„Tudom, hogy megbánták” – Perez a Red Bullról
Részletes interjút adott a Desde el Paddock mexikói podcastnek Sergio Perez – a témák között pedig természetesen kiemelt szerep jutott a Red Bulltól való távozásának, és az ott töltött időszakának: elmesélte, hogy mi és hogyan siklott félre a Red Bullnál az utóbbi években, és hogy hogyan érez most a csapattal kapcsolatban.

A beszélgetés során szóba került persze a mexikói jövője is: kiderült, hogy új menedzserrel dolgozik, és hisz az F1-es visszatérésben – igaz, csak akkor akar újra versenyezni a száguldó cirkusz, ha egy megfelelő projekt kínálkozik. Beszélt ennek kapcsán a Cadillac-lehetőségről is: a vonatkozó interjúrész itt olvasható.
Silverstone-ban debütál F1-es autóban Lindblad
A jövő hétvégi Brit Nagydíj első szabadedzésén debütálhat Formula-1-es versenyhétvége keretein belül Arvid Lindblad – árulta el a Red Bull sportszakmai tanácsadója, Helmut Marko, aki azt is elismerte, hogy Max Verstappen esetleges eltiltására is készülnek 17 éves neveltjük felkészítésével.

És ha már Marko: a szakember elárulta, hogy a soron következő két Formula-1-es nagydíjon egyaránt érkeznek fejlesztések a Red Bull autójához, de szerinte ezeknek mindenképp működniük kell, ha komoly esélyt akarnak a vb-címre – főleg úgy, hogy hamarosan ők is átállnak teljesen 2026-ra.
Sajtó: Rendhagyó tesztidőszak várhat az F1-re
Már január végén megkezdődik jövőre a téli tesztidőszak a Formula-1-ben, méghozzá egy rendhagyó ötnapos barcelonai gyakorlással, amelynek során minden istálló három napig körözhet a katalán helyszínen. A részletekről itt írtunk bővebben.

Idősebb Sainz bejelentette: nem indul az FIA elnöki posztjáért
Idősebb Carlos Sainz Instagram-sztoriban közzétett levélben tudatta a döntését, miszerint bár megfontolta, de nem indul a Nemzetközi Automobil Szövetség év végén esedékes elnökválasztásán – az okok és a teljes bejegyzés ide kattintva olvasható.
„Rendkívüli, leírhatatlan” – Brad Pitt az F1-es McLaren-tesztről

Soha életében nem volt még ilyen élményben része, és csak az fájt neki, hogy épp nem érte el a 200 mérföld/órát – árulta el Brad Pitt azok után, hogy az F1-es film főszerepe után beülhetett egy igazi Formula-1-es McLarenbe.
Pitt arról is beszélt, hogy szerinte kik lehetnének színészek a jelenlegi F1-es mezőnyből: „Azt mondanám, hogy Carlos Sainz, ő egyértelműen. És azt mondom, hogy Pierre Gasly, neki van hozzá érzéke. Persze Lewis bármit meg tud csinálni.”
WSBK-menők a Balaton Park Circuiten
Szerdán több Superbike-világbajnoki versenyző is belekóstolt a Balaton Park Circuit nyomvonalába, így kipróbálta a július végi futam helyszínét Toprak Razgatlioglu, Nicolo Bulega és Alvaro Bautista is:
Formula Shakedown: Mi jön a Mecsek Rali után?
Németh Gergely mesél, Vincze Ferenc szakért: a Mecsek Rali és a magyar bajnokság helyzete került a Formula Shakedown heti adásának középpontjába. Íme, a műsor: