DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 2. szombat
Hírösszefoglaló

Kizárás, Alonso, kivetítő – keddi F1-es hírek

Súlyos büntetést követelnek a szabálysértőknek, Wolff visszavonulásáról, Alonso pedig visszatéréséről beszélt – ezek voltak a keddi F1-es sztorik.

Közeleg a Holland Nagydíj, melynek teljes menetrendje itt olvasható, a hétvégén várható időjárás pedig itt található, így a mai volt talán az utolsó „nyugodt napja” a nyári szünetnek. Persze néhány érdekességről így is beszámolhattunk, például Frederic Vasseur nyilatkozatáról, aki szerint komoly büntetést, akár egy teljes szezonról való kizárást is ki lehetne osztani a költségvetési szabályok megsértéséért.

belgium-start



Ha már költségvetési sapka: a Mercedes részéről James Allison elmondta, hogyan okozott nehézségeket nekik ez a szabályozás, főnöke, Toto Wolff pedig arról beszélt, milyen helyzetben tudná elképzelni, hogy visszavonuljon az F1-ből.

A mezőny doyenje, a 42 évesen is csúcsformában lévő Fernando Alonso elmondta, hogy a legfontosabb célja immár nem a harmadik F1-es bajnoki cím, hanem a Dakar megnyerése, és a spanyol azt is elárulta, hogyan fogalmazódott meg benne a királykategóriás visszatérés gondolata – sőt, Michael Schumacher kapcsán is írhattunk róla: a kétszeres bajnok sosem érezte úgy, hogy a hétszeres gyorsabb lenne nála.

alonso-melbourne-csutortok

Csapaton belüli harcokról is írhattunk ma: Oscar Piastri elmondta, hogy nem elég számára, hogy közel van Lando Norrishoz, hanem le is akarja győzni mclarenes kollégáját, Fred Vasseur pedig nemcsak a költségsapka kapcsán beszélt a Red Bullról, hanem azt is kifejtette, hogy szerinte csak a Bikáknál nincs egyenlő bánásmód a két versenyző között. A Red Bullt illetően Max Verstappen is szóba került, akiről Helmut Marko elárulta, hogy verseny közben a kivetítőn nézi a többieket.

Az F1-en kívüli világból is hoztunk két érdekes sztorit: immár hivatalos, hogy Johann Zarco az LCR Hondánál folytatja karrierjét, a DTM-ben pedig nagyon kellemetlen pillanatokat éltek át a Lamborghini versenyzői.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: