Isack Alexandre Hadjar 2004. szeptember 28-án Párizsban született egy algériai orvoscsaládba, így a francia mellett algériai állampolgársággal is rendelkezik. Gyerekként szeretett bele a versenyzésbe, gokartos korában édesapja maga látta el a szerelői feladatokat. 2012 és 2018 között tartó gokartos karrierje során nem ért el kiemelkedő sikereket, ennek ellenére 2019-től már formulaautókkal versenyzett.
Első futamgyőzelmét a francia F4-es sorozatban aratta, ahol a hetedik helyet szerezte meg újoncként, majd egy évvel később harmadikként zárta a szezont későbbi Red Bull-os akadémistatársa, Ayumu Iwasa, valamint Ren Sato mögött.
Kétszezonnyi F4-es szereplés után jöhetett egy magasabb kategória, méghozzá a Formula Regional, ahol ötödikként zárta az európai sorozatot, ellenfelei közt voltak többek között Zane Maloney és Paul Aron, azaz későbbi F2-es riválisai – s emellett futott egy fél szezont az ázsiai F3-as sorozatban is, ahol az élmezőnyben tartozott sokkal rutinosabb riválisok ellenében is.
Erőit a következő évben is Európa és Ázsia között osztotta meg – ekkor még mindig nem volt 18 éves! Az ázsiai Formula Regionalt Arthur Leclerc és Pepe Marti mögött harmadikként zárta, míg az FIA F3-as bajnokságában szoros csatában lett negyedik egy remek szezonkezdés után Victor Martins, Zane Maloney és Oliver Bearman mögött.
Hadjar 2023-ban már az F2-ben szerepelt a Hitech színeiben, de az első szezon nem alakult túl fényesen a számára. Egyetlen dobogót szerzett a csapattársa győzelmével záruló kaotikus spielbergi sprinten, azt is csak egy kizárásnak köszönhetően, s végül mindössze 14. lett a bajnokságban.
Ennek ellenére egy komoly mérföldkövet elért ebben a szezonban, hiszen két szabadedzésen is F1-es autóba ülhetett: Mexikóvárosban az AlphaTaurit vezethette az FP1-en, míg a szezonzárón a Red Bull ülését kapta meg – köszönhetően annak, hogy 2021-ben megkapta a lehetőséget, hogy csatlakozzon az energiaitalosok juniorprogramjához.
Az igazi áttörést 2024 hozta meg Hadjar számára, hiszen formulaautós karrierje legjobb bajnoki helyezését érte el azzal, hogy a második helyen zárta az F2-es bajnokságot – sokáig abszolút esélyesnek tűnt, ám nyáron és ősszel volt egy gyengébb szériája, majd hiába erősítette meg harcállásait, a szezonzáró rajtjánál történt lefulladás megpecsételte a sorsát.
Ezt követően, körhátrányban a címre minden reális esélyét elveszítve is folyamatosan nyomta a gázt, hogy legalább körön belülre kerüljön a későbbi győztes Bortoletóhoz képest. Ez a kérlelhetetlen elszántság és szenvedély egész karrierje során is jellemezte, s kitartása végül F1-es ülést ért számára: 2024. december 20-án bejelentették, hogy ő pótolja a Racing Bulls csapatánál az előléptetett Liam Lawsont.