DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Mégis lehet kihívó Ben Sulayem számára

Egy korábbi F1-es steward, a tavaly kirúgott Tim Mayer lehet az ellenjelölt a regnáló FIA-vezetés számára.

Tim Mayer lehet Mohammed ben Sulayem kihívója a decemberi FIA-elnökválasztáson – számolt be róla több sajtóorgánum.

A sajtó képviselőiként meghívást kaptunk péntek délelőttre egy FIA-eseményre, ahol bejelentést tesznek majd a témával kapcsolatban.

Mayer, a McLaren társalapítójának, Teddynek a fia, akit széles körben az FIA egyik legjobb stewardjának tartottak több mint 15 évig tartó, de tavaly véget ért pályafutása alatt.

fia-flag-baku-1_2



Az FIA alkalmazottjaként többek között az amerikai motorsport koordinálásában, valamint az F1 és a World Endurance Championship stewardjaként is szerepet vállalt, emellett tanított és több bizottságban is dolgozott.

Mayert azonban tavaly év végén sms-ben elbocsátották az FIA és az USA Nagydíj szervezői közötti vita nyomán, ahol Mayer független minőségben, a US Race Management képviselőjeként dolgozott.

Miután az USA GP-n történtek után SMS-ben értesült arról, hogy kirúgták, Mayer felszólalt az ellen, ahogyan az irányító testület és Ben Sulayem is kezelte a dolgokat.

„Az, hogy egy önkéntesekre támaszkodó szövetség sms-ben kirúg valakit, aki jelentős munkát végzett, nem mond jót a szövetség vezetőségéről” - mondta akkor a BBC-nek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: