Az F1 európai szezonja május közepén Imolában rajtolt el, azóta nyolc hétvégét teljesített a mezőny, közte hetet az öreg kontinensen, egyet pedig a hagyományos az „európai szezonhoz tartozó” Kanadában. Az alábbi összeállításban áttekintjük, hogy teljesítettek a versenyzők és a csapatok azóta, hogy Miamit a hátuk mögött hagyva megérkeztek Imolába.

Mivel ebből a nyolc futamból négyet is megnyert Piastri kettőjével szemben, Norris annak ellenére jobban áll az ausztrálnál, hogy Kanadában nullázott, a harmadik Verstappen előtt, az igazi érdekeségek azonban a hetedik helytől lefelé következnek: a best of the rest ebben a szakaszban Hülkenberg Alonsót és Albont megelőzve, Liam Lawson pedig a katasztrofális szezonkezdés után a 10. legtöbb pontot szerezte ezeken a hétvégéken.
| 1. | Lando Norris | 160 |
| 2. | Oscar Piastri | 153 |
| 3. | Charles Leclerc | 98 |
| 4. | Max Verstappen | 88 |
| 5. | George Russell | 79 |
| 6. | Lewis Hamilton | 68 |
| 7. | Nico Hülkenberg | 31 |
| 8. | Fernando Alonso | 26 |
| 9. | Alexander Albon | 24 |
| 10. | Liam Lawson | 20 |
A felsoroltak mellett érdemes kiemelni, hogy Andrea Kimi Antonelli mindössze a 12. helyen áll annak ellenére, hogy Kanadában dobogóra állhatott, Isack Hadjar és Gabriel Bortoleto között – és amellett se menjünk el szó nélkül, hogy Yuki Tsunoda egyetlen imolai pontjával előzi csak meg Franco Colapintót.
Ami pedig a csapatokat illeti, bár a Ferrari magasan megelőzi a szinte teljesen egyautóssá váló Mercedest és Red Bullt, a McLaren még hozzájuk képest is majdnem kétszer annyi pontot szerzett Imola óta.
| 1. | McLaren | 313 |
| 2. | Ferrari | 166 |
| 3. | Mercedes | 95 |
| 4. | Red Bull | 89 |
| 5. | Sauber | 45 |
| 6. | Aston Martin | 38 |
| 7. | Racing Bulls | 37 |
| 8. | Williams | 33 |
| 9. | Haas | 15 |
| 10. | Alpine | 13 |
A csapatok mezőnyének igazi ásza a Sauber volt ebben az időszakban, hiszen az ötödik legtöbb pontot szerezték a négy nagycsapat után, míg a szezon korábbi részéhez képest a legnagyobb visszaesést a Williams mutatta.