DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 27. vasárnap
Élő cikkek

Így zajlott az F1-es Mexikóvárosi Nagydíj

Jön a szezon 20. futama Mexikóban, nagy csata várható a Ferrarik, Verstappen és Norris között: kövessétek velünk az eseményeket!

Sok szeretettel köszöntünk mindenkit, alig negyed óra múlva startol a Formula-1-es Mexikóvárosi Nagydíj - tartsatok velünk!

A pole-ból idén először Carlos Sainz startolhat majd, mellőle a vb-éllovas Max Verstappen, mögülük Lando Norris és Charles Leclerc várhatja a piros lámpák kialvását. A Red Bull és a McLaren másik pilótája, Sergio Perez és Oscar Piastri csak a mezőny végén - a teljes rajtrács ide kattintva böngészhető.

A pénteki sok piros zászló és a Pirelli-gumiteszt miatt a szokottnál nehezebb olvasni a várható erőviszonyokat, de az élversenyzők nagyjából egyetértenek abban, hogy a Ferrari lehet a favorit a futamon - már csak azért is, mert ők két pilótával képviseltetik magukat az elejében. Norris elérhetetlennek érzi a vörösök tempóját, de Verstappen sem vár csodákat.

Izgalmasnak ígérkezik már a rajt is, hiszen rendkívül hosszú, csaknem egy kilométeres táv vár az első kanyarig a pilótákra, és az előző években nem egyszer láthattuk azt, hogy akár a második sorból indulva is az élre lehet állni.

Alonso is érdemel egy említést, hiszen karrierje 400. F1-es nagydíjhétvégéjén vesz részt, amivel természetesen toronymagasan rekordernek számít. Nem ez viszont a 400. versenyrajtja, hiszen három alkalommal - 2001 Spa, 2005 Indianapolis, 2017 Szocsi - (hivatalosan) nem állt rajthoz a futamon.

A versenyzők többsége a közepes keveréken rajtol, a kivételt Lawson, Bottas, Colapinto, Perez, Zhou és a bokszutcából induló Ocon jelenti, akik a kemény gumit választották. A Pirelli előrejelzése szerint amúgy garantált az egykiállásos verseny.

Elindult a felvezetőkör Mexikóvárosban, most már senki ne menjen sehova!

ÉS RAJT! Verstappen jobban kapta el a startot, a kanyarban pedig leterelte Sainzot, vezet a holland a spanyol és Norris előtt! Hátrébb baleset, Tsunoda ütközött a falnak.

És rögtön jön is a biztonsági autó! Tsunoda épségben kiszállt, de azért beült az orvosi autóba. Albon autója is félreállt, alighanem ő ért össze Tsunodával.

Igen, a féktávhoz közeledve ütközött össze Albon és Tsunoda, előbbi előtte a fű szélét is megnyalta kicsit. Két kiesőnk tehát egyből van...

A visszajátszásból látszott, hogy Verstappen már az első méterek után elkapta Sainzot a vezetésért. Tsunoda és Albon pedig már kétszer összeért a balesetet kiváltó ütközés előtt - Gasly miatt nem igazán volt más opciója a williamsesnek sem.

Bent még a biztonsági autó, a sorrend: Verstappen, Sainz, Norris, Leclerc, Hamilton, Russell (azaz a Mercedesek helyet cseréltek). Perez a 13. helyig jött előre, de rossz helyre parkolt le, nem is kicsit, emiatt biztosan jön majd a büntetés.

Perez a rádiózás alapján nem is érte, hogy mit vizsgálnak a rajtjnál... Jaj.

Az ötödik körben járunk, még takarítják a Tsunoda-baleset törmelékeit az 1-es kanyarnál, illetve Albon autóját is még csak most emelik ki az azt követő egyenesben.

Meg is kapta a büntetést Perez: öt másodperc, amit majd a bokszkiállásnál kell letöltenie a Red Bull-osnak.

Itt a várt üzenet: a 6. kör végén bejön a safety car.

A 7. körben újraindul a futam, Verstappen megőrzi a vezetést, mögötte is marad a Sainz, Norris, Leclerc, Hamilton, Russell sorrend, a top 10-ben pedig Magnussen, Hülkenberg, Gasly és Lawson.

Verstappen egy kör alatt egy másodperc fölé tornázta az előnyét, de Sainz az egyenesben még DRS nyitása nélkül is közelített rá.

Sainz most viszont már nyithatta a hátsó szárnyát, és egy kései féktávval meg is előzte Verstappent - az élre áll a spanyol!

Sainz persze lerázni nem tudta Verstappent, de a DRS-sel sem tudott visszatámadni a holland - akit viszont szorongat Norris, akivel össze is érnek, de marad elöl a brit!

Verstappen viszont a kanyargós szekcióban visszatámadja Norrist, mindketten lemennek a pályáról - amit Leclerc használ ki, mindkettejüket megelőzi, Ferrari 1-2!

A visszajátszásból most egyértelműnek tűnik, már az első esetnél is Norris volt előrébb a kanyarcsúcspontnál - ezért lehet, hogy büntetést kap Verstappen... Norris rádiózik is bőszen, a felügyelők pedig vizsgálják a történteket.

A Ferrarik kezdenek apránként elszakadni az élen, Leclerc viszont másodperc körüli hátránnyal követi Sainzot.

Meg is van a büntetés: 10 másodpercet kapott Verstappen az iménti keménykedésért.

Közben a Mercedesek csatáznak egymással az 5-6. helyen, Hamilton egyelőre marad Russell előtt.

Russell viszont most már áthámozta magát Hamiltonon, feljön az ötödik helyre az ifjabb brit.

Ó, és korán véget ér Alonso 400. nagydíja: műszaki probléma miatt betolják a garázsba az Aston Martint.

Sainz az imént némileg panaszkodott a rádión Leclerc-re, aki bő másfél másodpercre követi őt. Egyelőre viszont nincs csapatutasítás az 1-2 bebiztosítására a Ferrarinál.

Perez támadta keményen közben a 10. helyért Lawsont, kis híján össze is ért a Red Bull és a Visa RB, marad elöl az új-zélandi!

Perez visszalassult az incidens után, ami tényleg felfogható egyfajta csatának a 2025-ös ülésért. A mexikóinak nehéz percei vannak, mert Stroll érte utol, de elmenni nem tudott a kanadai, akit leszorított a Red Bull-os.

És kap még egy 10 másodpercet Verstappen: a 4-es kanyaros incidens után a 8-as kanyarban történtekért is szankcionálják a címvédőt!

És vizsgálják a Perez-Lawson esetet is, amelyben szemmel láthatóan meg is sérült a mexikói Red Bulljának oldala.

Hát nem unatkoznak a felügyelők, az egyszer biztos!

Még egy nagy csata a mezőny sűrűjében: Piastri előzte meg Colapintót nagy küzdelemben.

Lambiase jelezte rádión, hogy duplán 10 másodpercet kapott - a címvédő érthető módon nem örült.

Közben az élen szétszakadt a két Ferrari: Sainz már közel négy másodperccel vezet Leclerc előtt. De a monacói is hasonló fórral rendelkezik Verstappen előtt, akit viszont másodperc környéki távolságból követ Norris - aki majd a büntetések után amúgy is át fogja lépni a Red Bullt.

Piastri lépdel apránként előre, már a 11. helyen, az imént Strollt előzte az ausztrál.

Verstappen jelzi, hogy kezdik megadni magukat az abroncsai... Norris ott is van a sarkában.

Norris egyelőre hiába nyithatta a szárnyát, támadni nem tudta Verstappent - nem segít, hogy a McLarené a legnagyobb leszorítóerő az élcsapatok közül ezen a hétvégén.

És Verstappent a 27. körben kihívták a bokszba, letöltötte a 20 másodpercet a vb-éllovas, aki egészen a 15. helyig hátracsúszott a mezőnyben.

A Red Bullok a 15-16. helyen pillanatnyilag - miközben a Ferrari pedig 1-2-ben, a McLarenek pedig a 3. és 10. helyeken...

Hamilton is megejti a maga szervizelését, lassan jönnek egymás után majd a kerékcserék.

Emeljük ki közben, hogy a Haasok nagyon simán jönnek az élcsapatok versenyzői mögött.

Verstappen előzget a mezőnyben: előbb Zhou, majd Ocon mellett ment el. Vajon meddig tud visszazárkózni a holland?

Norris a bokszban a harmadik helyről, a negyedik pozícióba jön vissza, Russell került elé, akinek még nem volt kerékcseréje.

Nagy volt a távolság, de Leclerc-rel azért reagál a Ferrari, egy körrel Norris után jött a monacói - ahogy amúgy Russell is.

És némi győzködés után jön Sainz is, így visszaáll az élbolyban a valós sorrend: Sainz az élen Leclerc és Norris előtt. Lawson és Piastri a 4-5. helyen, de ők még nem cseréltek gumit.

Russell megelőzte Lawsont és Piastrit, akiket most már Hamilton szorongat, hatalmas hármas csata alakult ki közöttük: Piastri és Hamilton is megelőzte Lawsont!

Hamilton megelőzi Piastrit is, de ne feledjük: a mclarenes és Lawson még kiállás nélkül megy, így nagy a gumikülönbség közöttük.

Féltávhoz közeledve tehát a sorrend: Sainz, Leclerc, Norris, Russell, Hamilton, Piastri, Lawson, Colapinto, Verstappen, Bottas.

Ami a különbségeket illeti az élen: Sainz nyolc másodperccel vezet Leclerc előtt, akit négy és fél-öt másodperces távolságból üldöz Norris.

Verstappen előzi meg Lawsont a hetedik helyért.

Piastri most érkezett a bokszba, a 13. helyen tér vissza a versenybe. A pályán pedig Magnussen előzte Colapintót, Perez pedig Stroll-lal vív a 15. helyért - sőt, inkább a kerékcseréjét megejtő Lawson támadja őt...

És Lawson meg is előzte Perezt - borzalmas, botrányosan gyenge, katasztrofális hazai hétvégéje van a Red Bull-osnak...

Russell néhány esőcseppet érzékel a sisakrostélyán - pedig Verstappennek épp előtte jelentették, hogy nem közeledik semmi a pályához. Mondjuk Russellnél mindig benne van a pakliban, hogy csak a saját izzadságát érzékeli esőnek... 

Piastri a friss gumikon vadássza le az ellenfeleket, már csak egy helyre a pontszerzéstől.

A top 10 sorrendje a 44. körben: Sainz, Leclerc, Norris, Russell, Hamilton, Verstappen, Magnussen, Hülkenberg, Colapinto, Gasly.

Piastri el is kapta Gaslyt, feljött a pontszerzők közé - de így is hatalmasat hozhat a McLarenen a Ferrari ezen a futamon.

Sainz előnye amúgy közben apránként, de folyamatosan olvad: Leclerc hátránya már csak szűk hat és fél szekundum.

Egyre jobban mutogatják a radarképet, bár a következő 15 percben a kiírás szerint nem várnak esőt.

Norris is lopja a távolságot a Ferrarikhoz képest, a brit meg is futotta a leggyorsabb kört a versenyen.

Piastri Colapintót támadta, de az argentin ügyesen védekezett, marad a Williams előrébb - csak épp neki még lesz egy kerékcseréje. Méghozzá most, érkezett Colapinto, Perez elé tért vissza.

Russellnek üzenték, hogy szabad a verseny, csak hagyjanak helyet egymásnak - ugyanis Hamilton lassan utoléri őt.

Norris közben négy másodpercen belülre egerészta magát Leclerc mögött.

Hamilton közben már nyitott DRS-sel üldözi Russellt a negyedik helyért.

Colapinto pedig a friss közepes gumikon megfutja a leggyorsabb kört.

Sainz előnye újabb másodperccel csökkent, Leclerc lassan öt szekundumon belülre kerül hozzá.

Hamilton most már nagyon ráesett Russellre, az ifjabb britnek ezúttal védekeznie is kellett a második DRS-zónában.

Közben pedig Norris lemaradása már csak bő 3 másodperc Leclerc mögött.

Leclerc tempója elfogyni látszik, Sainz hirtelen visszanövelte az előnyét, Norris pedig már csak két és fél másodpercre tőle.

Piastri pedig hátrébb elkapta Hülkenberget, a nyolcadik helyen az ausztrál.

Norris két másodpercen belülre kerül Leclerc-hez! Hamilton viszont nem boldogul Russell-lel.

Sőt, Norris már majdnem másodpercen belül Leclerc mögött!

Közben a Mercedesek házi csatája is egyre kiélezetebb, de Russell egyelőre tartja Hamiltont, aki már majdnem megfogta a csapattársát.

Norris folyamatosan a másodperc határán billeg Leclerc mögött, de egyelőre még nem nyithatta a DRS-ét. Egészen eddig, a leggyorsabb kör megfutása után most bejött hat-hét tizedes távolságba a brit!

És Leclerc hibázik az utolsó kanyarban, kis híján falba rakja a Ferrarit! Azt elkerülte a monacói, de Norris elment mellette, a mclarenes a második helyen!

Ez a konstruktőri vb-összetettben is fontos, hiszen így kevesebbet hoz majd a McLarenen a Ferrari. Az egyéniben is persze fontos lehet Norrisnak a plusz 3 pont, de azért Verstappennek így is marad bőven előnye.

Hamilton minden eddiginél közelebb került Russellhez, de még mindig tartja magát a fiatalabb brit.

De most már nincs mese, a 66. körben végre elkapta Hamilton Russellt, feljön a negyedik helyre a hétszeres világbajnok!

Hátrébb Colapinto és Lawson vívott nagyot, össze is ért az argentin és az új-zélandi, megsérült a Visa RB szárnya.

Lawsonnak be is kellett jönnie orrkúpcserére. Nem pontszerző helyért ment a csata - de igen sok akció van ma a pályán!

Közben már az utolsó körökben járunk, a sorrend: Sainz vezet hét másodperccel Norris előtt, Leclerc a harmadik, Hamilton-Russell a 4-5. helyen, Verstappen a dupla büntetés után a 6., Magnussen, Piastri, Hülkenberg és Gasly még a top 10-ben.

Norris megint leggyorsabb kört fut, akarja a bónuszpontot is a mclarenes a második hely mellé.

De Lawson a friss kerékcsere után elveszi tőle a leggyorsabb kört!

És Leclerc a bokszban, a biztos harmadik hely tudatában a Ferrari is rámegy a bónuszpontra.

És Perezt is behívják friss lágy gumikért - na kié lesz a bónuszpont?

Sainz közben már az utolsó körben.

És Sainz nem inog meg: a Ferrari spanyolja nyeri a 2024-es F1-es Mexikóvárosi Nagydíjat! Ez idén a második, összességében a negyedik győzelme.

Norris a második, Leclerc a harmadik helyen, és a leggyorsabb kör is az övé a legvégén.

Hamilton, Russell, Verstappen, Magnussen, Piastri, Hülkenberg, Gasly a pontszerzők sorrendje. Perez a teljesen utolsó 17. helyen a hazai futamán.

Itt a teljes végeredmény:

Norris 10 pontot hozott Verstappenen, így 47 egység a differencia közöttük. A Ferrari pedig 29 pontra megközelítette a McLarent.

Ezzel itt megköszönjük a figyelmet, de jövünk még majd a legfontosabb értékelésekkel - a szezon pedig már a jövő hétvégén folytatódik a sprintes Sao Pauló-i Nagydíjjal, tartsatok akkor is velünk!