DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
Hírösszefoglaló

Verstappen hallgat, Russell nem aggódik: csütörtöki F1-es hírek

Verstappen esetleges Mercedeshez igazolása uralta a Brit Nagydíj csütörtökjét, de kiderült az is, hogy mégis kaphat kihívót az FIA-elnök: a nap hírei egy helyen.

Verstappen hallgat, a Mercedes-pilóták nem aggódnak

Az esetleges Verstappen–Mercedes házasság szolgáltatta a fő beszédtémát a csütörtöki médianapon az F1-es Brit Nagydíj paddockjában. Utazó tudósítónk, Mészáros Sándor helyszíni információi alapján a felek között nem erősödtek fel az egyeztetések – erről az alábbi bejegyzésben posztolt kollégánk:

De persze megkérdezték az érintetteket is. Max Verstappen nem igazán akart a Mercedeshez igazolásáról szóló találgatásokról beszélni: elmondása szerint semmi sem változott egy hét alatt, azt viszont kijelentette, hogy biztosan nem fog kihagyni egy szezont az F1-ben.

Bár George Russell is elismerte, hogy zajlanak beszélgetések a színfalak mögött, a Max Verstappennel kapcsolatos pletykák ellenére sem aggódik az ülése miatt, és kijelentette: a jövőjét is a Mercedes Formula-1-es alakulatánál képzeli el – és szerinte ez így is fog történni.

A Mercedes újonca, Kimi Antonelli sem érzi veszélyben a pozícióját: elmondása szerint tény, hogy Toto Wolff a legjobbat akarja az istállónak a jövőben, ő az év elején kapott feladatra koncentrál – arra, hogy minél erősebb teljesítmény nyújtson és minél többet fejlődjön.

f1-verstappen-russell



De kikérték még Lando Norris és Lewis Hamilton véleményét is az ügyről: előbbit nem érdekli, hova igazol riválisa, a hétszeres világbajnok szívesen javasolná Verstappennek volt csapatát – a nyilatkozata ide kattintva olvasható.

 

Brown szerint zajlanak tárgyalások – Lawson beszólt neki

„Én mindig hiszek abban, hogy ahol füst van, ott tüzet is találunk” – fogalmazott a pletykák kapcsán a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown, aki szerint a Red Bull még a Racing Bulls szintjét sem hozná, ha nem lenne náluk Max Verstappen.

Ez utóbbi kijelentésre reagált Liam Lawson, aki idén mindkét Red Bull-os gárda autóját vezethette: „Nem hiszem, hogy Zak Brown értené ezt. Könnyű olyanról beszélni, amiben nem vagy érintett, és kívülálló vagy. Szóval szerintem nem érti a dolgokat.”

 

Sainz nem cserélné Red Bullra a Williamst, Hadjar viszont…

f1-sainz-williams-1

Carlos Sainz akkor is hűséges maradna a Williamshez, ha esetleg a Red Bullnál felszabadulna egy ülés azáltal, hogy Max Verstappen átigazol a Mercedeshez: ezt maga a spanyol pilóta jelentette ki az F1-es Brit Nagydíj csütörtöki médianapján.

Isack Hadjar ugyanakkor szívesen kipróbálná magát a Red Bullban, bár szerinte egyelőre jobb, ha marad a Racing Bullsban, abban pedig nem biztos, hogy képességek terén ugyanolyan jól áll-e, mint Max Verstappen – jóllehet, mentálisan készen állna felvenni vele a harcot.

 

„Kanada volt a vörös vonal” – Norris

Lando Norris állítja: az esetek többségében továbbra is szabad lesz a verseny a McLarennél házon belül, viszont az, amit Montrealban ő elkövetett, az az a határ, amit nem akarnak átlépni – még ha amúgy könnyű is olyan hibát elkövetni, amikor határon harcolnak egymás ellen.

De ha már McLaren: a wokingiak produkciója kapcsán Charles Leclerc elismerte, hogy „néha nem találja a szavakat”. A monacói szerint egy hatalmas erőssége van a bajnokságokat vezető istállónak, de több komponensből áll a sikerük – a Ferrari Leclerc szerint a friss fejlesztésekkel sem lesz ugyanazon a szinten.

f1-norris-piastri-mclaren-1

Mégis kaphat kihívót az FIA-elnök

Egy korábbi F1-es steward, a tavaly kirúgott Tim Mayer lehet az ellenjelölt a regnáló FIA-vezetés és Mohammed Ben Sulayem elnök számára a decemberi választáson – a részletekről itt írtunk bővebben.

 

Befejezte a MotoGP felvásárlását a Liberty Media

Végezetül egy kis MotoGP: alig másfél héttel azt követően, hogy az utolsó komoly akadály is elhárult azzal, hogy az Európai Bizottság rábólintott az üzletre, a Liberty Media bejelentette, hogy a mai nappal befejezte a MotoGP és a Superbike-vb kereskedelmi jogait birtokló Dorna Sports felvásárlását – ezzel immár hivatalosan is egy kézbe került az autós és motoros királykategória, azaz az F1 és a MotoGP.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: