Az Alfa Romeo kínai pilótája csütörtökön, mindössze négy nappal óriási bukása után megkapta az orvosi engedély az Osztrák Nagydíjon való részvételre, így most már hivatalosnak tekinthető, hogy ott lesz a rajtrácson a Red Bull Ringen. A csütörtökre áthelyezett médianapon Zhou természetesen a mikrofonok kereszttüzébe került – a riporterek először faggathatták ki arról, hogyan élte át a sokkoló balesetet, amely során a C42 felső bukókerete összeroppant.
„A csapat még mindig vizsgálja az első behatást, mikor az autó az első átfordulás után földet ért. Azt hiszem, az első ütés sokkal keményebb volt, mint amit a biztonsági teszten előírnak. Talán többszöröse is volt az előírt számoknak. Nyilvánvaló módon ez vezetett a rögtön utána következő problémához” – idézte fel az esetet Zhou a Formula.hu jelenlétében, megmagyarázva, miért törhetett össze a bukócső.
„Amikor ez az átfordulás megtörtént, természetesen az első dolgom az volt, hogy elengedtem a kezemmel a kormányt. Nem lehet tudni, akár a csuklót is könnyen el lehet törni egy ilyen balesetben” – beszélt arról a kínai, hogy mikor észlelte, mekkora a baj, ő is megtette a tőle telhetőt, hogy ne törjön csontja. „Mikor a földön pörögtem, és tudtam, hogy nagy becsapódás fog következni, mert az autó nem lassult, a következő dolog az volt, hogy igyekeztem a lehető legbiztonságosabb pozícióba helyezni magam. Így vártam az utolsó becsapódást. Nemcsak hátrafelé tartottam a kezemet, de igyekeztem feszíteni is, hogy ne szabaduljon el, mikor becsapódok a végén. Lényegében vártam az utolsó becsapódást, ami megállít.”
„Amikor pedig ez megtörtént, nem tudtam, hol vagyok, hiszen fejjel lefelé álltam meg. A következő, amit éreztem, szivárgás volt. Nem tudom, hogy a testemből vagy az autóból jött, de próbáltam lekapcsolni a motort, mivel ekkor még mindig járt. Tudtam, hogy ha tűz keletkezik, nehéz lesz menekülni. Nem tudtam, mi történt, ki talált el, egyenesen haladtam a fehér vonal mellett az egyes kanyar előtt, aztán hirtelen jött az óriási bukás” – folytatta.
Zhou jelzett a helyszínen levő sportbíróknak, majd félig maga kecmergett ki a roncsból, teljesen viszont csak segítséggel tudott távozni. „Kicsit ki kellett csúsznom. A lábam valamennyire kint volt, rajta az ülésen. Így ki tudtak húzni. Először azt hittem, hogy a korlát mellett vagyok, nem tűnt fel, hogy a korlát és a kerítés közé kerültem. Nem tudom, ezt hogyan éltem túl. Visszanézve nyilvánvalóvá vált, hogy a halo mentett meg.”
„Már vasárnap visszanéztem a futamot, és nem éreztem magam rosszul tőle” – tért át zárásként arra, hogy könnyen sikerült feldolgoznia a balesetet. „Már ekkor úgy éreztem, valamennyire sikerült megemésztenem, de örültem egy szabadnapnak, ami után kedden már a fizikai állapotom felmérése következett. Számomra ez nem okozott problémát. Néha mentális segítséget kell kérni, ha ilyesmi történik, de ezúttal nem éreztem szükségét.”
