A 2023-as Szaúd-arábiai Nagydíj első izgalmait a Formula-2 mezőnye hozta el a dzsiddai aszfaltcsíkra. Az időmérő első tíz helyezettjének megfordítását, az előző versenyen és itt kiosztott büntetések alkalmazását követően kialakult a rajtrács: az első sorból Jak Crawford és Ralph Boschung, mögöttük pedig Kush Maini és Ayumu Iwasa várhatta a piros lámpák kialvását.
A rajtot komolyabb baleset nélkül megúszta a juniorkategória mezőnye, Iwasa a negyedik helyről a másodikra jött előre megelőzve mindkét Campost, sőt, a második kör elején Crawfordot is maga mögé utasította. A japán még éppen jókor előzött, ugyanis Zane Maloney hibájának köszönhetően a biztonsági autó is a pályára került.
Az újraindítást követően Boschung visszaszerezte a második helyet, Crawford és Maini pedig visszacsúsztak a negyedik, illetve nyolcadik helyekre. A vasárnapi futamot elölről megkezdő trió, Oliver Bearman, Victor Martins és Theo Pourchaire már az ötödik, hatodik, illetve hetedik helyen csatáztak a pozíciókért.

Pontosabban csatáztak volna, azonban Bearman és Pourchaire összeakadtak az első kanyarban utóbbi túl bátor próbálkozásának köszönhetően, ezzel előidézve a második biztonsági autós fázist. Az Alfa Romeo tartalékpilótája azonnal bocsánatot kért versenytársától hibája miatt, amely mindkét pilóta kiesését okozta.
A második újraindítást követően a sprintet pole-ból kezdő Crawford folytatta a visszaesést, egy kör alatt további két helyet veszített. Eközben az első négy pilóta – Iwasa, Boschung, Daruvala és Martins – elszakadt a mezőny többi tagjától, Daruvala és Boschung körökön keresztül cserélgették a második és harmadik pozíciót, mielőtt utóbbit az időmérő domináns győztese is megelőzte.

A vezető trió folytatta a harcot a dobogós helyekért, egymást lassítva létrehoztak egy vonatot a mezőny első feléből. Daruvala többször is megpróbálta megelőzni Iwasát, azonban a sokadik próbálkozás miatt annyira lecsúszott az ívről, hogy Martins el tudott mellette menni.
Az F3 tavalyi bajnoka ugyan próbált nyomást gyakorolni a japán pilótára, azonban már nem történt változás. Iwasa nyert Martins, Daruvala és a Campos duója előtt. A mezőny programja holnap folytatódik a főfutammal a száguldó cirkusz versenyét megelőzően.

|
|
Versenyző |
Csapat |
Hátrány |
|
1 |
Ayumu Iwasa |
DAMS |
|
|
2 |
Victor Martins |
ART Grand Prix |
0.7 |
|
3 |
Jehan Daruvala |
MP Motorsport |
1.1 |
|
4 |
Ralph Boschung |
Campos Racing |
1.9 |
|
5 |
Kush Maini |
Campos Racing |
2.5 |
|
6 |
Frederik Vesti |
Prema Powerteam |
2.9 |
|
7 |
Jack Doohan |
Invicta Virtuosi Racing |
3.3 |
|
8 |
Dennis Hauger |
MP Motorsport |
4.5 |
|
9 |
Jak Crawford |
Hitech Pulse-Eight |
4.5 |
|
10 |
Roy Nissany |
PHM Racing by Charouz |
6.4 |
|
11 |
Arthur Leclerc |
DAMS |
6.8 |
|
12 |
Isack Hadjar |
Hitech Pulse-Eight |
7.6 |
|
13 |
Enzo Fittipaldi |
Rodin Carlin |
8.3 |
|
14 |
Juan Manuel Correa |
Van Amersfoort Racing |
13.1 |
|
15 |
Clement Novalak |
Trident |
13.7 |
|
16 |
Richard Verschoor |
Van Amersfoort Racing |
13.7 |
|
17 |
Roman Staněk |
Trident |
14.2 |
|
18 |
Brad Benavides |
PHM Racing by Charouz |
20.5 |
|
19 |
Amaury Cordeel |
Invicta Virtuosi Racing |
35.4 |
|
20 |
Theo Pourchaire |
ART Grand Prix |
kiesett |
|
21 |
Oliver Bearman |
Prema Powerteam |
kiesett |
|
22 |
Zane Maloney |
Rodin Carlin |
kiesett |