem gyógyul meg Rossi, akkor elsősorban Jorge Lorenzo jöhet számításba, de Massimo Meregalli csapatmenedzser azért hozzátette: a múlt heti portimaói teszten látszott, hogy a kevés motorozás miatt nem az igazi a tesztversenyzőként alkalmazott visszavonult ötszörös világbajnok tempója, így több lehetőséget kellene biztosítaniuk számára a beugrás előtt.

vinales-aragon-day1



Egyébként nem Rossi az egyetlen, aki a Covid-19 miatt kénytelen kihagyni az Aragóniai GP-t: a Moto3-ban vb-aspiránsnak számító Tony Arbolino került karanténba, miután a repülőúton szoros kontaktusba került egy bizonyítottan fertőzött személlyel.

Maga a pénteki program sem indult zökkenőmentesen: a délelőtti első szabadedzésnek csak félórás késéssel tudott nekivágni a mezőny, ugyanis a Michelin úgy ítélte meg, túl hűvös az idő a gumik számára. Pedig amúgy a francia gyártó változtatott a keverék eloszlásán: a hátralévő versenyhétvégékre lágy abroncsból eggyel több, keményből eggyel kevesebb szettet biztosít a csapatok számára.

A Michelin viszont a csúsztatást érezte biztonságosnak (emiatt egyébként szombaton is 10:25-kor startol majd az FP3), de még így is öten buktak a 45 perc során: köztük volt a világbajnokságot vezető Fabio Quartararo is, de elesett a csapattársa, Franco Morbidelli, valamint Alex Marquez, Johann Zarco és Iker Lecuona is. A tempót viszont ennek és az aragóniai pálya papíron a Yamahának kevésbé kedvező nyomvonala ellenére is a hangvillások diktálták: Maverick Vinales volt a leggyorsabb a Petronas párosa előtt, de meglepően jól szerepelt Marquez és Takaaki Nakagami is a Hondával.

A délutáni tréningen a jobb körülmények révén szinte azonnal gyorsulni tudtak a motorosok, aminek különös jelentősége is lehet majd, ha szombat délelőtt a várható hűvös miatt viszont nem fognak javítani. A bukásoktól azonban így sem tudtunk megszabadulni: előbb Pol Espargaro, majd Stefan Bradl is elkönyvelhetett egy esést, míg a hajrában Zarco iratkozott fel ismét erre a listára.

A hajrában Vinales emelte a legmagasabbra a lécet: egyedüliként tudott 1:47-es kört motorozni, így ő zárta az élen az FP2-t is. Ismét Quartararo és Morbidelli következett a spanyol mögött, azaz a három Yamaha kisajátította a legjobb pozíciókat. Joan Mir a negyedik a Suzukival, Cal Crutchlow az ötödik az LCR Hondával, megelőzve a két Espargarót. Az első tízbe Marquez, Nakagami és Alex Rins fért még be, azaz a három Yamaha, a két Suzuki, egy-egy KTM és Aprilia és három Honda áll pillanatnyilag Q2-t érő helyen. A Ducatik épp csak kiszorultak a top 10-ből, viszont érdekes módon közülük az avintiások voltak a leggyorsabbak, míg az arcán egy darázscsípéssel is küzdő múlt heti győztes, Danilo Petrucci a tempója helyett Mir feltartásával hívta fel magára a figyelmet.

A pénteki edzések összesített eredményei (mindenki az FP2-n volt a gyorsabb):

1. Maverick VIÑALES SPA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'47.771  
2. Fabio QUARTARARO FRA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'48.020 0.249 / 0.249
3. Franco MORBIDELLI ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'48.218 0.447 / 0.198
4. Joan MIR SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'48.501 0.730 / 0.283
5. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda CASTROL Honda 1'48.598 0.827 / 0.097
6. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'48.670 0.899 / 0.072
7. Pol ESPARGARO SPA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'48.746 0.975 / 0.076
8. Alex MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'48.823 1.052 / 0.077
9. Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda 1'48.824 1.053 / 0.001
10. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'48.839 1.068 / 0.015
11. Johann ZARCO FRA Esponsorama Racing Ducati 1'48.906 1.135 / 0.067
12. Tito RABAT SPA Esponsorama Racing Ducati 1'49.003 1.232 / 0.097
13. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati 1'49.015 1.244 / 0.012
14. Jack MILLER AUS Pramac Racing Ducati 1'49.026 1.255 / 0.011
15. Danilo PETRUCCI ITA Ducati Team Ducati 1'49.107 1.336 / 0.081
16. Iker LECUONA SPA Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'49.165 1.394 / 0.058
17. Miguel OLIVEIRA POR Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'49.208 1.437 / 0.043
18. Bradley SMITH GBR Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'49.258 1.487 / 0.050
19. Francesco BAGNAIA ITA Pramac Racing Ducati 1'49.488 1.717 / 0.230
20. Stefan BRADL GER Repsol Honda Team Honda 1'50.091 2.320 / 0.603
21. Brad BINDER RSA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'50.244 2.473 / 0.153
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: