Az 1992-es világbajnok szerint elképesztően fontos volt a fizikális felkészültség a ’80-as és ’90-es évek versenyzésében, a száguldó cirkuszban teljesen kizárt, hogy gyenge fizikumú versenyző talpon maradhatott volna, akkora volt az igénybevétel. Erről az Adrian Fluxnak adott interjújában beszélt részletesen.
„Ma már közel sem kell erőnlétileg állatnak lenniük a versenyzőknek, mint amennyire nekünk kellett. Szinte nem is izzadnak meg, semmi különösebb igénybevétel nem látszik rajtuk, alapvetően a kormányzásban nagyon sokat fejlődtek az autók a mieinkhez képest” – ecsetelte véleményét Nigel Mansell.
„Különösen erős karizmokra volt szükség 30-40 évvel ezelőtt, hogy az autókat a pályán tartsuk a kanyarokban. Amennyiben nem volt megfelelő erőd, az autó elszállt az irányításod alól és karamboloztál. Most meg azt láthatjuk, hogy szinte egy ujjal is vezethetők ezek a modern gépek.”
„Óriásit változott a technológia, mi még azt éreztük, hogy szinte levegőt venni sem tudunk vezetés közben, most pedig már az ülések is a létező legkényelmesebbek a pilóta számára. 30-50 mérnök dolgozik egy-egy autón, hogy egyensúlyba hozzák. Akkoriban nekünk volt egy mérnökünk, egy tervezőnk, egy főelemzőnk, a többit mi magunk matekoltuk ki. Elképesztő, hova fejlődött a sportág.”
„A pályák is teljesen megváltoztak, leginkább az 1994-es imolai kettős tragédia óta. Szinte minden gyors és veszélyes kanyart kiiktattak, átépítettek. Most pedig ha van egy gyors kanyar, hatalmas bukótér épül mögé. A kerékvetők is kicsik. Ha egy versenyző hibázik és lefut a pályáról, akkor simán visszakormányozza az autóját az aszfaltcsíkra és ennyi történt, lehet folytatni. Akkoriban minket azonnal megbüntetett a pálya, kicsúsztunk, vagy biztosan nekimentünk valaminek, aminek sokszor súlyos ára volt, lábunkat, karunkat, egyéb csontjainkat törtük. Most ha valaki csattan egy nagyot, mi öregek hümmögünk, hogy ez milyen súlyos lesz, aztán a pilóta kipattan az autójából és elsétál, ez fantasztikus” – tette hozzá Mansell.
