DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Radikális ötletekkel dobnák fel az F1-es sprinthétvégéket

A Formula-1 vezetői azon gondolkodnak, hogy radikálisan átszabnák az unalmasnak tűnő sprinthétvégéket. A tervek közt érdekes gondolatok szerepelnek.

A 2021-es szezonban találkozhattunk először a sprintformátummal a Formula-1-ben, s azóta micsoda változáson ment keresztül. A kezdetek kezdetén az időmérő edzés határozta meg a sprint rajtsorrendjét, majd a sprint végeredménye a versenyét.

Azóta már a szombati nap külön sprintnapnak minősül, saját kvalifikációt kapott az egyharmad hosszúságú verseny és már nemcsak az első három, hanem az első nyolc pilóta pontot szerez.



A Motorsport újságírói úgy értesültek a múlt hétvégi USA Nagydíj után, hogy az F1 vezetői nem elégedettek a sprint által nyújtott izgalomfaktorral, emiatt újragondolnák annak formátumát, s ahelyett, hogy csak finomítanának a jelenlegi rendszeren, akár radikálisabb módosításokra is hajlandóak lennének.

Sprintbajnokság

Az egyik ilyen radikális ötlet a teljesen független sprintbajnokság lenne, ami azután vetődött föl, hogy Max Verstappen a Katari Nagydíj sprintjén szerzett második helyével biztosította be matematikailag is harmadik világbajnoki címét, ami – valljuk be – kicsit elrontotta az érzést.

Ebben az esetben a szombaton megszerzett pontok nem számítanának bele a világbajnoki összesítésbe, ahelyett egy külön sprintbajnokságba számolnák bele a szombaton gyűjtött pontokat, a szezon végén pedig sprintbajnokot avatnának.

Pénzdíj a győzelemért

Egy másik lehetőség a sprinthétvégék megfűszerezésére, hogy az F1 szerez egy jól csengő névadó szponzort a sprintekre, a győztes pilóta pedig 1 millió dolláros pénzdíjazásban részesülne, bár az nem tiszta, hogy ez mitől tenné izgalmasabbá a versenyzést, ha ennyire egyértelmű technikai fölénnyel rendelkezik egy csapat, mint most a Red Bull.

A jó öreg fordított rajtrács

Nem először dobják be a kalapba ezt a témát, ami az értesülések szerint a top tíz, vagy akár az egész mezőny fejre állítását helyezi kilátásba. Erre két opció van: vagy a világbajnoki pontverseny állásával ellentétes sorrendben állnak fel a pilóták a rajtrácsra, vagy kitalálnak egy olyan időmérős rendszert, ahol ennek ellenére is megéri nyerni – akár pénzdíjazással, akár pontokkal.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner vetette fel a szombati sprint után, hogy nem tartja eléggé izgalmasnak az eseményt: „Több kockázat kellene bele. Ezt akár egy fordított rajtráccsal, akár pontokkal el lehetne érni. Jelenleg nem éri meg eléggé a versenyzőknek, hogy 100%-ban odategyék magukat.”

Közben Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője attól fél, hogy az F1 elveszíti a róla kialakult képet ezekkel a húzásokkal: „Konzervatív vagyok a versenyzést illetően. Inkább ne legyen sprint, minthogy belebabráljunk az F1-be. A fordított rajtráccsal elmegyünk a juniorkategóriák felé, ahol a sport csak a szórakoztatás után jön, miközben ennek fordítva kellene lennie.”

„Az, hogy egy ilyen mesterséges játékot csináljunk a szombati sprintekből, nincs ínyemre, de ez csak az én véleményem. A csapatoknak le kell ülniük Stefano Domenicalival, és közösen megvitatni ezt a kérdést.”

A hírek szerint ezek a változtatások akár már a 2024-es szezon kezdetén életbe is léphetnek, persze az még nem tisztázott, hogy pontosan milyen változások lesznek. Az, hogy lemondjanak a sprintről, állítólag egyáltalán nincs a lehetséges opciók között. Mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy milyen döntést hoznak ezzel kapcsolatban...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: