A sprinthétvégék lebonyolításának idei változtatása értelmében immár nem a szombati rövid verseny, hanem közvetlenül a pénteki időmérő határozza meg a nagydíjak rajtfelállását. A pole-pozíciós személyénél ez persze mindegy lenne az F1-es Osztrák Nagydíjon, Max Verstappen ugyanis mindenképp az élről vághatna neki a spielbergi futamnak.
A holland mögött a két Ferrari sorakozik Charles Leclerc, Carlos Sainz sorrendben, majd jön az egész hétvégén meglepően erős tempót mutató Lando Norris a fejlesztésekkel telepakolt McLarennel. Ezzel a brit még Lewis Hamiltont és az Aston Martinokat is megelőzte, míg az első tízből Nico Hülkenberg, Pierre Gasly és Alexander Albon indulhat még.

George Russell csak a 11. helyről startolhat, míg a vb-összetettben második másik Red Bull-pilóta, Sergio Perez csak a 15. startkockába állhat majd fel, miután a Q2-ben az összes mért körét törölték pályaelhagyások miatt. Büntetés – jelen sorok írásakor még legalábbis – nem befolyásolja a rajtfelállást. A verseny 15 órakor startol.
FRISSÍTÉS: Kevin Magnussen és Nyck de Vries is a bokszutcából startol a vasárnapi spielbergi futamon, miután az autójuk módosított a parc fermé-szabályok hatálya alatt.
Íme, az F1-es Osztrák Nagydíj rajtrácsa:
| 1. | Max Verstappen | ||
| Red Bull | |||
| 2. | Charles Leclerc | ||
| Ferrari | |||
| 3. | Carlos Sainz | ||
| Ferrari | |||
| 4. | Lando Norris | ||
| McLaren | |||
| 5. | Lewis Hamilton | ||
| Mercedes | |||
| 6. | Lance Stroll | ||
| Aston Martin | |||
| 7. | Fernando Alonso | ||
| Aston Martin | |||
| 8. | Nico Hülkenberg | ||
| Haas | |||
| 9. | Pierre Gasly | ||
| Alpine | |||
| 10. | Alexander Albon | ||
| Williams | |||
| 11. | George Russell | ||
| Mercedes | |||
| 12. | Esteban Ocon | ||
| Alpine | |||
| 13. | Oscar Piastri | ||
| McLaren | |||
| 14. | Valtteri Bottas | ||
| Alfa Romeo | |||
| 15. | Sergio Perez | ||
| Red Bull | |||
| 16. | Yuki Tsunoda | ||
| AlphaTauri | |||
| 17. | Guanyu Zhou | ||
| Alfa Romeo | |||
| 18. | Logan Sargeant | ||
| Williams | |||
| Bokszutcai rajt: | |||
| Kevin Magnussen, Haas | |||
| Nyck de Vries, AlphaTauri | |||