DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F2/F3

Mick Schumachertől több kell az F1-be kerüléshez

A hétszeres világbajnok fia futamot nyert a Formula-2-ben idén, de ezt leszámítva nem igazán tündökölt. Tudja, mik voltak a fő bajok és igyekszik is javítani, de úgy véli, már idén sem volt gyenge.

Az európai Formula-3-as bajnoki címmel a zsebében érkezett az F1 előszobájába Mick Schumacher, aki a Prema istállónál mutathatta meg tudását. Újoncként nem igazán sikerült kitűnnie a mezőnyből, igaz, a Hungaroringen fontos mérföldkőként sikerült futamot nyernie a sorozatban. Ezt leszámítva azonban semmi érdemlegeset nem tudott felmutatni.

Az összetettben sem került a legjobb tízbe, ötvenhárom egységgel mindössze tizenkettedikként végzett. Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy az autója is többször elromlott, illetve több ízben keveredett vétlenül is különböző balesetekbe, ami aztán az egész hétvégéjét meghatározta.

Mick Schumacher egyelőre nem volt meggyőző az F2-ben


„Úgy gondolom, ha csak a nyers teljesítményemet nézem, egészen pozitív év áll mögöttem. A megbízhatóságot tekintve viszont elég sok a negatívum. Több olyan verseny is akadt, ahol biztosnak látszó, jó helyezéseket veszítettem el úgy, hogy erős hétvégénk volt addig és az elvárt szinten teljesítettem” – idézi Mick Schumachert a Motorsport.com szakoldal.

„Sajnos egy F2-es hétvégén nagyon sok függ az első futamtól, ugyanis az dönti el, hogy másnap a második versenyen honnan is indul az ember. Amikor problémám akadt, azok többsége az első futamon történt, onnantól pedig sutba dobhattuk az egész, jónak ígérkező hétvégét.”

„Ezért nagy kár, mert úgy vélem, sokkal több erős hétvégém lehetett volna, emiatt pedig jóval több pontom is lehetne a tabellán és sokkal előrébb végezhettem volna” – utalt a balszerencsés futamokra Mick Schumacher. Jövőre ismét harcba indulhat az F2-ben és tudja, ennél többet kell letennie az asztalra, hogy komolyabb Formula-1-es csapatnál szóba kerüljön a neve.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: