DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2023. december 11. hétfő
15:04

RAJT! Eljöttek az elején gond nélkül, Verstappen, Alonso, Ocon, Sainz a top négy. 

Köszönjük a figyelmet, jövünk az összefoglalóval, a nyilatkozatokkal, hírekkel, érdekességekkel a helyszínről - tartsatok velünk a következő órákban és természetesen utána is! :) 

Ez Verstappen 39. F1-es futamgyőzelme, Alonso és Ocon is boldog lehet, ahogy a 4-5. helyet hozó Mercedesek sem lehetnek elégedetlenek. 

Itt a vége:

MAX VERSTAPPEN NYERTE A MONACÓI NAGYDÍJAT!

Még három kör van hátra, lecsordogál a futam vége. 

Verstappen 25 másodperccel vezet, de hozzáért a falhoz megint - a csapat nézi, hogy van-e valami baj az autóval.

Russell támadja Hamiltont, pár tizedre van csak tőle - Leclerc 9 másodpercet kapott már tőle, így jelenelg a büntetése ellenére is előtte végezhet. 

Tsunoda hibázik is, már csak a 13. Ennyit az AlphaTauri pontszerzéséről. 

Piastri is megelőzi Tsunodát: mindkét McLaren a célegyenesben ment el mellette DRS-sel. 

Norris megelőzi Tsunodát és feljön a kilencedik helyre!

Ocon, Hamilton és Russell között összesen 2,5 másodperc a távolság.

Leclerc a hatodik, Sainz a nyolcadik - ez sem a Ferrari futama.

Még 14 kör van hátra, az első két hely leosztott, a dobogó alsó foka a kérdés - vajon Hamilton vagy Russell képes-e megtámadni Ocont?

Hülkenberg 10 másodperces büntetést kap, mert nem jól töltötte le a korábbit...

Verstappen 16 másodperccel vezet Alonso előtt - a spanyol gyorsabb, de nagy a távolság. Ocon 13 másodpercre van Alonsótól.

Perez és Magnussen már a full esőgumikon van kint, nem is az intereken.

Russell is hibázik ugyanott, Perez is falnak érinti a Red Bullt - most elég sokan kalandoznak...

Magnussen rutinozik az egyes kanyar bukóterében, semmi érdekes.

Russell ötmásodperces büntetést kap, mert a csapat nem biztonságosan küldte vissza a bokszból, és feltartotta Perezt.

Stroll így kiesett a hibája miatt, nem tartott fel senkit, de ő nem tudja folytatni a falnak ütközése után. Magnussent kint hagyta a Haas slickeken, ő is falba tette az autót, de begurult a bokszba - folytatja, de ő az utolsó.

Mindenki intereken van, Verstappen 20 másodperccel vezet Alonso előtt, majd jön Ocon, és a mögötte támadó Hamilton.

Verstappen is érintőre vette a falat, de simán vezet a kerékcsere után - közben Stroll falnak csapja az Astont lassú tempóban!

Alonsónak elég tartaléka volt - bejött az interekért, visszajön a második helyre, így biztosított a dolog.

Sainz hibája viszont fájdalmas: a Ferrari egyszerre hívta ki az egymás mögött guruló két pilótáját, mert nem tehetett mást - és Leclerc volt már előrébb...

Sainz hibázik, becsúszik, de folytatja - Leclerc megelőzi, de nekik is jönniük kell az interekért. Alonso slickeket kapott, ő nagyon ráfaraghatott...

Verstappen bekiáltja a rádióba: "Intereket, intereket!"

Alonso a bokszban, nem vár tovább az Aston: közepes slickeket kap!

Russell kockáztat: intermediate-et kap!

Az alagút előtti lassú kanyarok olyanok a slickeken, mintha jégen mennének a pilóták - az alagút után viszont egész korrekt a helyzet. 

Közben Sainz támadja Ocont, de a francia nem hagyja magát. A ferraris panaszkodik.

A szétkopott gumikkal ez most nehéz Verstappennek és Alonsónak - de a Red Bull azt tanácsolja a hollandnak, hogy maradjon kint, mert csak 2-3 kanyarban vizes, a többi autózható...

Vzes az út, mindenki slickeken van kint, senki sem mozdul, csak lassul - mi lesz ebből?

Esik az eső!

Hopp-hopp, kisebb esőcsepegést jelentenek a pilóták a pálya első felében és a közepénél. Az még érdekes lehet...

Magnussen is érintőre veszi a falat, ahogy fogynak a gumik és fáradnak a pilóták, kezdenek gyakoribbá válni az ilyenek. 

Gasly is cserél, most ő a nyolcadik. Verstappen, Alonso és a harmadik Russell nem cserélt még az elejéről.

Piastri leborotválta az egyik belső falat - egy ilyen kell kicsit durvábban a safety carhoz...

Leclerc alatt elfogytak az abroncsok, a Ferrari feladta, kihozta a monacóit, aki Hamilton mögé, a nyolcadik helyre jön vissza.

Ha Alonso kijön, akkor a 9 másodperces előnyben autózó Verstappen megkönnyebbülhet, és azonnal cserélhet - de amíg az Aston megy, addig Verstappennek is mennie kell, mert ugyan visszajönne a második helyre Alonso mögé, de ha abban a sávban történik valami, akkor a spanyol veszélyes lehet rá. Amúgy nem.

Csak ugye közben már így néznek ki a gumik:

A pályán kint maradók természetesen a virtuális vagy valós biztonsági autóra várnak, mert azzal nagyon jól járnak - ha az nem jön, akkor a már kereket cserélők azért előnybe kerülhetnek, lásd Ocon, Sainz és Hamilton.

40. kör, túl vagyunk a verseny felén. Így állunk most a bokszkiállások megkezdése, de be nem fejezése közben:

 

Stroll a 15. helyen erőlködik Magnussen mögött, és nekimegy a Haasnak, megint megtöri az Astont. 

Sainz tombol a csapatrádióban, hogy miért hozta ki őt így a Ferrari, hogy ne előzze meg Ocont. Mondják neki, hogy a mögötte egy másodpercre lévő Hamilton miatt, amire azt válaszolja egy cifra káromkodás kíséretében, hogy őt nem érdekli Hamilton.

Így Perez megint jön a bokszba, kap egy új első szárnyat - a pontszerzésre való esélye nagyjából elment.

Perez nem fér el az úton: előbb Strollnak megy neki, majd panaszkodik a kanadaira, most pedig egy Haast öklel fel, és összetöri a Red Bull első szárnyát. A mexikói szerint féktesztelte őt Magnussen, de kívülről nem így tűnik...

Hamilton egy másodpercre megközelítette Sainzot, az új gumikon ő futotta meg a verseny leggyorsabb körét. 

Sainz és a Ferrari nem tudta megcsinálni: megvolt a kerékcsere, de Ocon elhúzott a spanyol mellett a célegyenesben, és megőrizte a pozícióját.

Ocon is jön a bokszba, de hibázik az Alpine, lassú a csere, 4,2 másodpercig tart - Russell és Hamilton közé, a hetedik helyre jön vissza. Itt az esély Sainz és a Ferrari előtt!

Hamilton nyitja meg a bokszkiállások során: most ő a nyolcadik, 14-15 másodpercre van az előtte haladó Russelltől, van előtte üres tér, nyomhatja. 

Verstappen pillanatokon belül lekörözi Perezt. 

Verstappen a bal elsőre panaszkodik, Sainzot majdnem kihívta kerékcserére a Ferrari, de aztán mégis kint hagyta inkább. Zajlik a sakkjátszma a pályapozíciókért. 

Van esély valami kis esőcsepegésre, de semmi komolyra - 27 körön vagyunk túl a 78-ból.

A gumikopás állítólag nagyobb, mitn ahogy a csapatok várták, akár a közepes, akár a kemény keverékről beszélünk.

De előzni úgysem lehet...

Az azért egyértelmű, hogy Ocon feltartja a Ferrarikat és Hamiltont, akik egymás mögött autózgatnak tizedekre, míg Ocon őrzi a harmadik helyet. 

Nocsak, előzés: Magnussen bevetődött Sargeant mellé, és megelőzi!

Sőt, a kör végén Stroll is megteszi ezt, majd ezt kihasználva Perez is elmegy a Williams mellett. 

Sainz fekete-fehér zászlót kap a megmozdulásáért, de nincs büntetés, és nem intik ki a bokszba kötelező szárnycserére. Ezzel együtt tud élni.

A bokszkiállásra szánt idő 19 másodperc ezen a pályán, Ocon hátránya éppen ennyi Verstappenhez képest a harmadik helyen. 17 kör alatt megvan Verstappen számára egy bokszkiállásnyi előny a harmadik helyezetthez képest.

Alonso hátránya már hat másodperc Verstappenhez képest, a holland könnyedén kézben tartja ezt a futamot.

Előzés vagy bármi egyéb érdekesség nem történik, zajlik a vonatozás. 

Alonso ráhozta a szívbajt a csapatra: defektet érez a bal első guminál, de a csapat szerint ők nem látnak problémát.

A versenyirányítás vizsgálja az Ocon-Sainz esetet. 

Hamilton és Leclerc közelítenek az említett pároshoz, 15-17 másodpercre vannak már Verstappentől. 

Leesett egy darab a szárnyból, így elvileg biztonságos a haladás, és a spanyol kint is akar maradni, nem akar kijönni a bokszba.

Sainz hibázik! Támadta Ocont, és az alagútból kifelé eső féktávon eltalálta a franciát - továbbmentek mindketten, nem volt jelentős csatt, de a Ferrari első szárnya megsérült. 

Perez 28-29 másodperces hátránya azért érdekes, mert ő már volt a bokszban, a kiállások után azért lehet esélye a pontszerzésre még előzés nélkül is. 

Russell rajfelállását kivizsgálták, és végül arra jutottak, hogy nem volt szabálytalan, nem kap büntetést. 

Így állunk most:

Mondjuk itt mindenki arra ment, amerre tudott...

Balesetokozásért Nico Hülkenberg kapott egy ötmásodperces büntetést - amúgy is ő a sereghajtó jelenleg. 

Verstappen már 2,3 másodperccel vezet Alonso és bő öt másodperccel Ocon előtt alig öt kör elteltével. 

Hopp: Russellt vizsgálják inkorrekt rajtfelállásért!

Az első ötben Verstappen, Ocon és Hamilton a közepeseken, Alonso és Sainz a keményeken rajtolt, majd Leclerc, Gasly és Russell is a keményeken kezdte meg a futamot. 

Perez azonnal kiment a bokszba, és megkapta a kemény gumikat, így neki többször nem kell kijönnie már kerékcserére. 

A mezőny végén azért volt egy-két koccanás, Perez is bajba kerülhetett, Stroll pedig defektet kapott!

Verstappen nagyon jót rajtolt, nem volt esélye Alonsónak. 

Már zajlik a felvezető kör...

Nem mindenki egyforma gumin rajtol: Verstappen a közepeseken, Alonso viszont a keményeken indul az első sorból. 

Jó idő van Monacóban, jelen állás szerint nem várható eső a futamon.

15:00-kor rajtol a futam, a rajtsorrend ezen a linken megtekinthető: https://formula.hu/f1/2023/05/28/az-f1-es-monacoi-nagydij-rajtracsa 

Köszöntünk mindenkit, perceken belül kezdődik az F1-es Monacói Nagydíj!