DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F2/F3

Correa: A sajtó manipulálta a szavaimat

Továbbra sincs vége a Juan Manuel Correa nyilatkozatát követő viharnak, a súlyos sérüléseiből még csak lábadozó amerikai pilóta szerint ugyanis nem azt és nem úgy mondta, ahogy az megjelent.

A hét közepén járta körbe a médiát Juan Manuel Correa vádaskodással teli nyilatkozata, miszerint mindenki csak Anthoine Hubert halálával foglalkozott, őt pedig magára hagyták a kórházban, olyan állapotban, amikor pedig az orvosoknak nagy szükségük lett volna néhány fontos információra az ütközéssel kapcsolatban és emiatt majdnem ő is belehalt a balesetbe.

A megjelent állításokra rövid időn belül megérkezett a cáfolat is, a spái pályaorvos ugyanis egyértelműen tagadta, hogy ezek az információk valósak lennének. Ő ugyanis folyamatosan kapcsolatban állt a pilótát ápoló klinikával és személyesen is járt ott. Correa úgy érezte, rendbe kell tennie a sajtóban keringő félinformációkat és az Instagramon saját maga igyekezett tisztázni a helyzetet.

„Szeretném egyértelműsíteni azon szavaimat, amelyek nemrég az essentialsports.com weboldalon megjelentek rólam, hogy mit is éltem át 2019 augusztus 31-én, Spában, Belgiumban. Az a helyzet, hogy a megjelent állítások nagyobb részét kiemelték szövegkörnyezetéből, vagy egyszerűen pontatlanok” – mutatott rá Juan Manuel Correa.

Öt hónappal a történések után újra vihart kavart a fatális baleset


„Bár biztos vagyok abban, hogy a cikket közlő újságíró jóhiszeműen járt el, rendkívül fontos, hogy tisztába rakjam a rólam megjelenteket. Kétségtelen, hogy tisztelem a sportágunkról tudósító újságírók munkáját, de a közreadott mondatok nem úgy hangzottak el eredetileg.”

„Nem szeretném megismételni a hamisan beállított dolgokat, inkább közvetlenül osztom meg gondolataimat. Először is, egyáltalán nem állítottam olyat, hogy a balesetemmel kapcsolatban közömbösséget és tudatlanságot tapasztaltam volna. A vizsgálat még mindig tart, én magam is a végleges jelentésre várok az FIA-tól.”

„Korai lenne bármiről is ítélkeznem előre, először a teljes jelentést szeretném látni, amiről utána kérdezhetem az illetékeseket, ezután lehet majd véleményem. Azt mondjuk el kell ismernem, hogy eléggé meg vagyok lepve, hogy ilyen sok időt vesz igénybe ennek a jelentésnek az elkészítése, remélem, most már hamarosan elkészül. Én magam is akkor fogom igazán megérteni, mi is történt 2019 augusztus 31-én, Spában.”

„Másodszor, senkit semmivel nem vádoltam meg. Egyszerűen felhívtam a figyelmet az eseményeket követő furcsa tényekre, a családomat és saját magamat érintő vesszőfutásra, tapasztalatainkra. Amikor pedig a Formula-2-re cirkuszként hivatkoztam, azt se derogálónak, se tiszteletlenségnek nem szántam. Hogy elkerüljem a közeljövőben a hasonló félreértéseket, a további nyilatkozatoktól tartózkodni fogok egészen addig, amíg az FIA végső jelentése napvilágot nem lát a balesetről” – fogalmazott Correa.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: