DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Költségvetési limit: a bíróságon dőlhet el a bajnokság?

Az idei szabályok minden szempontból próbára teszik a csapatokat, az egyik legnagyobb ellenfélnek pedig általánosságban a költségvetés tűnik. A csapatvezetők szerint lehetetlen lesz tartani.

2022 lett a nagy szabályváltozások éve, amikor a Formula-1 a fenntarthatóság és a jövőbe tekintés jegyében megújította önmagát. Az autók új külsőt kaptak, de a friss technika gondokat is okozott, a delfinezést egyeseknek a mai napig nem sikerült megoldaniuk. Ami inkább a sport menedzsment részét illeti, újabb költségvetési limit lépett életbe, az F1 vezetői így kívánják kevesebb költekezésre és fenntarthatóságra rábírni a csapatokat, az esélyegyenlőség megteremtése mellett.

Csakhogy a szezon hetedik versenyén már egyre inkább úgy érzik az istállók, ennek nem lesz jó vége. Monacóban, a csapatfőnökök sajtótájékoztatóján – melyen a Formula.hu is részt vett – az egyik központi téma volt a sportág pénzügyi vonala, és a megkérdezettek nem éppen kedvező hírekről számoltak be.

Mattia Binotto például már most elhintette, csapatának valószínűleg át kell majd lépnie a 140 millió dolláros limitet. „Úgy vélem, semmiképpen sem tudunk majd alatta maradni, szóval egész biztosan el fog majd jönni a pillanat, amikor átlépjük. A szabályzatban van egy öt százalékos küszöb, amit ha nem haladunk meg, akkor enyhe kihágásnak minősítik. De hogy a büntetés mi lesz, arról fogalmam sincs” – fogalmazott a Ferrari-vezér. Az a bizonyos szankció a megrovástól kezdve a pontlevonáson és a felfüggesztésen át a tesztkorlátozásokig bármi lehet.



Az olasz szerint azonban nem csak ők lesznek bajban. „Más csapatoknak sem lesz más választása. Az embereink elbocsátása nem hiszem, hogy a jó megoldás lenne. Itt a nyár, az eddigi bevételeink pedig nem elegendőek ahhoz, hogy finanszírozzuk a költségeket. A legtöbben így át fogják lépni a limitet, ami egyértelműen rosszat tesz majd a pénzügyi szabályzatnak. Onnantól megint beindul a vitatkozás.”

Kollégája, a Red Bull-főnök Christian Horner szintén úgy gondolja, nem lesz jó vége a történetnek. Ő is attól tart, hogy ha nem rendezik a költségvetés kérdését, akkor annak újabb, súlyos konfliktusok lehetnek a következményei. „Muszáj látnunk a nagy egészet. Vannak rendkívüli körülmények jelenleg? Szerintem az, hogy a háború miatt nő az infláció, igencsak vis maior eset. Tisztáznunk kell a dolgokat, mert ha van valami, amit senki nem szeretne, az az, hogy a szezon végén a párizsi bíróságra rohangáljunk, azzal vádolva egymást, hogy egyikünk egymillióval többet költött, mint a többiek” – jelentette ki a brit.

Horner arra is felhívta a figyelmet, a csapatok a költségvetésük tervezésekor egyáltalán nem számolhattak azzal, hogy a világban mik fognak időközben történni, ami jelentősen megdrágítja az életet, így nem lenne korrekt elvárni tőlük, hogy ne alkalmazkodjanak. Arról is beszélt, az istállók között egyébiránt mennyire nincs egység a kérdésben.

Épp Otmar Szafnauer a példa rá, aki a másik két csapatvezetővel ellentétben optimista azt illetően, hogy az Alpine nem költekezik túl. „Mi figyelembe vettük az inflációt, amikor megterveztük a költségvetésünket, részletesen lejegyezve a fejlesztési ütemet. Ezt még mindig tartjuk is, bár egy kicsit drágább lett az egész, mint kalkuláltuk. De még mindig a limiten belül vagyunk, és ott is tervezünk maradni az év végéig. Szerintem meg tudjuk csinálni” – mondta Szafnauer, egyetértve az Alfa Romeo főnökével, Frederic Vasseurrel, aki szerint ha a helyzet úgy hozza, csapata inkább leállítja a szélcsatornát és a fejlesztéseket, de nem költenek többet a megengedettnél.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: