DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Antonelli: Nem tárgyalok más csapatokkal, a Mercedes bízik bennem

A fiatal olasz nem érzi veszélyben az ülését, és nem is beszél más alakulatokkal a Verstappen-pletykák miatt: a fő cél a teljesítménye optimalizálása, hiszen Wolffék ezt várják el tőle.

Max Verstappen esetleges Mercedes-szerződéséről szól a Brit Nagydíj csütörtöki napja: a holland bajnokot egyre többen szóba hozták George Russell ülésével. Verstappen ahogyan Ausztriában, úgy Silverstone-ban is szűkszavúan válaszolt az átigazolást illető kérdésekre, a hazai futamára készülő Russell pedig kijelentette: nem gondolja, hogy év végén távoznia kellene csapatától.



A Mercedes újonca, Kimi Antonelli sem érzi veszélyben a pozícióját: elmondása szerint tény, hogy Toto Wolff a legjobbat akarja az istállónak a jövőben, ő az év elején kapott feladatra koncentrál – arra, hogy minél erősebb teljesítmény nyújtson és minél többet fejlődjön.

A Crash.net oldalának és a Formula.hu helyszíni jelenlétében így fogalmazott a pletykákról a fiatal olasz: „Persze, sok minden történik most. Biztos vagyok benne, hogy a csapat a lehető legjobb helyzetben szeretne lenni a jövőt tekintve – nem csak a következő szezont veszik figyelembe, hanem a hosszabb távot is. Sok pletyka szárnyra kapott, de nekem továbbra is egy célom van: a maximumot kihozni a teljesítményemből.”

Arról, hogy tárgyalásban áll-e más istállókkal, így nyilatkozott: „Nem, abszolút nem. A Mercedesnek köszönhetem ezt a lehetőséget, nem beszélek más alakulatokkal. Elégedett vagyok a jelenlegi helyzetemmel és a csapatban is biztos vagyok – azt is tudom, hogy ők mit várnak el tőlem.”

„Ami a legfontosabb részemről, hogy a legjobb formámat nyújtsam, minimalizáljam a hibáimat és jól teljesítsek. Tudom, hogy a csapat megbízik bennem, így nem aggódom” – zárta a témával kapcsolatos kérdéseket Antonelli.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: