DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 27. vasárnap
F1

„Nincs olyan tempónk” – foghatatlan Norriséknak a Ferrari?

A McLaren britje és Max Verstappen is úgy érzi, hogy nem tűnik legyőzhetőnek a Scuderia az F1-es Mexikóvárosi Nagydíjon.

Carlos Sainz révén a Ferrari kaparintotta meg a Formula-1-es Mexikóvárosi Nagydíj rajtelsőségét, és bár Charles Leclerc ezúttal haloványabban szerepelt a tőle megszokotthoz képest, így is ott van a negyedik helyen a monacói is.

Pedig az időmérő előtt és az első két szakaszban is Lando Norris tűnt a fő esélyesnek a McLarennel. A brit azonban úgy érzi, hogy Sainz elérhetetlen volt számára a Q3-ban, miután nem tudott annyit javulni az utolsó etapra, mint a többiek – igaz, Max Verstappent szerinte azért elkaphatta volna:

f1-norris-mexiko-mclaren



„Úgy vélem, egész hétvégén nincs meg az a tempónk, mint a Ferrarinak. Talán Maxot elkaphattuk volna, de jó kört futott. Az enyém nem volt annyira tiszta, mint szerettem volna. Csak próbáltam egy elfogadhatóan jó kört összerakni” – fogalmazott a Formula.hu jelenlétében tartott sajtótájékoztatón a harmadik pozícióba kvalifikáló pilóta.

Norris egyúttal arról is beszélt, hogy vasárnap sem lát sok esélyt arra, hogy legyőzze a Ferrarit: „Mindig nehéz megmondani a versenytempót. Az utóbbi néhány hétvégén rendkívül gyorsak voltak, gyorsabbak nálunk is, szóval… Nem tudom magabiztosan kijelenteni, hogy tempóból le fogjuk őket győzni.”

„Ma sem voltunk az ő szintjükön. De a holnap egy új nap. Ha jól kapjuk el a rajtot, akkor remélhetőleg izgalmas az első kanyar felé menet. Carlos gyors lesz. Ahogy ő is mondta, nincs veszítenivalója. És ők voltak a leggyorsabbak az elmúlt néhány hétvégén. Úgyhogy igyekszünk a legjobbunkat nyújtani, de pillanatnyilag nem hiszem, hogy megvan a tempónk hozzájuk képest” – mondta el Norris, aki később hozzátette: az első kanyar lesz a legjobb opció számukra az élre kerüléshez.

f1-verstappen-sainz-norris-mexiko-1

Kérdőjeles a Red Bull F1-es versenytempója

Mindeközben a Sainz mellől az első sorból, a második helyről rajtoló Verstappen tempója sokkal inkább kérdőjeles, köszönhetően a pénteki műszaki problémáinak. Ezt maga a Red Bull-os is így látja, de az ő szavaiból is az érződik, hogy a maranellóiakat tartja a favoritnak:

„Nem számítok csodákra. Úgy gondolom, Austinban a Ferrari nagyon-nagyon gyors volt. Persze múlt héten talán a McLaren nem volt annyira gyors, de aztán a futamon ők is versenyképesek voltak. Szóval ami engem illet, nem tudom. Azt hiszem, majd vasárnap kiderül!”

A Ferrari jelenleg harmadik a konstruktőri vb-értékelésben, de már csak nyolc pont választja el őket a Red Bulltól, s a McLaren 48 egységnyi fórja sem tűnik ledolgozhatatlannak – főleg úgy, hogy Sergio Perez és Oscar Piastri is az utolsó helyekről startol vasárnap.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: