A többséghez képest kevésbé kritikus hangnemet ütött meg a 2026-os F1-es autókkal kapcsolatban Pierre Gasly: bár ő is hangsúlyozta, hogy változtatni kell ezt-azt, ugyanakkor szerinte túl sok a negatív megjegyzés a szabályok körül, és még mindig igenis van szerepe a pilóták képességeinek.
Már a tesztek során, majd az első három nagydíjon is több versenyző emelte fel a hangját az idei versenygépek kapcsán: Max Verstappen „szteroidos Formula-E-nek” nevezte az új autókat, amelyek vezetését egyáltalán nem élvezi, míg Lando Norris „mesterségesnek” és „viccnek” titulálta az általa jojózásnak minősített oda-vissza előzgetéseket, amelyeket az akkumulátorok töltöttségi szintjei közötti eltérések váltanak ki.
A csapatok, a motorgyártók képviselői, valamint az F1 és az FIA vezetői a héten tanácskoznak is az esetleges módosítások kapcsán, Alexander Wurz, a pilóták érdekvédelmi szervezetének, a GPDA-nek az elnöke pedig azt is elárulta a napokban, hogy a versenyzők elhíresült WhatsApp-csoportja is valósággal „felrobbant” az ötletek okán.

Gasly ugyanakkor azok közé tartozik, aki igyekszik hűteni a kedélyeket: „Hogy őszinte legyek, szerintem kicsit túl sok a negativitás a szabályok körül, és ezt nem szeretem” – idézi az Alpine franciáját a Motorsport.com szaklap.
„Tényleg úgy gondolom, hogy még mindig túl sok érdemet veszünk el a versenyzőktől. Amikor a suzukai első szektorban vezetsz és van egy bizonyos szintű tapadásod, akkor mindezek nem számítanak: az akkumulátor meg minden ilyesmitől függetlenül így is az adott tapadás határán kell menned” – vélekedett Gasly, rögtön hozzátéve:
„Határozottan egyetértek azzal, amit a többiek éreznek az akkumulátor menedzselése és hasonlók kapcsán. Szerintem mind egyetértünk, mind ugyanazt látjuk, mindannyian ugyanazt a nyelvet beszéljük, és mind azt akarjuk, hogy a sport a lehető legjobb legyen.”
„Biztos vagyok benne, hogy azt fogjuk tenni, ami a legjobb. Egy kicsit át kell tekinteni mindent. A szünetben biztosan mindenki igyekszik a legjobbat kihozni ebből, hogy az F1 jobb formába kerülhessen.”