DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

A Mercedes ráfaragott a motorok befagyasztására

Voltak évek, amikor ugyanilyen lépésnek a gyümölcseit aratták le Toto Wolffék, akkor ugyanis hatalmas Mercedes-előnyt konzerváltak a szabályok. Most viszont a lemaradásukkal teszik ugyanezt.

Nyolc éven át dominálta a száguldó cirkusz mezőnyét a gyári Mercedes istálló, Lewis Hamilton 2014 óta hatszor, csapata pedig mind a nyolcszor elhódította a világbajnoki címet egy olyan autóval, ami hosszú éveken át kétségtelenül a mezőny legjobbja volt. Legtöbbször kiemelkedő fölénnyel.

2022-ben nagyon úgy fest, eljött az őrségváltás ideje, a Red Bull és a Ferrari ugyanis messze a Mercedes előtt jár, ráadásul Lewis Hamilton különösen szenved az átszabott versenyautóval és még George Russell is többször elé tud kerülni idén (az összetettben is jelentősen jobban áll, mint a veterán brit honfitárs).

A Mercedes motorfejlesztésért felelős főnöke elismerte, nagyon nehéz lesz innen komolyat alkotniuk, az erőforrás ugyanis gyengébb a két fő riválisénál (de az autó egyéb gyengeségekkel is bír), a motorok homologizálása és befagyasztása miatt viszont nem tudnak egyről a kettőre lépni.

Ha valami csodaszert nem talál a Mercedes, nem sok sikert arat majd idén Hamilton és Russell


„Hogy mennyi potenciál maradt még kiaknázatlanul az idei erőforrásunkban? Folyamatosan vizsgáljuk az egységeket, hogy mennyivel tudnánk még többet kihozni belőlük. Az egyik lehetséges terület, hogy kissé áthelyezzük a motort az autón belül. Magán az egységen nem sokat változtathatunk, mert a homologizált motorokhoz kizárólag a megbízhatóság javításának érdekében nyúlhatunk hozzá” – magyarázta Andrew Shovlin a RacingNews365.com hasábjain.

„Folyamatosan próbáljuk nézni, melyik üzemmódban lehetnénk a legütőképesebbek és a motorok elektronikájának programozását is nézzük, hátha találunk egy jobb variánst. Összességében az egész autó nem elég gyors, márpedig ha egy gép lassú, akkor minden területet szemügyre kell venni, hol lehetne nagyobb mértékben fejlődni.”

„A költségvetési sapka miatt nem is dolgozhat már annyi emberünk a motorfejlesztésen, de minden helyszínen vizsgáljuk, hogy a megfelelő finomhangolással mennyit tudunk még kihozni ugyanebből az egységből. Ami a karosszériát illeti, számos különböző projekten dolgozunk, hogy megpróbáljunk minél többet behozni a lemaradásból” – tette hozzá Shovlin.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: