DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

„Nem az oldaldoboz pecsételte meg a sorsunkat”

James Allison, a Mercedes F1-es technikai igazgatója szerint nem a leglátványosabb elem volt a hibás – sőt, eleve a koncepció is mást jelent egy mérnöknek.

A 2022-es szabályváltozások az azt megelőző nyolc idényt kisebb-nagyobb mértékben, de végig uraló Mercedest letaszították a Formula-1 trónjáról: az Ezüst Nyilak egyértelműen, bevallottan félresiklottak a koncepcióval. Ennek ellenére a biztató 2022 végi eredmények ellenére sem változtattak radikálisan 2023-ra, ám amikor az új idényt is gyengén kezdték, irányváltás mellett döntött az istálló.

A W13-as és a kezdeti W14-es legszembetűnőbb eleme kétségkívül a zéró oldaldobozos megoldás volt, amelytől a nagy monacói ráncfelvarrás során meg is szabadultak. James Allison, aki tavaly a szezon közben került vissza a technikai igazgatói pozícióba, viszont állítja, hogy nem az oldaldoboz kialakításán múlt a sikertelenségük:

f1-mercedes-zeropod-1



„Nem egészen úgy látom a világot, mint ti, akik az oldaldobozt szemlélve eldöntik, hogy az a koncepció. Elindultunk egy ösvényen az autónkkal, ami azt mondanám, hogy az orrkúp elejétől a hátsó szárny végéig jelenti az autót, amely nem bizonyult versenyképesnek. A vizuálisan leginkább észrevehető eleme ennek az oldaldobozok voltak, de semmi esetre sem ez volt a döntő tényező.”

„Az autó az elejétől a hátuljáig nem volt megfelelő, és ezt kellett megtanulnunk, ezzel kellett megbirkóznunk – és ez tovább tartott, mint azt szerettük volna. És bár talán az oldaldobozok voltak a jelképei a csapatnak, amelynek kicsit tovább tartott, hogy kitalálja, milyen út vezet előre, de semmiképp sem ez volt a megkülönböztető vonásunk, ami megpecsételte a sorsunkat.”

 

Mást jelent a koncepció egy F1-es mérnöknek

Allison arról is beszélt a Sky Sports F1 kamerái előtt, hogy valójában a csapatoknál dolgozó tervezők és műszaki szakemberek számára nem az autó kinézete, hanem az odáig vezető folyamat és módszer jelenti a koncepciót:

f1-mercedes-zeropod-2

„Egy tervező vagy egy F1-es teljesítményen dolgozó szakember elméjében a koncepciónak semmi köze az autóhoz. Ez egy folyamat, amely során eldöntjük, hogy mi tűnik jónak, mi tűnik rossznak. Ez a módszertan arra, hogy kiszűrjük azt a sok-sok dolgot, amelyet felrakhatunk az autóra, hogy csak azokat találjuk meg, amelyekről tényleg úgy véljük, hogy köridőt jelentenek majd. Maga az autó csak ennek a módszernek a végeredménye.”

„Úgyhogy amikor koncepcióról beszélünk, azt halljuk, hogy ’várjunk csak, nem volt megfelelő a szélcsatornánk súlyozása?’. Változtattunk ezen, vagy esetleg a CFD volt rossz, akkor ott is változtatunk a koncepción. Ezt jelenti számunkra a koncepció, az autó pedig csak az, ami végtermékként megszületik, miután alkalmazzuk ezt a folyamatot és koncepciót.”

„Természetesen az utóbbi két év szükségessé tette, hogy módosítsunk a megközelítésünk, a módszertanunkon vagy a koncepciónkon, ha úgy tetszik. Ennek eredményeként szükségszerűen másmilyen lesz a végtermék a végén, mivel más döntések és súlyozások határozzák meg annak kapcsán, hogy mi fontos és mi nem. A végeredmény láttán lesztek izgatottak, pedig valójában a sorsunkat már a hozzáállás eldönti.”

Allison korábban részletesen is beszélt arról, hogyan rontotta el 2022-es és 2023-as F1-es versenygépét a Mercedes – erről itt írtunk bővebben. Az előttünk álló 2024-es szezont illetően pedig többször elmondták Toto Wolffék, hogy minden elemében megújítják az autót. A W15-öst először a február 14-én esedékes bemutatón, majd a február 21-től 23-ig rendezendő bahreini előszezoni teszten láthatjuk.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: