Lambiase elhagyja a Red Bullt a McLarenért
Csütörtök délután mindkét csapat megerősítette a reggel kirobbant pletykát: Gianpiero Lambiase 2028-ban távozik a Red Bulltól, hogy azt követően a McLarennél töltse be a vezető versenyigazgató szerepkörét.
A Red Bull közleménye úgy fogalmaz, hogy Lambiase 2028-ban, a jelenlegi szerződése lejártakor hagyja el az istállót, amelyhez még 2015-ben csatlakozott. Addig a GP becenévre hallgató szakember továbbra is Max Verstappen versenymérnökeként, illetve a versenyzésért felelős részleg vezetőjeként fog dolgozni.

A McLaren nem sokkal később kiadott kommünikéje szerint Lambiase „nem később, mint 2028-ban” fog csatlakozni hozzájuk, méghozzá vezető versenyigazgatói szerepkörben. A poszt a wokingiak szerint jelenleg is létezik az alakulatnál, csak épp Andrea Stella látja el a feladatait a csapatfőnöki teendői mellett, Lambiase viszont épp neki fog majd jelenteni. További részletek ide kattintva.
Így zajlott az első megbeszélés a szabályokról
Rövid közleményt adott ki az FIA a motorgyártókkal, a csapatok technikai képviselőivel és az F1 vezetőségével a 2026-os szabályok esetleges módosítása kapcsán tartott csütörtöki találkozóról, amelyben konstruktívnak nevezték a párbeszédet, és további időpontokat ismertettek, ahol döntések születhetnek. Bővebben itt írtunk minderről.
Nagy Roland az Aston Martin F1-es akadémiáján
Az Aston Martin Aramco Formula One Team Driver Academy tagja lett Nagy Roland gokartversenyző, akinek sportszakmai pályafutását január óta a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso menedzsmentje, az A14 irányítja. A mostani szezonban a 13 éves tehetség a spanyol DPK Racingben versenyez. Roland az első magyar autóversenyző, aki már gokartosként tagja lett egy F1-es istálló akadémiájának. A teljes közlemény itt olvasható!
.jpg)
A Mercedestől igazolt főmérnököt a Williams
Dan Milnert nevezték ki a Williams új járműtechnológiai főmérnökének – jelentette be csütörtökön a csapat. A közlemény szerint a szakember, aki ezen a héten csatlakozik a grove-iakhoz, a „komplex, integrált technológiai programokon” keresztül felel az autót érintő és azon kívüli teljesítményért.
Verstappennel is egyeztetett a GT-zésről Stroll
A Japán Nagydíj néhány napja alatt rakták össze Lance Strollék a GT3-as projektet a mostani hétvégére, ennek kapcsán pedig Max Verstappennel is egyeztetett néhány dologról a kanadai Formula-1-es pilóta.
Antonelli: Apukám eleinte nem akarta, hogy versenyezzek
Andrea Kimi Antonelli elárulta: édesapja eleinte nem akarta, hogy belőle is autóversenyző legyen, csak amikor látta, hogy mennyire szenvedélyesen szereti a sportot, akkor gondolta meg magát. A Mercedes-szerződésben pedig a Minardi családnak vannak elévülhetetlen érdemei.

„Végre hasonló tempóval is lehet előzni!”
Isack Hadjar szerint jobb versenyzést hoztak a 2026-os F1-es szabályok azáltal, hogy végre nem kell jelentős sebességkülönbség az autók között ahhoz, hogy valaki előzni tudjon – a másik fél pedig ezt követően vissza tudjon támadni.
Először Észak-Amerikában az F2
Miamiban és Montrealban rendezik meg az idei Formula-2-es szezon második és harmadik állomását – jelentette be a bajnokság csütörtökön. Akárcsak az F1 esetén, természetesen az első számú betétsorozat bahreini és szaúd-arábiai versenyeit is törölni kellett, ám az F2-re találtak pótlást: a két májusi Formula-1-es hétvégén, a Miami és Kanadai Nagydíjon (május 1-3. és május 22-24.) csatlakoznak a száguldó cirkusz mezőnyéhez. Ezzel először tesz látogatást a Formula-2 az észak-amerikai kontinensen.
Formula Motocast: Már az Aprilia a favorit?
Marco Bezzecchi és az Aprilia tarolását hozta az első három futam a MotoGP-ben, de vajon már ők is számítanak-e a vb fő esélyesének, vagy feltámadhat a Ducati és Marc Marquez? Erről és még sok másról is szó esik a Formula Motocast idei második adásában: