Kicsit minden versenyző szomorú Silverstone előtt: ez volt az általános vélekedés az F1-es Brit Nagydíj sajtónapján a pilóták között annak kapcsán, hogy szerintük az idei motorszabályok épp ennek a legendás helyszínnek a különlegességét ölhetik ki leginkább.
Az elmúlt versenyhétvégék kevésbé kerültek elő a 2026-os szabályokkal kapcsolatos kritikák, de az előzetes szimulációk alapján Silverstone-ban újra problémát okozhat a nagyjából 55-45 százalékos arányú elosztás a belső égésű motor és az elektromos komponens között.
A legendás brit helyszín ugyanis bővelkedik a gyors kanyarokban, amelyek akár egymást is követhetik, mint a Maggots-Becketts-Chapel kombináció, található néhány hosszabb egyenes is a nyomvonalban, kemény féktáv viszont alig. Ami az idei előírások miatt azt jelenti, hogy kevés helyen tudják természetesen módon tölteni az akkumulátort, így újra gyakori jelenség lesz a gyorskörön a lift-and-coast (amikor a pilóták már a féktáv előtt beleemelnek a gázba) és a superclipping (amikor a motor kvázi generátorként kezdi el tölteni az akkumulátort, ezzel az autó lassulását okozva).

Az FIA igyekszik kisebbíteni a kár mértékét: a visszatöltési limitet levitték 6,5 MJ-ra körönként az időmérőre, illetve 8 MJ-ra a sprintre és a futamra. Ennek ellenére általános vélekedés, hogy az idei szabályrendszer a legrosszabb arcát fogja mutatni a hétvégén.
Lewis Hamilton szerint energialeadás szempontjából példátlan lesz Silverstone, hiszen az MGU-K a kör nagy részében ki lesz kapcsolva, mivel folyamatosan lemerül az akkumulátor. A másik rangidős világbajnok, Fernando Alonso pedig ismét úgy fogalmazott, hogy egyes ikonikus kanyarok most szimpla töltőállomásként fognak funkcionálni:
„Úgy gondolom, az idei év nagyon más lesz, és egyáltalán nem lesz élvezetes vezetni. A szimulátoros körök alapján nagyon szomorúak lesznek ezek az autók a pilótáknak, valamint a nézőknek egyaránt” – fogalmazott Alonso. Max Verstappen amúgy már Spielbergben elhintette, hogy felnevetett, amikor a szimulátorban ment az idei autóval a brit helyszínen.
De nem csak a nagy öregek szomorkodnak: „Remélhetőleg jobb, mint a szimulátorban” – mondta például Franco Colapinto. „Alapvetően ezen a pályán mindig élvezet vezetni, és a határokat feszegeted egy F1-es autóval. Már a szezonkezdet előtt tudtuk, hogy Silverstone, Ausztrália, Suzuka lesznek azok a pályák, amelyek nehezek lesznek az energia szempontjából, és gyorsan lemerülhetünk a hosszú egyenesekkel és hogy szinte nincs is kemény féktáv.”
Oliver Bearman arról beszélt, hogy az idei szabályok épp a legélvezetesebb és legnagyobb versenyzői kihívást jelentő pályákat herélték ki: „Az előző időszakok legkarakteresebb pályái, a gyors, lendületes kanyarokkal tűzdelt helyszínek most egyszerűen nem adnak élményt vezetés közben, és ez kicsit fáj.”

„És az egész idény egyik legnagyobb bátorságot igénylő szakasza, a Maggots és a Becketts idén csak egyetlen kanyar lesz a sok közül, és az előtte lévő részeken annyira lassan mész, mert már nincs energiád, hogy igazából már nem is számít kanyarnak.”
A Williamst erősítő Alexander Albon ennél is tovább ment: „Már nincsenek is többé igazából gyors kanyarok a Formula-1-ben. Annyira lassan érkezel meg hozzájuk, hogy maga a kanyarsebesség is alacsony. Tehát Silverstone-t is tempós pályának gondolnád, de ha megnézed most a kanyarsebességeket, valójában közepesen gyors pálya.”
A thai arra a kérdésre, hogy mindez unalmassá teszi a hétvégét, így reflektált: „Unalmassá nem, csak arról van szó, hogy Silverstone mindig különleges volt, most pedig már kevésbé az, amikor nincs meg az a tempó, amit érzel ezekben a tempós kanyarokban.”
A kvalifikációk korábbi talán legnagyobb királya, Charles Leclerc is hasonlóan vélekedett: „Szerintem a versenyzők többsége kicsit szomorú lesz a versenyt láva, kipróbálva már szimulátorban is a pályát.”
„Ezek voltak azok a helyszínek, ahol valójában a legbátrabbak jelentették a különbséget az időmérőn, mert elég nagy motorerővel mentél be a gyors kanyarokban, és az autó határaival kellett játszanod nagy sebességnél. Most viszont ezek a gyors kanyarok inkább közepes tempójúak, mert annyi a superclipping előtte, szóval nem tudom, mire számítsak. Ötletem sincs, de biztos vagyok benne, hogy kevésbé lesz különleges, mint volt.”