DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

Hamilton: A frusztráció beszélt belőlem

A szingapúri gumitaktikával kapcsolatos kritikáját simította el a hétszeres F1-es világbajnok. Kiemelte, ő is rábólintott a Mercedes tervére – kapcsolata a csapattal továbbra is a régi.

Téves stratégiai döntésnek bizonyult a Mercedes részéről, hogy Lewis Hamilton közepes helyett lágy abroncson rajtolt a Szingapúri Nagydíjon: a brit számára nem jelentett előnyt a puhább keverék az első etapban, viszont korán cserélnie kellett, ezt követően pedig szenvedett hosszú etapján a kemény gumin, így harmadik rajthelyéhez képest három pozíciót is veszített a leintésig. A Mercedes részéről is beismerték, rossz döntést hoztak, Hamilton pedig kritikusan arról beszélt, ő kifejezetten küzdött a lágy gumi ellen, a csapat viszont ráerőltette akaratát.

„A verseny reggelén ültünk a megbeszélésünkön, sőt igazából már előtte este is említették, hogy szeretnék szétválasztani stratégiailag a két autót, és ami engem illet, kicsit megzavarodtam ettől” – beszélt erről a szingapúri futamot követően Hamilton.



„Szóval keményen harcoltam azért, amennyire csak tudtam, hogy a közepes gumin rajtoljak, de a csapat továbbra is azt javasolta, hogy a lágyon induljak. És aztán amikor levették a gumimelegítőket, mindenki közepeseken volt. Már attól a pillanattól kezdve frusztrált voltam.”

Hamilton a közösségi médiában posztolt

A jelek szerint Hamilton utólag úgy érezte, a fenti szavai túl kritikusak voltak a Mercedesszel szemben, és úgy is lehetne értelmezni őket, hogy már nem az igazi a sűrűn hangoztatott csapategység és összhang. A hétszeres világbajnok a közösségi médiában tett közzé egy bejegyzést arról, hogy a frusztráció beszélt belőle, a stratégiára pedig beleegyezését adta.

„Tudom, hogy sokat beszéltek az utolsó futamról és szingapúri stratégiánkról, amely nem működött. Amikor ez megtörténik, természetes érzés a frusztráció, és könnyen utat engedek annak, hogy ez a frusztráció beszéljen belőlem” – idézi a RaceFans.net Hamiltont.

„Tudtuk, hogy lágy gumin rajtolni merész és kockázatos húzás, de a rajtnál előnyt jelenthet számunkra, és végső soron egyetértettem ezzel az ajánlással. Szintén rosszul kalkuláltunk azzal, mit léphetnek a többiek. Ne érte félre senki, a csapattal minden szuper. Ahogy minden sikeres együttműködésben, vannak mélypontok, hogy legyenek csúcspontok is. Nem félünk a trükkösebb párbeszédektől és a kihívást jelentő pillanatoktól, ez az oka, hogy ennyit értünk el együtt” – fogalmazott Hamilton: kapcsolata a Mercedesszel az együttműködés utolsó hat nagydíjához érkezve is olyan, mint korábban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: