DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Perezé a pole, Leclerc megint a falban

Piros zászlóval és a mexikói Red Bull-os sikerével ért véget az F1-es időmérő Miamiban. Alonso az első sorban, Verstappen csak a kilencedik helyen Leclerc balesete után.

A három szabadedzés után magyar idő szerint szombat este már tétre ment a körözés a Formula-1-es Miami Nagydíjon, hiszen következett az időmérő. Volt esemény már az első etapban is: Nico Hülkenberg produkált egy látványos megcsúszást és mentést, míg Lewis Hamilton a másik Haas, Kevin Magnussen mögött bambult be kissé és az autóját jobbra rántva lekoccolta a falat – ezt az incidenst vizsgálni is fogják majd. Guanyu Zhou is majdnem hasonló sorsra jutott, az egyik Ferrari passzírozta fel kis híján a falra őt.

A Q1 a köridőket tekintve is szokatlanul nagy tűzijátékot hozott, köszönhetően a folyamatosan javuló pályának. Az élen Max Verstappen vezetésével Red Bull–Ferrari sorminta rajzolódott ki, de mögöttük óriási volt a kavarodás: Kevin Magnussen, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is fél másodpercen belül volt a vb-éllovashoz képest. A lényeg persze a top 15-be kerülés volt, ezt pedig végül a két McLarennek, Lando Norris és Oscar Piastrinak, az AlphaTaurit erősítő Yuki Tsunodának, nem kis meglepetésre az Aston Martint vezető Lance Strollnak, valamint a williamses Logan Sargeantnek nem sikerült abszolválnia.

f1-perez-redbull-miami



A második szakasz is komoly kavarodást hozott, csak az élbolyban nemigen történt változás olyan tekintetben, hogy Verstappen vezetett, viszont ezúttal Charles Leclerc, Fernando Alonso és Carlos Sainz sem volt nagyon messze a hollandtól. A falat is lekoccoló Perez fél másodperces hátránnyal lett ötödik. Rajtuk kívül Esteban Ocon, Valtteri Bottas, Pierre Gasly, Kevin Magnussen és George Russell fért még be a tízbe – ami azt is jelentette, hogy a Mercedesek közül csak az egyik kvalifikálta magát a Q3-ba, Lewis Hamilton mindössze 13. lett. Mellette Alexander Albonnak, Hülkenbergnek, Zhounak és Nyck de Vriesnek ért még véget az időmérő a Q2-ben.

A legjobb rajthelyekről döntő harmadik etapban Verstappen és Leclerc is belehibázott az első körébe: a Red Bull-os alatt már az első szektorban megbicsaklott az autó, így be sem fejezte a körét, míg a ferraris az utolsó kombináció előtt fékezte el magát. Így az első perceket követően Perez vezetett Alonso, Sainz, Magnussen és Gasly előtt.

Ez a sorrend pedig már nem is változott, köszönhetően Leclerc-nek: a monacói az utolsó körében eldobta és a falba rakta a Ferrarit, a pénteki FP2 után már másodszor – emiatt pedig jött a piros zászló! Mivel már csak másfél perc volt, már nem is indították újra a kvalifikációt, így Perezé lett a pole-pozíció, Alonso pedig az első sorból indulhat majd. Sainz a harmadik, Magnussen pedig parádés negyedik helyet gyűjtött a Haasszal. Gasly, Russell, Leclerc, Ocon a további sorrend, Verstappen pedig végül mért kör nélkül csupán a kilencedik lett.

Az F1-es Miami Nagydíj vasárnap 21 óra 30 perckor startol.

Az időmérő edzés végeredménye:

No. Pilóta Csapat Q1 Q2 Q3
1. Sergio Perez RED BULL RACING HONDA RBPT 1:27.713 1:27.328 1:26.841
2. Fernando Alonso ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 1:28.179 1:27.097 1:27.202
3. Carlos Sainz FERRARI 1:27.686 1:27.148 1:27.349
4. Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1:27.809 1:27.673 1:27.767
5. Pierre Gasly ALPINE RENAULT 1:28.061 1:27.612 1:27.786
6. George Russell MERCEDES 1:28.086 1:27.743 1:27.804
7. Charles Leclerc FERRARI 1:27.713 1:26.964 1:27.861
8. Esteban Ocon ALPINE RENAULT 1:27.872 1:27.444 1:27.935
9. Max Verstappen RED BULL RACING HONDA RBPT 1:27.363 1:26.814  
10. Valtteri Bottas ALFA ROMEO FERRARI 1:27.864 1:27.564  
11. Alexander Albon WILLIAMS MERCEDES 1:28.234 1:27.795  
12. Nico Hulkenberg HAAS FERRARI 1:27.945 1:27.903  
13. Lewis Hamilton MERCEDES 1:27.846 1:27.975  
14. Zhou Guanyu ALFA ROMEO FERRARI 1:28.180 1:28.091  
15. Nyck De Vries ALPHATAURI HONDA RBPT 1:28.325 1:28.395  
16. Lando Norris MCLAREN MERCEDES 1:28.394    
17. Yuki Tsunoda ALPHATAURI HONDA RBPT 1:28.429    
18. Lance Stroll ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 1:28.476    
19. Oscar Piastri MCLAREN MERCEDES 1:28.484    
20. Logan Sargeant WILLIAMS MERCEDES 1:28.577    
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: