Ausztriában már második erő volt a Ferrari a harmadik és a negyedik hely bebiztosításával, mégis messze a McLarenektől – bár egy jelentősen módosított padlólemezzel érkeztek Spielbergbe, ez sem volt elég az élmenők ellen. Charles Leclerc szerint a wokingiak előnye nem csak egy komponensnek köszönhető: több téren is jelentősen fejlődni tudtak, de ez a szabályváltoztatások előtti évben szokatlan.
A Formula.hu helyszíni jelenlétében és a Crash.net portáljának így nyilatkozott Leclerc a McLaren telejesítményéről: „Bárcsak tudnám, mitől ennyire gyors a McLaren ebben az évben – egyértelmű, hogy hatalmas lépést tettek előre, amire talán egyikünk sem számított.”

„Amikor a szabályok utolsó évébe lépünk, általában stagnálni szoktak a dolgok – viszont erre most rácáfoltak, ami biztosan nem egy módosításnak köszönhető: sosem egynek köszönhető, hanem sok minden mást egyszerűen jobban kiviteleznek, és ennek köszönhető az előnyük.”
„Az egyik nagy erősségük az extrém meleg időjárás: a bahreini harmadik edzésen nem akartam elhinni, Oscar mennyire jó köridőt futott akkora hőségben – lenyűgöző volt. Teljesítenek mostanában ehhez hasonló köröket: az ember nem találja rá a szavakat, nem érti, honnan szednek elő ekkora teljesítményt. Az abroncsokon találtak valamit a meleg időjárási körülmények között, mi pedig próbáljuk kitalálni, mi lehet az.”

Az SF-25-ös fejlesztései
A maranellóiak is menetelnek előre a módosításokkal, ám Leclerc szerint ez sem lesz elég ahhoz, hogy az élmenő istállót beérjék: „Mindent meg próbálunk tenni, hogy csökkentsük a távolságot hozzájuk képest. Minél hamarabb szeretnénk fejlesztéseket hozni, ami remélhetőleg erősíti a gyengébb tereket az autón. Biztosan közelebb fogunk kerülni – de nem hiszem, hogy egy szintre is kerülünk velük.”