DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
Egyéb

Idősebb Sainz bejelentette: nem indul az FIA elnöki posztjáért

Fontolgatta ugyan a kandidálást, de végül a spanyol versenyző arra jutott, hogy – részben a Dakar-szereplésre miatt – nem jött még el a megfelelő pillanat.

Idősebb Carlos Sainz Instagram-sztoriban közzétett levélben tudatta a döntését, miszerint bár megfontolta, de nem indul a Nemzetközi Automobil Szövetség év végén esedékes elnökválasztásán.

Egyelőre csak a regnáló elnök, Mohammed ben Sulayem újraindulása biztos jelöltként, eddig azonban a ralilegenda spanyol is fontolgatta, hogy esetleg kandidál a posztra. Most mégis másképp döntött – a bejegyzése szerint nem érzi megfelelőnek a körülményeket és szeretne még a Dakaron való szereplésére is koncentrálni. Az alábbiakban mutatjuk Sainz üzenetét:

sainz-1



„Üdv mindenkinek,

Ezzel az üzenettel erősítem meg publikusan, hogy végül úgy döntöttem, nem indulok az FIA elnöki posztjáért az idei választáson.

Keményen dolgoztam az előző hónapokban, hogy alaposan felmérjem az FIA-nál a helyzetet, valamint azt, hogy milyen igényekkel és komplexitással jár egy ilyen projekt. Alapos átgondolás után arra a következtetésre jutottam, hogy a jelenlegi körülmények nem ideálisak arra, hogy megalapozzuk a jelöltségemet. Emellett rájöttem, hogy ha megfelelően akarnék indulni az elnökségért, az jelentősen kompromittálná a felkészülésemet a Dakarra, és nem akartam gyengíteni az elkötelezettségemet a Ford és a csapatom iránt. Ezek az aggályok ezért arra vezettek, hogy realista legyek és egyelőre elálljak az FIA-s törekvéseimtől.

Annak ellenére, hogy visszalépek ettől a versenytől, nem változott a szenvedélyem, hogy szolgáljam és vezessek az autósportos világon belül, és továbbra is hiszem, hogy a szervezetnek fontos változtatásokra van szüksége, amelyek kapcsán őszintén remélem, hogy meg lehet birkózni velük a következő években. Mind a versenyzés, mind a mobilitás az életem, és közelről és nagy érdeklődéssel fogom követni a további fejleményeket. Mindig támogatni fogom a sportomat és hozzájárulok minden jelentőségteljes módhoz, amellyel javíthatunk az utcai mobilitáson világszerte.

Végezetül őszintén köszönöm a támogató üzeneteket, bátorításokat és tanácsokat, amelyeket az utóbbi hetekben kaptak. Ezek megerősítették bennem, hogy folytassam a törekvésemet a jelenem és a jövőbeli céljaim irányába, és őszintén hálás vagyok. Köszönöm.”

sainz-bensulayem

Idősebb Sainz indulása korábban is kétséges volt, köszönhetően annak is, hogy az elmúlt bő három évben többször is össztűz alá kerülő Ben Sulayem vezetésével nemrég az FIA alapszabályaihoz is hozzányúltak, amivel éppen a további jelentkezők indulását is megnehezítették a kritikusok szerint.

Ami tény, hogy az FIA-tól az utóbbi pár hónapban is számos fontos vezető távozott, esetenként igen komoly vihart kavarva: a sportért felelős korábbi elnökhelyettes, Robert Reid, valamint a már tavaly lemondott volt vezérigazgató, Natalie Robyn egyaránt keményen beleszállt Ben Sulayem vezetési módszereibe.

Ennek ellenére sok FIA-tagszövetség fejezte ki eddig támogatását a regnáló elnök mellett, akinek így Sainz döntésével egyelőre nincs kihívója a decemberi választásra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: