A jövő hétvégi Brit Nagydíj első szabadedzésén debütálhat Formula-1-es versenyhétvége keretein belül Arvid Lindblad – árulta el a Red Bull sportszakmai tanácsadója, Helmut Marko, aki azt is elismerte, hogy Max Verstappen esetleges eltiltására is készülnek 17 éves neveltjük felkészítésével.
Az utóbbi hetekben azzal került be a hírekbe Lindblad, hogy a Red Bull kérelmére az FIA korengedménnyel megadta neki az F1-es induláshoz szükséges szuperlicenszet.
A szükséges pontokat már összegyűjtötte a brit, a tavaly módosított szabályok pedig lehetővé teszik az FIA-nak, hogy a 18. életévét még be nem töltött 17 éves pilótáknak különengedéllyel kiadják a szuperlicenszet, amennyiben „megfelelő képességeket és érettséget” mutatnak formulaautós versenyeken – márpedig Lindblad azzal, hogy tavaly a Formula-3-ban, idén pedig a Formula-2-ben arat győzelmeket, sőt utóbbi összetettjében a harmadik helyen áll jelenleg, megfelel ennek a kritériumnak.

Lindblad a hét elején teljesítette első „igazi” F1-es tesztjét is: Imolában vezethette a Racing Bulls – akkori nevén AlphaTauri – 2023-as versenygépét. Másfél hét múlva pedig már egy Formula-1-es nagydíjhétvégén fog autóba ülni, ugyanis a Brit Nagydíj első edzésén, Silverstone-ban lehetőséget kap:
„Fél napot az autóban töltött hétfőn Olaszországban, hogy felkészítsük. És autóba fog ülni Silverstone-ban a pénteki szabadedzésen is. Kiemelkedik a mentális erőssége és az önbizalma: a svéd-indiai gének keveréke határozottan jó az autósport szempontjából” – nyilatkozta a Kleine Zeitung hasábjain Marko.
Az energiaitalosok tanácsadója azt ugyan nem pontosította, a két Red Bull-csapat közül melyiknél ülhet autóba Lindblad, de vélhetően a Racing Bullsról lesz szó. A szabályok értelmében egy csapatnak négy FP1-en kell fiatal újoncnak lehetőségeit adnia a szezonban.
Készülnek Verstappen esetleges eltiltására is
Bár maga Lindblad nemrég „véletlen egybeesésnek” nevezte, hogy éppen akkor kapta meg az FIA-tól a szuperlicenszet, amikor reálissá vált, hogy Verstappent egyfutamos eltiltással sújthatják a 12 büntetőpont összegyűjtése miatt – elvégre a kérelmet már hónapokkal ezelőtt beadta a Red Bull –, Marko viszont elmondta, hogy erre a kellemetlen forgatókönyvvel is készülnek a 17 éves pilótával:

„Felkészülünk arra az esetre, ha valami tényleg történne Max Verstappennel a büntetőpontokat illetően. Jelenleg két tartalékversenyzőnk van: Lindblad és Ayumu Iwasa, akinek a Formula-1-es kötelezettségeit olykor ütik a japán elfoglaltságai” – mutatott rá a szakember.
„Néhány versenyre még egy másik csapattal is van megállapodásunk, egyszer egy beugró pilóta három istállóhoz is be volt ütemezve. Nem könnyű olyasvalakit találni, aki jó formában van. És ezért ül most Lindblad az autóban.”
Itt is vélhetően nem arról lenne szó, hogy egyből a Red Bullt kapná meg Verstappen helyén Lindblad, hanem Isack Hadjar vagy Liam Lawson pótolná a négyszeres F1-es világbajnokot, s az ideiglenes feljebb lépő pilótát helyettesítené az újonc a Racing Bullsban.