DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Hírösszefoglaló

Helyreigazította magát és depresszióról vallott Hamilton – vasárnapi F1-es hírek

A Ferrari Austinba viszi utolsó idei fejlesztési csomagját, Robin Raikkönen első gokartos bajnoki címét nyerte, Kiss Norbert hatszoros Európa-bajnok lett.

A vasárnap visszafogott híradagjában kétszer is szerep jutott Lewis Hamiltonnak. A közösségi médiában posztolva szingapúri gumitaktikával kapcsolatos kritikáját simította el a hétszeres F1-es világbajnok. Kiemelte, ő is rábólintott a Mercedes tervére – kapcsolata a csapattal továbbra is a régi. Ezzel itt foglalkoztunk.

Hamilton egy érzékeny témát is feltárt a nyilvánosságnak. Számos nehéz időszakot élt át húszas évei során: az iskolai zaklatásra és a versenyzés nyomására vezeti vissza. Kijelentette, hogy az F1 után alapítana családot. Ez a cikk itt található.

„A húszas éveimben nagyon nehéz szakaszokat éltem át. Arra célzok, hogy küszködtem a mentális egészséggel életem folyamán” – mondta az interjúban Hamilton, majd kérdésre pontosított: „Depresszió. Nagyon fiatal, úgy 13 éves koromtól gyötört. Úgy gondolom, a versenyzés nyomása és az iskolában való nehézségek, a többiek zaklatása okozta. Senkivel sem tudtam beszélni róla.”



Foglalkoztunk a Ferrarival is: az USA Nagydíjon kerülnek fel a csapat utolsó, apróbb újításai. A McLaren, a Red Bull és a Mercedes részéről is fejlesztések várhatók az F1 őszi szünete végén. Részletek.

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko beszélt arról, hogy Daniel Ricciardo 2018-ban megszegett egy egyezséget. Kezet fogtak, hogy az ausztrál a Honda-korszakban is a Red Bullnál marad, nemsokára mégis átpártolt a Renault-hoz. Dietrich Mateschitzben tüske maradt az eset miatt. Bővebben.

Marko reagált Christian Horner nyilatkozatára is, amelyben a csapafőnök George Russellről a Red Bull opciójaként beszélt, s kiemelte, milyen jól teljesít a brit hétszeres világbajnok csapattársához képest – de ő helyette a Red Bull-juniorokra koncentrálna.

Kellemetlen incidens szakította meg a Red Bull Tajvanon, Tajcsungban tartott bemutatóját: Yuki Tsunoda éppen gumit füstölt, amikor a 2012-es RB8 megállt alatta, az autó hátuljából pedig lángok törtek elő. A Red Bull bemutatócsapatának szerelői gyorsan kapcsoltak és pillanatok alatt poroltókkal jelentek meg az autónál.

Első bajnoki címét szerezte a kis Raikkönen

Bár a 2007-es világbajnok Kimi Raikkönen Monzában tett látogatásakor azt mondta, a legfontosabb, hogy fia jól érezze magát a gokartversenyeken, Robin Raikkönen nem hazudtolta meg a családi tradíciót, és elkezdte a trófeákat is halmozni. Kilencévesen megszerezte első bajnoki címét négy keréken: a svájci Rotax Max Challenge bajnokságot nyerte meg a Micro Max kategóriában, miután a wohleni pályán az esőben győzelmet aratott a 7-10 éves korosztályban.

Kiss Norbert hatodszor Európa-bajnok

Le Mans-ban folytatódott a Kamion Európa-bajnokság: Kiss Norbert újabb magabiztos szerepléssel mindkét pole-pozíciót megszerezte, valamint a négyből két versenyt megnyert. Ezzel pedig akkora összetettbeli előnyre tett szert, hogy már a jaramai szezonzáró előtt megszerezte az Eb-címet – a hatodikat pályafutása során, míg a Révész Racing negyedszer nyert csapatként. Bővebben.

Girolami bajnok, Losonczy összetett hatodik

Befejeződött a TCR Europe szezonja Valenciában: a két futamon első és hatodik helyet szerző Franco Girolami nyerte a bajnoki címet, az argentin 2022 után másodszor nyerte meg a szériát. A mezőny magyar résztvevője, a Zolderben és Brnóban egy-egy futamgyőzelmet elérő Losonczy Levente végül hatodikként zárta az összetettet.

Mirko Bortolotti átvette a DTM tabellájának vezetését az utolsó előtti fordulón: az olasz szombaton nyert a Red Bull Ringen, míg az addigi éllovas Kelvin van der Linde csupán nyolcadik lett, vasárnap a pole-ból negyedik helyezést szerzett, de így is egy ponttal fő riválisa előtt végzett: Hockenheimbe Bortolotti 204, Van der Linde 189, Maro Engel pedig 184 ponttal érkezik. A Red Bull Ringen vasárnap René Rast győzött, az első időmérőn pedig indiai siker született Arjun Maini révén, aki dupla dobogóval zárt Ausztriában.

A sprintes buktát fölényes győzelemmel feledtette a vb-éllovas Jorge Martin az Indonéz GP-n, ezzel visszanövelte az előnyét az Acosta mögött befutó Bagnaia előtt. A második helyezett spanyol szabálytalan guminyomás gyanújával vizsgálták, de felmentették. Összefoglaló itt olvasható.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: