DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Motor

Marquez a legvégén happolta el a pole-t Quartararo elől, Rossi 18.

Bár egészen a leintésig a Petronas Yamaha újonca vezetett a mugellói időmérőn, a hajrában a Repsol Honda címvédője elé ugrott a tabellán. Andrea Dovizioso csak a harmadik sorban, Valentino Rossi karrierje egyik legpocsékabb kvalifikációt teljesítve a 18. helyen.

Már a Q1-ben is nagy nevek gurultak pályára a MotoGP Olasz Nagydíjának időmérőjén: a szabadedzések összesítése alapján Andrea Doviziosónak, Valentino Rossinak, Alex Rinsnek és Jorge Lorenzónak is jelenése volt az etapban. Nem szabadott leírni még a Ducati szabadkártyásként szereplő tesztmotorosát, Michele Pirrót sem, aki az első körök után remek idővel vezetett. Végül ki is harcolta a továbbjutást, miután a fináléban csak Dovizioso előzte meg őt öt ezredmásodperccel. Az összetettben jól állók közül Rins a 13., Rossi pedig csak a 18. helyre kvalifikálta magát – ennél hátrébbról csak büntetés miatt rajtolt karrierje során –, míg Lorenzo a 17. pozícióból startolhat majd, Johann Zarco pedig egy nagy tempójú kicsúszással zárta a negyedórás tréninget.
 
A Q2 elején Marc Marquez rögtön bemutatott egy elég kemény előzést Doviziosóval szemben, a vezetést azonban nem ő, hanem Fabio Quartararo ragadta magához: a Petronas Yamaha SRT franciája rögtön két pályacsúccsal nyitott, ő lett az első, aki 1:45-ös körre volt képes Mugellóban. A hajrában azonban hiába javított tovább az újonc, a Dovizioso szélárnyékát is kihasználó Marquez 1:45,5-ös időt repesztett, ezzel pedig elhappolta a pole-t Quartararo elől. Az első sort Danilo Petrucci teszi teljessé vasárnap, a másodikba pedig Franco Morbidelli, Jack Miller és Cal Crutchlow kvalifikálta magát. Maverick Vinales a hetedik, Dovizioso a kilencedik helyen zárt, a KTM-mel az edzéseken remeklő Pol Espargaro végül nem fért be a top 10-be.
 
Az időmérő edzés összesített végeredménye:

1. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1'45.519  
2. Fabio QUARTARARO FRA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'45.733 0.214 / 0.214
3. Danilo PETRUCCI ITA Mission Winnow Ducati Ducati 1'45.881 0.362 / 0.148
4. Franco MORBIDELLI ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'45.959 0.440 / 0.078
5. Jack MILLER AUS Pramac Racing Ducati 1'46.029 0.510 / 0.070
6. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda CASTROL Honda 1'46.079 0.560 / 0.050
7. Maverick VIÑALES SPA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'46.181 0.662 / 0.102
8. Francesco BAGNAIA ITA Pramac Racing Ducati 1'46.260 0.741 / 0.079
9. Andrea DOVIZIOSO ITA Mission Winnow Ducati Ducati 1'46.293 0.774 / 0.033
10. Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda 1'46.387 0.868 / 0.094
11. Pol ESPARGARO SPA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'46.433 0.914 / 0.046
12. Michele PIRRO ITA Mission Winnow Ducati Ducati 1'46.638 1.119 / 0.205
Nem jutott be a Q2-be:          
13. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'46.539  
14. Tito RABAT SPA Reale Avintia Racing Ducati 1'46.678  
15. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'46.899  
16. Karel ABRAHAM CZE Reale Avintia Racing Ducati 1'47.028  
17. Jorge LORENZO SPA Repsol Honda Team Honda 1'47.135  
18. Valentino ROSSI ITA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'47.184  
19. Johann ZARCO FRA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'47.394  
20. Joan MIR SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'47.519  
21. Hafizh SYAHRIN MAL Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'48.222  
22. Miguel OLIVEIRA POR Red Bull KTM Tech 3 KTM 1'48.235  
23. Andrea IANNONE ITA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'48.303  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: