DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F2/F3

Schumacher fellépett volna a Formula-1-be

Mick Schumacher egész évben arról beszélt, hogy akkor jár a legjobban, ha jövőre is az F2-ben marad. Most mégis elárulta, hogy ha egy igazán jó lehetőség adódott volna, belevágott volna az F1-be.

Tavaly kiváló második félévének köszönhetően hozta be tetemes hátrányát Michael Schumacher fia a Formula-3-as bajnokságban és kaparintotta meg végül a bajnoki címet. Ennek köszönhetően idén már a száguldó cirkusz előszobájában bizonyíthatott, szintén a Prema istálló színeiben, de csak időnként sikerült villantania.

Egyetlen futamot azért megnyert, éppen a Hungaroringen, ezen kívül még egyszer állhatott dobogóra újonc évében, nem váltotta meg a világot. Tavasszal azonban az Alfa Romeo és a Ferrari F1-es versenygépét is tesztelhette. Jövőre sem lesz könnyű dolga, az F2-ben ugyanis új csapattársat kap, Robert Svarcman személyében.

Schumachernek jövőre többet kell nyújtania az F2-ben


Bár 2019-ben végig azt mondta, hogy nem akarja elkapkodni az F1-be való bekerülést, fejlődni szeretne, azért elárulta, hogy el lehetett volna csábítani ettől a szándékától. „Ha esélyem nyílt volna, bizonyára éltem is volna vele. De ilyen lehetőségem nem adódott, hogy feljebb lépjek, így maradtam eredeti terveimnél” – idézi Mick Schumachert a GPToday.net szakportál.

„A következő legjobb választás az F2-ben maradás volt, ez a leginkább logikus és megbízható döntés. 2020-ban eltérő abroncsokkal fogunk versenyezni, ami még jól is jöhet nekem, mert a Formula-1 is nagyot változik 2021-re. Ha egy év múlva sikerül bekerülnöm, az némi előnyt hozhat majd számomra, a juniorkategóriában pedig addig is igyekszem még több tapasztalatot gyűjteni” – fogalmazott Schumacher.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: