DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Lesz-e csapatutasítás a Mercedesnél? „Vélhetően igen”

Bár Toto Wolff állítja, hogy előzetesen nem adnak ki utasítást Bottasnak, azt ő sem tagadta, hogy ha úgy alakulnak a szombati események, akkor aligha nyerheti a finn a monzai sprintet.

Valtteri Bottas volt a leggyorsabb a Formula-1-es Olasz Nagydíj időmérőjén, így az élről vághat majd neki a szombati sprintnek. Csakhogy ott lesz a nyomában Lewis Hamilton, aki vele ellentétben még komolyan harcban van a világbajnoki címért. Éppen ezért alapból is elképzelhető lenne, hogy a Mercedes csapatutasítást alkalmazna adott esetben, de erre még nagyobb az esély úgy, hogy Bottas ráadásul motorcsere miatt mindenképpen csak a mezőny végéről startolhat majd vasárnap.

A péntek esti időmérő után Toto Wolffot arról kérdezték, számíthatunk-e a szombati sprintkvalifikáción csapatutasításra, ám a csapatvezető állítja: előzetesen biztosan nem adnak ki semmi ilyesmit, előbb megvárják, hogyan alakulnak az események.

bottas-hamilton-monza-kvali-mercedes-v2



„Alapvetően nehéz a dolgunk, ha csapatutasítást akarunk alkalmazni, hiszen mindannyian versenyzők vagyunk, nem akarunk ilyesmit látni” – mondta el Wolff a Sky F1 kamerái előtt. „Mindenkinek ki kell érdemelnie azt, ahol van. Viszont ebben az esetben Valtteri úgyis a rajtrács végére megy vasárnap, szóval meglátjuk, hogyan alakul majd a rajt. Nincs túl sok mindent megbeszélni előtte. Csak legyenek óvatosak az első kanyarban, aztán meglátjuk, hol fognak állni.”

Amikor Wolffot konkrétan arról kérdezték, hogy ha az első két helyen fognak haladni az autóik szombaton, akkor várható-e utasítás helycseréről, így válaszolt: „Igen, vélhetően.”

A Mercedes-főnök egyébként nem győzte dicsérni Bottas időmérős produkcióját, amelyen látszott a finn felszabadultsága azok után, hogy biztossá vált a jövője is: „Tényleg szabad volt. Rengeteg kockázatot vállalt az első Q3-as körében, szélesre is sodródott, aztán a maga higgadt módján azt mondta: ’ha szélárnyékom lesz, három tizeddel gyorsabb tudok lenni’. És lett is szélárnyéka.”

Wolff hozzátette: nem kis részben a sprintkvalifikáció miatt döntöttek úgy, hogy Monzában ejtik meg a negyedik erőforrás beszerelését Bottasnál, mivel a büntetés csak a vasárnapi futamon számít, így szombaton ezzel együtt is értékes szerepe lehet a finnek. Azt egyébként a Mercedes vezetője tagadta, hogy feltétlenül ők számítanának a favoritnak Olaszországban és majd két hét múlva Szocsiban: Wolff szerint idén már többször bebizonyosodott, hogy nem mindig érvényesül az, hogy papíron nekik vagy a Red Bullnak kellene jobban muzsikálniuk az adott helyszínen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: