DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek
F2/F3

Kimaxolta az F2-es hétvégét a 17 éves pilóta

A főfutamról is győzelemmel távozott a Ferrari-akadémista Oliver Bearman, aki így a mezőny legfiatalabbjaként mindent megnyert a bakui hétvégén, amit meg lehetett.

Eddig nem okozott csalódást a Formula-2 bakui versenyhétvégéje, mind az időmérőn, mind a sprintfutamon volt izgalom bőven. Végül mindkét megmérettetés végén a mezőny legfiatalabb pilótája, a 17 éves Oliver Bearman örülhetett, aki így nem csupán karrierje első F2-es győzelmét szerezte szombaton, de a főfutamot is az élről kezdhette. Mögötte Enzo Fittipaldi és a bajnoki esélyes Theo Pourchaire sorakozott fel, a pontállást vezető Ayumu Iwasa csak a 17. helyről rajtolhatott.

Bearman nagyon jól kapta el a rajtot, simán megtartotta a vezetést, a pilóták pedig a tegnapiakból tanulva óvatosan bántak egymással a helyezkedések közben. Tegnap az utolsó körben kieső Victor Martins is szépen jött el, az első kör végére már három pozíciót javítva az ötödik helyen haladt. Pourchaire jó tempót diktált, át is lépte Fittipaldit, majd az élen haladó brittel szállt csatába, oda-vissza előzgették egymást az első kanyarban. A Prema újonca aztán rákapcsolt, folyamatosan futotta a leggyorsabb köröket, így el is tudott kissé húzni a franciától.



 A kerékcserék sorát viszonylag korán, a hetedik körben kezdték meg páran, sorukat Frederik Vesti vezette. Az élről Bearman és Pourchaire is követték a példájukat, majd visszatértek a teoretikus első két helyre. A tizedik körben virtuális biztonsági autós fázis következett, miután Brad Benavides eltalálta a falat az egyik bukótérben, miközben megpróbálta megforgatni autóját, hogy visszatérjen a pályára. Pourchaire ezután rendesen rákapcsolt, vészesen közeledett a fiatal britre előtte, de sosem tudott előzési távolsága kerülni, hiszen a Prema versenyzője mindig válaszul javított addigi leggyorsabb körén.

A tegnapi izgalmak után szokatlanul eseménytelenül köröztek a pilóták, mindenki próbálta óvni a gumikat a végjátékra. Hat körrel a vége előtt az ART franciájának már hátrafele kellett figyelnie, Fittipaldi ugyanis megérkezett rá és egy vakmerő manőverrel fel is jött az előttük elhúzó Bearman mögé. A futam vége felé közeledve Iwasa is kiment friss abroncsokért utolsóként, így a Prema versenyzője már ténylegesen is az első helyen állt Fittipaldival és Pourchaire-rel a háta mögött. A végéig már nem változott semmi, Bearman behúzta a főfutamot is, így mindössze 17 évesen teljesített tökéletes F2-es hétvégét, behúzva a szabadedzést, az időmérőt, a sprintfutamot és a főfutamot is. Fittipaldi és Pourchaire be kellett, hogy érjék a dobogó alsóbb fokaival, a francia azonban így is örülhetett, hiszen ezzel az eredménnyel átvette a vezetést a bajnoki összetettben Iwasától.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: