DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Újra Red Bull-tarolás, Alonsót megbüntették Szaúd-Arábiában

A rajtot leszámítva Perez kézben tartotta a dzsiddai futamot és behúzta a győzelmet, Verstappen a 15. pozícióból zárkózott fel a másodikig. Alonsótól elvették a harmadik helyet, így Russell zárt dobogón.

Fernando Alonso három körön át vezette a Szaúd-arábiai Nagydíjat – Aston Martinnal az első pozícióban indult a vasárnapi futam 18 órakor, a pole-pozíciós Sergio Pereznek esélye sem volt a mellőle induló spanyollal szemben, miután a Red Bull lassan mozdult el. Alonso még az élen állt, mikor rossz hír érkezett: a kétszeres világbajnok rosszul sorakozott fel rajtpozíciójába, jelentősen kilógott oldalirányban a fehér vonalhoz képest, amiért (ahogyan Esteban Ocon Bahreinben) öt másodperc időbüntetést kapott, amit első kiállásánál kellett letöltenie.



Hátrébb George Russell tartotta a harmadik pozíciót, Lance Stroll azonban a 13-as kanyarban átvette a negyediket Carlos Sainztól: a másik Aston Martin látványosan körbeautózta a Ferrarit. Hátrébb a 12. és 15. helyről rajtoló Charles Leclerc és Max Verstappen nyert pozíciókat – előbbit a lágy keverék segítette a körülötte levők által használt közepeshez képest –, a szenzációs nyolcadik helyről startoló Oscar Piastri remeklése azonban hamar véget ért, az első körben leszakadt szárnyvéglapja Pierre Gaslyval összeérve, így rögtön bokszba kényszerült.

Perez előzésére a 4. kör elején került sor az egyes kanyarban, DRS-segítségével tudta le a kétszeres világbajnokot, aki a következő körökben tartotta vele a lépést, igyekezett kiautózni az öt másodperces időkülönbséget a mögötte kialakuló csoporttal szemben, melyet a harmadik helyért küzdő Russell, Stroll és Sainz alkotott.

Esteban Ocon magányosan haladt a hatodik helyen, mögötte Lewis Hamilton és Pierre Gasly párosa érkezett, amíg meg nem jött a felzárkózó Leclerc, és az Alpine-t letudva már nyolcadik helyen járt. Ekkor, nyolc kör elteltével ért pontszerző helyre Verstappen, a két Haas megelőzése után Guanyu Zhout szorítva maga mögé. A sor végét két McLaren alkotta, mivel Piastrihoz hasonlóan Lando Norris is szárnycserére kényszerült.

A mezőny első felében egyedül keményen rajtoló Hamilton a rádión panaszkodott az abroncsokra: a brit foggal-körömmel ragaszkodott a hetedik helyhez, többszörös irányváltásért fekete-fehér zászlós utolsó figyelmeztetést kapott. A sorsát nem kerülhette el, előbb Leclerc, majd Verstappen vadászta le, a hétszeres világbajnok ekkor a kilencedik helyig csúszott vissza.

A mezőny második felében hamar megkezdték a kiállásokat, a 10. körben Nico Hülkenberg és Valtteri Bottas már túl volt az elsőn. A 13. körben Sainzt hívták a harmadik helyért küzdő csoportból: a spanyol mégsem állt ki, az Aston Martint azonban beugratták, Stroll kiállt közepesre kemény keverékért.

Következőként a két Ferrari jött – szintén kemény keverékért – és meglepő módon nem csupán Sainz, de Leclerc is átugrotta Strollt. Pillanatokkal a monacói kiállása után az Aston Martin felszólította a kanadait, álljon félre az autóval: az AMR23 jobb első fékét poroltóval fújták le, habár az elsődleges probléma inkább motorhibának tűnt. Stroll biztonságos helyen állt félre, mégis safety cart rendeltek el – az indoklás szerint azért, mert a pillanatnyi kameraképek alapján a versenyirányítás nem volt biztos az autó pozíciójában. A periódus során érkezett mindenki, aki még nem állt ki.

A biztonsági autó mögött kialakult az új sorrend: Perez maradt az első, Alonso büntetését letudva második, Russell pedig a harmadik, Verstappen viszont már a negyedik pozícióban autózott, Sainz, Hamilton és Leclerc előtt. A címvédő mellett Yuki Tsunoda szakított nagyot a biztonsági autóval, az előtte szinte sehol sem levő japán nyolcadik helyen találta magát a két Alpine előtt.

Az újraindításnál Russell sikertelenül próbálkozott meg a későn fékező Alonso mellett, a keményre váltó ellenfelekhez képest Hamilton viszont profitált a gumielőnyből, és a 2-es kanyar kigyorsításán tudta le az előző kanyarban védekező ívet választó Sainzot az ötödik helyért. A másik Mercedes azonban szenvedő fél volt: a DRS-sel szárnyaló Verstappen a 23. körben átvette a dobogós helyezést Russelltől.

Csupán két kör kellett, hogy a 15. helyről induló Verstappen Alonsót is megelőzze a második helyért. A futam 25. körében járt, az 50 körös táv pontosan felénél – Perez vezetése pedig 5,5 másodperc volt csapattársa előtt. A felzárkózás azonban megtorpant, a különbség csupán tizedről tizedre fogyott a következő körökben, hiába futotta meg többször a leggyorsabb kört a holland, a mexikói nagyon hasonló időket teljesített – közben Alonsót körönként egy másodperccel szakították le.

Hátrébb is megmerevedtek a frontvonalak, az eleinte Russellhez is közelítő Hamilton megtorpant és lemaradt – miután a fiatalabb mercedeses javasolta a csapatnak, ne engedjék a világbajnokot támadni –, mögöttük pedig a két Ferrari rekedt meg, a hátrébb levő Leclerc érezte magát gyorsabbnak Sainznál. Közben meglett a mezőny második kiesője, Alex Albon fékhibát jelentett, majd kiállt a bokszutcába.

A két Red Bull ránézésre lazán semmisítette meg a mezőnyt az élen, de közben a rádión mindkét versenyző problémát jelentett: Verstappen furcsa hangot jelentett és az időmérős leállást okozó féltengelyre gyanakodott, Perez pedig hosszú fékpedálútról beszélt. A két Red Bull teljesítményén mindenesetre nem látszott, hogy probléma állna fenn.

A futam második 25 köre a mezőny első felében végül nem alakult olyan eseménydúsan, mint arra számítani lehetett, hátrébb azonban zajlottak az események: a két McLaren a gyenge futamkezdet után a 13. helyezett Logan Sargeantet érte utolsó, Kevin Magnussen pedig elvette az utolsó pontot a korábban nyolcadik helyen is álló Tsunodától.

A legvégén a leggyorsabb kör helyzete volt még érdekes: időszakosan a pályafutása ötödik nagydíjgyőzelmét szerző Pereznél volt a bónuszpont, de Versappen nem hagyta veszni az egyetlen egységet, a legutolsó körben rakta össze a nagydíj leggyorsabbját, mivel pedig mindkét Red Bull-os egy első, egy második helyet szerzett Bahreinben és Szaúd-Arábiában, ez azt jelentette, hogy továbbra is a címvédő vezette az összetettet.

Alonso sokáig magányos harmadik helyében is volt egy kis izgalom a végén, mind a Mercedes, mind az Aston Martin részéről felmerült, hogy a spanyolt újra megbüntethetik öt másodperccel, habár ennek oka nem volt világos. Alonso elvégezte a munkát, és 5,1 másodperccel Russell előtt szerezte meg egy héten belül a második harmadik helyet. A dobogósokat párban követték a versenyzők: a két Mercedes mögött a két Ferrari, majd a két Alpine következett, Magnussennel utolsó pontszerzőként.

Frissítve: Bár a nagydíj során nem érkezett hivatalos tájékoztatás vizsgálatról, Alonso pedig a dobogós ceremónián is részt vett, a spanyol versenyzőt végül megbüntetették, öt helyett tíz másodpercre, az eredeti időbüntetés szabálytalan letöltéséért. Az Aston Martin pilótája ezzel negyedik helyre csúszott vissza, Russell örökölte meg a harmadik pozíciót.

A Szaúd-arábiai Nagydíj végeredménye:

 

Versenyző

Csapat

Idő/hátrány

1

Sergio Perez

RED BULL RACING HONDA RBPT

1:21:14.894

2

Max Verstappen

RED BULL RACING HONDA RBPT

+5.355

3

George Russell

MERCEDES

+25.866

4

Fernando Alonso

ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES

+30.728

5

Lewis Hamilton

MERCEDES

+31.065

6

Carlos Sainz

FERRARI

+35.876

7

Charles Leclerc

FERRARI

+43.162

8

Esteban Ocon

ALPINE RENAULT

+52.832

9

Pierre Gasly

ALPINE RENAULT

+54.747

10

Kevin Magnussen

HAAS FERRARI

+64.826

11

Yuki Tsunoda

ALPHATAURI HONDA RBPT

+67.494

12

Nico Hulkenberg

HAAS FERRARI

+70.588

13

Zhou Guanyu

ALFA ROMEO FERRARI

+76.060

14

Nyck De Vries

ALPHATAURI HONDA RBPT

+77.478

15

Oscar Piastri

MCLAREN MERCEDES

+85.021

16

Logan Sargeant

WILLIAMS MERCEDES

+86.293

17

Lando Norris

MCLAREN MERCEDES

+86.445

18

Valtteri Bottas

ALFA ROMEO FERRARI

+1 lap

NC

Alexander Albon

WILLIAMS MERCEDES

DNF

NC

Lance Stroll

ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES

DNF

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: