Steward
Héjas Szilárd
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. november 26. szombat
F1

FIA: Emberi hiba, Masi jóhiszeműen járt el

Közzétette vizsgálati eredményeit az FIA a nagyport kavart tavalyi szezonzáróval kapcsolatban, ami végül Michael Masinak – az akkori versenyigazgatónak – az állásába is került.

2021. december 12-én ért véget a 2021-es Formula-1-es világbajnokság Abu Dhabiban, ami a valaha volt egyik legizgalmasabb vb-harcot zárta le Max Verstappen és Lewis Hamilton közt – előbbi javára. A versenyt végig kézben tartotta Lewis Hamilton, mígnem pár körrel a vége előtt egy safety car-periódus miatt hátrányos helyzetbe került, és Verstappen az utolsó körben újraindított futamon megelőzte őt a frissebb gumikon, és megszerezte a világbajnoki címet.

A legnagyobb felháborodást az váltotta ki, hogy Michael Masi csak azokat az autókat engedte el a biztonsági autó mellett, akik a két bajnokaspiráns között voltak, így például a harmadik helyen álló Sainznak esélye sem nyílt megelőzni Verstappent, továbbá nem tette meg a biztonsági autó mögött az ilyenkor előírt plusz egy kört, miután elengedték a körhátrányban lévőket, hanem egyből az újraindítás mellett döntött a versenyirányítás.



Bár a szabálykönyv kimondja, hogy a versenyigazgatónak teljes mértékű hatalma van a SC-szabályok átírására speciális esetekben, elismerték, hogy a szabálykönyv 48.12-es és 48.13-as cikkelyét többféleképpen is lehet értelmezni, ami elvezetett bennünket az utolsó körökben látott kavarodáshoz, így megerősítették, hogy tisztázták a szabálykönyv ezen részét.

Azt is elmagyarázta az FIA közleménye, miért döntöttek a verseny újraindítása mellett egyetlen körrel a vége előtt: „Egy korábbi, F1-es pilótákkal tartott találkozón egyezségre jutottunk azzal kapcsolatban, hogy mindenképp zöld zászló alatt, tehát szabad versenyzés mellett szeretnék meglátni a kockás zászlót. Ez alól egyetlen kivétel van: amennyiben nem biztonságos a verseny újraindítása, akkor a biztonsági autó mögött ér véget a nagydíj, ezt pedig a pilóták el is fogadták. Michael Masi ezen gondolat mentén jóhiszeműen járt el, azonban emberi hiba vezetett ahhoz, hogy nem vehette vissza minden lekörözött a körét.”

Ennek eredményeképp kifejlesztett egy új szoftvert a Nemzetközi Automobil Szövetség, amely automatikusan jelzi a lekörözött versenyzőknek, hogy mikor vehetik vissza a körüket a safety car megelőzésével.

Azt is megemlítették továbbá, hogy a Red Bull és Mercedes által a versenyigazgató irányába tett rádióüzenetek lassították és negatív hatással voltak Michael Masi munkájára, aki egyébként is nehéz és komoly döntés előtt állt, ráadásul az idő is ellene dolgozott. „A kommunikáció sem szükségesnek, sem segítőkésznek nem találtatott a verseny lefolyását illetően, azonban nyomást helyeztek a versenyigazgatóra és befolyásolni próbálták őt a döntéshozásban.”

Az FIA ezen túlmenően négy javaslatot is tett a versenyek jobbá tételére:

1. Hogy segítsék a versenyigazgató munkáját, létrehoznának egy virtuális versenyirányítási szobát, ami a futballban használt VAR-hoz lenne hasonló, és segítene, hogy a szabálykönyvet a legmodernebb technológiák segítségével tudják betartatni.

2. A közvetlen rádiókapcsolatot – amelyhez már a televíziónak is hozzáférése van – be kellene szüntetni a versenyirányítás és az igazgató közt, kérdezni azonban továbbra is lehetne egy-egy meghatározott szituáció esetében.

3. A lekörözési procedúrák szabályait tisztázni kellen még a szezonnyitót megelőzően – már megtörtént.

4. Új versenyirányítási csapatot hoznak létre, melynek tagjai Niel Wittich és Eduardo Freitas versenyigazgatóként tevékenykedik majd, tanácsadójuk pedig Herbie Blash lesz – már megtörtént.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: