- Mit kell tudnunk nagyon röviden a Makaó GP-ről, hol helyezkedik el ez a verseny az utcai motoros viadalok rangsorában, és hányadszor indultál el itt?
- A Makaó GP a világ egyik legrangosabb, leghíresebb és legveszélyesebb utcai motorversenye, a Man-szigeti TT után talán a második legrangosabb. Minden évben a világ 32 legjobb utcai motorosa kap meghívást a mezőnybe, így már ide bekerülni is hatalmas megtiszteltetést jelent. Nekem ez volt összességében a harmadik Makaó GP-m. 2006-ban mentem itt először a Yamaha Austria motorjával, akkor a második legjobb újoncként zártam a versenyt, annak ellenére, hogy az utolsó körben kifogyott a benzinünk – nekem és a csapattársamnak is. Utána egy hosszabb szünet következett, majd tavaly a Quattro csapat Kawasakijával álltam rajthoz, törött lábbal, hatalmas fájdalmak közepette.
- Úgy tudom, idén sem sikerült zökkenőmentesen a felkészülésed…
- Hát, tényleg nem. Eleve elég későn tudtam meg, hogy egyáltalán elindulhatok a versenyen, mivel a rosszul sikerült Man-szigeti TT-m után eredetileg csak tartalékos voltam, és Dean Harrison sérülése után hívtak be a 32 fős keretbe. Október 27-én tudtam meg, hogy részt vehetek a versenyen csapatommal, a VRS Honda Teammel, úgyhogy tényleg nem sok időm volt a felkészülésre. Ráadásul szponzorpénzekkel sem álltunk túl jól, de szerencsére többen is segítettek, amiért nagyon hálás vagyok mindenkinek. Makaóba még teljesen fitt állapotban érkeztem meg, ám a második napon tüdőgyulladást kaptam, így közel hat napig csak magas lázzal feküdhettem. Minden erőm elhagyott, de az első szabadedzésen így is két másodperccel gyorsabb időt tudtam futni, mint tavaly. Mindezt úgy, hogy a TT óta én egyszer sem ültem versenymotoron, míg a többiek az egész évet végigversenyezték. Ráadásul egy teljesen Stock Hondával indultam, ami összesen 180 lóerős volt, jó 15 lóerővel gyengébb annál a Kawasakinál, amivel tavaly mentem itt. Az első kvalifikáción aztán egy másodpercet rontottam a tavalyi időmhöz képest, a második időmérőn viszont egy másodpercet hoztam a tavalyi legjobb időmmel szemben, így végül a 24. rajtkockát szereztem meg.
- Az idei verseny csúcspontja viszont csak ez után következett számodra…
- Így igaz! A verseny napján nagyon jól ébredtem, a lázam is lement, és kora reggel, a félig még vizes pályán rendezett warm up-ot a 2. helyen sikerült zárnom. Mindössze három tizedmásodperccel maradtam el a győztes Stuart Easton mögött, akitől csak az egyenesekben 4-5 másodpercet kapok normál esetben a hatalmas technikai különbség miatt. Ez óriási szó volt a számomra, és nagyon nagy büszkeséggel töltött el. Mindig is szerettem esőben menni, és jó érzés volt azt látni, hogy ha eltűnnek a technikai különbségek, akkor még mindig oda tudok érni a legjobbak közé. Őszintén szólva vérszemet is kaptam, amikor utolértem az Ice Valley-s csapatfőnökömet. Nyugodtan elmondhatom, hogy az idei TT-met ők tették tönkre azzal, hogy átvertek a motorral kapcsolatban, és a váltó is meghibásodott. Ezek után mondanom se kell, milyen jó érzés volt itt Makaóban utolérni őt a vizes pályán, és a 200+ lóerejével és a traction contoljával együtt úgy állva hagyni őt, mintha szemből jöttem volna. Nem hiába, én régi motoros vagyok, nekem még a csuklómban van a traction control, és az bizony vizes pályán sem téved! Ez hatalmas elégtétel volt nekem, és nagyon jó érzés volt az edzés végén az eredménylista második sorában megpillantani a nevem. Maga a verseny aztán már napsütéses, száraz időben zajlott. Én a 17. helyért voltam nagy csatában, de a végén már nem tudtam előzni, így a 18. helyen szeltem át a célvonalat. Ez volt az eddigi legjobb szereplésem a Makaó GP-n, amire azért is vagyok nagyon büszke, mert pokolian erős mezőny gyűlt össze idén, az időmérőn az első 20 helyen csak gyári motor végzett.
- Hogyan tovább? Mit hozhat a folytatás?
- Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy nem állunk túl jól jelenleg. Kicsit furcsa a helyzet, mert rengeteg-rengeteg gratulációt és biztató szót kapok mindenfelől, ami jólesik, de ha a szponzorációról beszélünk, akkor sajnos már sokkal kevesebb az az ember, akire számíthatok. Köszönöm mindenkinek, aki mellettem áll, különösen a kedvesemnek, Gabriellának, aki nélkül szerintem már sehol nem lennék. Nagyon remélem, hogy lesz még folytatás, és nem ez volt az utolsó versenyem, de sajnos a jelenlegi helyzetben ez sem elképzelhetetlen. Én érzem, hogy van még bennem erő, és sok hasonló, vagy még jobb teljesítményre lennék képes, mint most ezen a Makaó GP-n, ezért remélem, hogy a jövő sok-sok pozitív fordulatot tartogat még számomra. Bízzunk a legjobbakban.
