DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 14. szombat
Formula+

Kicsoda Franco Colapinto, a Williams új F1-es pilótája?

A hétvégi Olasz Nagydíjon Logan Sargeant helyén debütál a 21 éves argentin – de ki is ő valójában, milyen eredményeket ért el az F1 felé vezető úton?

Az aligha érhetett bárkit váratlanul, hogy kedd este a Williams bejelentette, hogy a szezon hátralévő kilenc versenyére meneszti Logan Sargeantot. Az már inkább meglepő lehet, hogy nem a korábban pletykált és a Red Bull, valamint a Mercedes által is ajánlott Liam Lawsont vagy Mick Schumachert, hanem saját akadémistájukat, az F2-ben szereplő Franco Colapintót ültetik be a helyére a hétvégi monzai Olasz Nagydíjtól kezdődően.

f1-colapinto-williams-3



Mint a legtöbb versenyző, Colapinto is gokarttal kezdte a karrierjét, méghozzá kilenc évesen. 2016-ban megnyerte az argentin bajnokságot, majd ezt az eredményt megismételte 2018-ban is – amellett, hogy utóbbi esztendőben az ifjúsági nyári olimpián, amelynek programjában bemutató eseményként szerepelt a gokart, Maria Garcia Puig oldalán diadalmaskodni tudott.

A 2018-es év végén megejtette formulaautós debütálását is a spanyol F4-es szériában, ahol 2019-ben teljes idényt futott – amelynek a végén ráadásul bajnoki címet ünnepelhetett. Emellett a Formula Renault Eurocup néhány fordulóján is feltűnt az ifjú argentin, 2020-ban viszont már a mezőny állandó tagja volt, s a bajnokság harmadik helyén zárt.

2021-ben a Formula Regional mellett belekóstolt több sorozat révén a sportautózásba is: mind közül kiemelkedik a Le Mans-i 24 óráson való részvétele, ahol Nyck de Vriesszel (aki ironikus módon 2022-ben szintén Monzában, szintén a Williamsszel debütált az F1-ben) és Roman Rusinovval indult együtt, s az LMP2-es kategória hetedik helyén futottak be.

f1-colapinto-williams

2022-ben aztán újra rálépett az F1 felé vezető legegyértelműbb ösvényre, hiszen a Formula-3-ban szerepelt a Van Amersfoort Racinggel, s újoncként két győzelmet aratva – az egyiket a második hétvégéjén, miután rögtön az évadnyitón pedig pole-t szerzett! – kilencedik lett. Egy évvel később szintén kétszer nyert, immár az MP Motorsport színeiben, aminek bajnoki bronzérem lett az eredménye.

Közben pedig felfigyelt rá a Williams is: 2023 januárjában jelentették be, hogy a versenyzői akadémiájuk tagja lett, így a tavalyi F3-as szezont már az ő támogatásukkal versenyezte végig. Ahogy a Formula-2-be is velük lépett fel, ahol jelenleg egy győzelemmel az összetett pontverseny hatodik helyét foglalja el.

 

Nincs túl sok tapasztalata F1-es autóval

A Williams akadémistájaként az első Formula-1-es métereit a 2023-as szezonzáró utáni fiatal pilóták tesztjén tehette meg Abu Dhabiban. Versenyhétvégén pedig eddig egyetlen szabadedzést teljesített: a Brit Nagydíjon, Silverstone-ban kapott lehetőséget egy órán át néhány héttel ezelőtt.

f1-colapinto-williams-2

Colapinto a Williams F1-es történetének 49. versenyzője lesz, és közülük a második argentin Carlos Reutemann után – összességében pedig 23 év után lesz ismét pilótája a dél-amerikai országnak, amelynek zászlaját legutóbb Gaston Mazzacanne képviselte a 2001-es imolai futamon.

A 21 éves pilóta egyébként „kereken” a 777. versenyző lesz, aki rajthoz áll egy Formula-1-es nagydíjon. A Williams közleményéből az is kiderült, hogy a 43-as rajtszámot láthatjuk majd az autóján Monzában.

Az viszont biztos, hogy a kalandja a grove-i alakulattal egyelőre csak erre a kilenc futamra fog szólni, hiszen az már eldőlt, hogy jövőre Carlos Sainz érkezik Alexander Albon mellé – igaz, az említett De Vries előtt is megnyíltak az ajtók más csapatok felé a monzai beugrása után…

Colapinto idén amúgy már a második beugró, hiszen a Szaúd-arábiai Nagydíjon Oliver Bearman helyettesítette egyetlen futam erejéig a vakbélműtét miatt kidőlő Sainzot.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: