DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Verstappen nyerte az F1-es Spanyol Nagydíjat Norris előtt

Az eltolt stratégiával sem volt esélye a McLaren britjének Barcelonában, a Red Bull világbajnoka hetedik győzelmét aratta 2024-ben. Hamilton idén először a dobogón.

Max Verstappen nyerte az F1-es Spanyol Nagydíjat: a második helyről rajtoló címvédő a harmadik kör elején előzte meg a startnál a negyedik kockából kilőve ideiglenesen az élre álló George Russellt, s onnan vissza sem nézett a holland, akit idén már hetedszer intett le elsőként a kockás zászló. A legfőbb üldözőnek Lando Norris bizonyult, aki eltolt stratégiával próbálkozott Verstappen ellen, emiatt időnként gyorsabb is volt nála, valódi veszélyt azonban nem jelentett a világbajnok diadalára.

A dobogóra idén először Lewis Hamilton állhatott még fel, miután a hajrában frissebb lágy gumikon visszaelőzte csapattársát, Russellt. A Mercedesek így is megelőzték a Ferrarikat, akik az ötödik-hatodik helyeken futottak be: Charles Leclerc szintén eltérő taktikán nyomta le az utolsó etapban Carlos Sainzt. A négy nagycsapat többi versenyzője közül Oscar Piastri hetedik, Sergio Perez nyolcadik lett, míg az Alpine a 9. és 10. helyekkel kettős pontszerzésnek örülhetett.

 

Így alakult a futam

Részben felhős, részben napos időben startolt el a 2024-es Formula-1-es idény tizedik futama, a Spanyol Nagydíj. A pole-ból karrierje során másodszor Lando Norris vághatott neki a 66 körös távnak, mellőle pedig Max Verstappen: ők ketten keményen össze is csaptak az 1-es kanyarig tartó szakaszon, a mclarenes kicsit a fűre is szorította a hollandot – mindezt pedig a dupla szélárnyékot fogó George Russell használta ki, aki a külső íven mindkettejüket megelőzve átvette a vezetést!

Russell azonban nem sokáig örülhetett az első helynek, a Norrist az első kanyarban maga mögé utasító Verstappen ugyanis tapadt rá, a harmadik kör elején a célegyenes végén pedig meg is előzte a Mercedest, így immár a címvédő vezetett. Norris mögött Lewis Hamilton jött a negyedik helyen, őket pedig a két Ferrari követte, akik össze is értek: Carlos Sainz előzte keményen Charles Leclerc-t, akkor történt a finom koccanás. Pierre Gasly, Oscar Piastri, Esteban Ocon, Nico Hülkenberg volt a további sorrend, Sergio Perez maradt a 11. helyen.

f1-verstappen-futam-barcelona-redbull



Verstappen lassan, de fokozatosan lógott el három-négy másodpercre Russelltől, az üldözők viszont nagyjából együtt maradtak. A 16. körben aztán megkezdődtek a kerékcserék az élbolyban: Russell és Sainz egyszerre érkezett lágyról közepesre váltani, a brit lassabb szervizelése miatt kis híján ütköztek is. Az egy körrel később érkező Hamiltont mindketten átlépték – igaz, Hamilton aztán kemény manőverrel visszaelőzte Sainzt.

Még egy körrel később Verstappen is kiállt a maga cseréjére az élről, Norrist és Leclerc-t azonban tovább a pályán tartotta a McLaren és a Ferrari. Norris végül hat körrel később látogatta meg a bokszát, mint Verstappen, emiatt még Russell-lel, Hamiltonnal és Sainczal szemben is pozíciót veszített. Leclerc egy körrel későbbi kerékcseréje után aztán be is állt ez a sorrend az élen, a monacói pedig a két Alpine között tért vissza a pályára – igaz, hamar vissza is előzte Gaslyt.

Norris a frissebb közepes abroncsokon hamar utolérte és átlépte Sainzt, a Mercedesekkel azonban már nehezebben boldogult: különösen Russell-lel keveredett kanyarokon át tartó csatába, mire áthámozta magát a honfitársán. Mire összejött a manőver a mclarenesnek, Verstappen előnye már kilenc másodperc fölé nőtt az élen – igaz, ezen gyorsan faragott a brit.

f1-norris-mclaren-futam-barcelona

Közben megindult már a kerékcserék második köre: ismét Russell és Sainz kezdett, ők kemény abroncsokra váltottak. Néhány körrel később Hamilton azonban már egy második szett lágyra szavazott, ahogy a 45. kör végén az élről bokszoló Verstappen is. Ezúttal Norrisszal sem vártak sokkal tovább, két körrel később ő is megejtette a cserét, és bár lassúra sikerült, így is visszajött a Mercedesek elé a második helyre, nyolc másodperccel Verstappen mögé.

Norris eleinte nagy ütemben közeledett a világbajnokra, aztán azonban öt és fél másodperc körül megakadt a felzárkózás. Mögöttük viszont voltak helycserék: a frissebb lágy gumikon Hamilton Russellt előzte a harmadik helyért, míg a Ferrarinál Sainz el is engedte az ugyanilyen taktikai különbséggel érkező Leclerc-t az ötödik pozícióért.

Norris a végén ugyan még közelített Verstappenre, fenyegetni azonban nem tudta: a Red Bull-os idei hetedik győzelmét aratta, ezzel a vb-előnyét is növelte. Hamilton először állhatott fel a dobogóra 2024-ben, a Mercedes ráadásul mindkét autójával megelőzte a Ferrarikat. Piastri hetedik helyen hozta be a másik McLarent, Perez a nyolcadikon a másik Red Bullt, a nap (és a hétvége) meglepetését pedig az Alpine-ok szállították, hiszen Gasly 9. és Ocon 10. helyével kettős pontszerzésnek örülhettek. Az Aston Martinok viszont a 12. és 14. helyekkel nulláztak.

A futam végeredménye:

1. Max Verstappen Red Bull/Honda RBPT  
2. Lando Norris McLaren/Mercedes 2.219
3. Lewis Hamilton Mercedes 17.790
4. George Russell Mercedes 22.320
5. Charles Leclerc Ferrari 22.709
6. Carlos Sainz Ferrari 31.028
7. Oscar Piastri McLaren/Mercedes 33.760
8. Sergio Pérez Red Bull/Honda RBPT 59.524
9. Pierre Gasly Alpine/Renault 1'02.025
10. Esteban Ocon Alpine/Renault 1'11.889
11. Nico Hülkenberg Haas/Ferrari 1'19.215
12. Fernando Alonso Aston Martin/Mercedes 1 kör
13. Zhou Guanyu Sauber/Ferrari 1 kör
14. Lance Stroll Aston Martin/Mercedes 1 kör
15. Daniel Ricciardo RB/Honda RBPT 1 kör
16. Valtteri Bottas Sauber/Ferrari 1 kör
17. Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1 kör
18. Alexander Albon Williams/Mercedes 1 kör
19. Yuki Tsunoda RB/Honda RBPT 1 kör
20. Logan Sargeant Williams/Mercedes 2 kör
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: